2016. november 20.

A harmadik

Üdv kedves Olvasó!


Az elmúlt napokban egy picit kiestem az írás ritmusából, az én kis dinkám nagyon úgy tűnik, hogy lelkileg kikészült, random módon felsír, nincs konkrét kiváltó ok, elég ha kinyitok a chipses zacskót és már sír is, miközben egyébként fene mód érdekli, hogy mivel is csörögtem én. Nos, nem akarlak ezzel untatni benneteket, de tudjátok engem is kikészít az, hogy az éjszaka közepén is felriadok erre és egyszerűen semmit se tudok ellene tenni.
A panaszkodást befejezve, remélem, tetszeni fog nektek a 3. fejezet, ami inkább egy amolyan átkötő rész lett. Ugyan nincs benne izgalmas rész, de számomra fontos volt, hogy Olívia egy picit jobban átgondolja a helyzetét, illetve Fernando is kijelentsen néhány dolgot, amivel ezek után majd már felgyorsulhatnak az események. A következő fejezet már majdnem készen van, illetve rengeteg minden épül bennem tovább a sztorival kapcsolatban és már egyre több olyan kis részlet kerül a helyére, ami csak segíti az előre haladást.
Nos, nem is rizsánék tovább. Kellemes olvasást kívánok a fejezethez!

Üdv,
Catalina

A harmadik


Joy
A fülledt meleg levegőnek eső illata volt, ahogy kilépett a több emeletes házból és az egyre sűrűbb, szürkébb felhők is csapadékot ígértek, ennek ellenére mégis elindult futni. Muszáj volt végre kiszellőztetnie a fejét, ráadásul már iszonyatosan hiányoztak számára az edzések is, a rengeteg futással és az erőnléti kínzásokkal a konditeremben. Bár az edzőjük kifejezetten örült annak, hogy végre tartani fog egy hónapos pihenőt, mivel az elmúlt években csak akkor nem jelent meg a többiekkel, ha a családjával nyaralt, vagy teljesen kiütötte valami vírus. Imádott játszani, ahogyan azt a kitartást és rutint is, amit ez az életének adott, a rendszerességet, mivel kifejezetten utálta, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt eltervezte. Természetesen bőven akadtak olyan pillanatok, amikor elveszítette a kezeiből az irányítást, de ezeket könnyedén tudta kezelni, nem úgy, mint amit Fernando jelentett számára. A telefon beszélgetéseik mondhatni rendszeressé váltak, csak tegnap nem kapott hívást a mérkőzés miatt, és az igazat bevallva már várta is, hogy mikor fog csörögni a mobilja, viszont az is igaz volt, hogy nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel. Egyetlen ésszerű érve sem volt arra, hogy miért csevegett vele annyit a férfi, akit így kezdett egyre jobban megismerni. Csak a véletlennek köszönhették, hogy találkoztak, talán szimpatikusnak találta a másik, számára azonban még ez sem volt elég indok arra, hogy egy vadidegennek megadja a számát és akár órákat telefonáljon vele. Aztán még ott volt Emma és Zóra tényszerű állítása is, hogy tetszik a csatárnak, csak ő nem hajlandó erről tudomást venni. Minden egyes alkalommal nevetett ezen, hiszen a spanyol barátnője jóval csinosabb volt nála, amire mérgükben leültek a számítógép elé és képeket kerestek Olalláról és Fernandóról. Hiába tiltakozott, végig próbálták belé sulykolni, hogy nekik van igazuk és a róluk készült fotókon egyébként sem látni azt a nagy szerelmet. Nem értett velük együtt, akkor pedig végleg el is hallgatott, mikor nem egy képet találtak a bárban töltött estéről és ő sem tagadhatta, hogy az ők társaságukban teljesen más volt Fernando, mint amikor a barátnőjével volt. Mintha velük semmi teher nem lett volna a vállain.
Egyenletes tempóban haladt előre, követve Emma útbaigazítását, hogy az egyik közelinek mondható parkba jusson el. Az emberek bágyadtan sétáltak, ami az időjárásnak volt köszönhető, míg ő próbálta kikerülni őket anélkül, hogy bárkinek is neki ütközne. Minden igyekezete ellenére, nem tudott mindenki mellett úgy elfutni, hogy ne érjen hozzá valakihez, az emiatt érkező morgolódásokat azonban nem hallotta a fülében dübörgő zene miatt. Egy pillanatra sem lassított le, ki akarta üríteni a fejét, amelyben túl sok gondolat kavargott, ami kész káosz volt és semmi értelmeset nem tudott belőlük összerakni. Valamiért az a lehetőség, hogy szimplán csak ismerkedni, barátkozni akar vele Fernando, elég hihetetlennek tűnt. Ő csak egy hétköznapi lány volt, aki ugyan imádta a focit, aki sehogy se tud meghálálni három méreg drága jegyet. Nem hitt abban, hogy annyi tényleg elég lenne, hogy a csatár neve díszeleg a meze hátulján, egy idő után pedig biztos ki fog az bukni, hogy nem egy világban élnek, hogy egyáltalán nem illik bele a baráti társaságába, hiszen sok máséba sem találta meg a helyét, ahogyan a többiek sem fogadták be. Mindig is az volt, akinek igen kevés barátja van, amik szerencséjére igazak voltak, ráadásul ő szeretett egyedül lenni, amikor csak a gondolataira, a zenére vagy az éppen aktuális olvasmányára kell figyelnie. Emiatt sem tudott sok társaságba beilleszkedni és ezért is gondolta úgy, hogy az nem lehetséges, hogy őt akarja barátjának a férfi. Talán épp itt lenne az ideje annak, hogy befejezze ezt az egészet, mert jelenleg csak azt érezte, hogy végül ő fog sérülni, amit egyáltalán nem szeretett volna.

Talán másfél órát tölthetett a parkban, aminek a nagy részét egy padon ülve töltötte a gondolataiba mélyedve. Haza felé már csak sétált még mindig próbálva rendezni magában a kialakult helyzetet, aminek megoldásával szinte semmit sem haladt előre. Még akkor sem gyorsított léptein, mikor az egyik piros lámpánál megállva a karjára esett egy kövér esőcsepp, amelyet több millió követett. A langyos víz a bőrén szinte felüdülést jelentett a nyomasztó melegben, mintha fellélegzett volna ő és a város is, az pedig, hogy mindene elázott csak másodlagos volt. Remélte, hogy a borús gondolatait is elmossa, vagy legalább eszébe jut valami, hogy mihez kezdjen, teljesen megfejthetetlen volt számára a férfi és a viselkedése is. Mindebben pedig az is közre játszhatott, hogy semmi tapasztalata nem volt a pasik terén, a legtöbb srácnak ő csak egy haver volt, az a lány, aki értette, hogy mi az a les, és aki azért nézett annyi sportot, mert érdekelte a játék és nem a jó pasik.
– Hol a francban voltál eddig? Már szétaggódtuk magunkat, mert a kisasszony elfelejtett szólni, hogy telefont nem visz magával! – Támadta le rögtön a nővére, miközben ő még fel se ért a harmadik emeletre. Megszólalni sem volt ideje, pillanatok múlva már előtte is állt és szorosan ölelte magához. Értetlenül figyelte a viselkedését, mert ugyan nem vitt magával mobilt, de már nem egy öt éves kislány volt, aki nem tud magára vigyázni. – Nyomás a fürdőbe, csurom víz vagy.
– Nyugi Em, nem történt semmi. Nem akartak elrabolni. – Sejtette, hogy ez nem nagyon fogja őket meghatni, mivel Zóra is ugyanolyan mérgesen pillantott rá az ajtóban állva. Végül inkább nem mondott semmit, csak elsétált mellette, majd levette a cipőjét, a lejátszóját az asztalra tette és egyenesen a fürdőszobába sétált.
Becsukva az ajtót, sietve szabadult meg a vizes ruháitól, majd a zuhanyfülkébe beállva, megnyitotta a vizet. Hosszú hajából, mely a hátához tapadt, nehezen húzta ki a hajgumit, aztán arcát a zuhanyrózsa felé fordította és hagyta, hogy a meleg víz átjárja minden porcikáját. Percekre sikerült kikapcsolni az agyát, nem gondolt a tapasztalatlanságára, Fernando viselkedésére, ami számára értelmezhetetlen volt, csak állt a vízsugár alatt, mintha az égvilágon semmi gondja nem lenne. Arra a pár percre tényleg úgy érezte, mintha minden rendben lenne, mintha nem változott volna meg a világa, mert bármennyire is szerette volna ezt tagadni, napról napra egyre jobban érződött, hogy már semmi sem lesz olyan, mint amilyen korábban volt, mint amikor még nem ismerte a focistát. Persze biztos volt benne, hogy egy-két hét múlva a nevére sem fog emlékezni, viszont neki meg fog maradni az élmény és az a gondolat is, hogy talán igazuk van a többieknek és valóban tetszik neki. Még mindig elég lehetetlennek tartotta ezt a lehetőséget, viszont ha csak egy picit is hisz ennek, akkor kénytelen végig gondolni azt is, hogy talán másnak is tetszik, ami alapjában véve változtatná meg az életét.
Megrázva fejét, a samponjáért nyúlt, majd megszokott mozdulatokkal mosta meg a haját, aztán a tusfürdőjével ismételte meg ezt a testén. Nem akart a tus alatt sokat időzni, mert ugyan semmi terve nem volt a nap hátra lévő részére, azonban a lelke mélyén kénytelen volt beismerni, hogy már nagyon várja, hogy mikor lesz ideje a csatárnak, hogy felhívja őt, mivel legutóbb azzal köszönt el tőle, hogy keresni fogja majd a mérkőzés után. Zavarta az a kettősség, amit érzett vele kapcsolatban, mert egyrészt szerette volna lezárni az egészet még azelőtt, hogy bármiben is elkezdene reménykedni, másrészt pedig úgy várta a telefonja csörgését, mint valami kislány a karácsonyi ajándékát. A legjobban mégis az idegesítette, hogy ő nem ilyen volt, hogy mindig hamar el tudta valakiről dönteni, hogy közelebb akarja-e magához engedni vagy sem, a kilences azonban rejtély volt a számára. Hezitált vele kapcsolatban, mert a szíve engedte volna, az esze viszont minél messzebb akart tőle kerülni, mintha csupa rosszat jelentene a számára.
Alaposan kiöblítve a hajából a sampont és magáról a tusfürdő habját, elzárta a csapokat, majd elhúzta a fülke ajtaját és kinyúlt a törölközőjéért. Végig dörgölve nedves haját, aztán bőrét is, maga köré csavarta és óvatosan lépett ki, nehogy elcsússzon a padlón. Lassan sétált ki a fürdőből és már ment is volna be a szobájába, mikor a bejárat felől beszélgetést hallott, amiben az ő neve is elhangzott. Kíváncsian váltott irányt, miközben már csak az ajtó csukódását hallotta, majd a nővére hangját.
– Húgi csomagod jött.
– Nekem? – Meglepve nézte Emma kezében a kisebb méretű dobozt. Hirtelen ötlete sem volt, hogy kitől kaphatta, vagy hogy mi volt benne.
– Azt ne mond, hogy nem tudod, hogy ki a feladó! – Sétált oda hozzájuk Zóra is, kíváncsian nézve a küldeményt, amin az ő neve virított semmi más. Ugyan mégis mit küldött volna neki Fernando? Lehet, hogy tetszett a focistának, de akkor is ott volt a barátnője, ami számára riasztó tény volt, eszébe se jutott kihasználni ezt a lehetőséget, ha egyáltalán nevezhette annak. – Nem akarod kibontani?
– Nem, először felöltözök. – Igazából majd meghalt a kíváncsiságtól, viszont tartott attól, ami a dobozban volt. Egyszerűen félt a lehetőségtől, hogy tényleg igazuk van Emmáéknak, hogy az az ajándék tisztázni fogja a csatár szándékait, amik nem a barátságot célozták meg, amivel ő majd nem tud mit kezdeni.
– Most komolyan nem akarod egyből megtudni, hogy mi van benne? – Nem reagált a kissé felháborodott kérdésre, csak besétált a szobába, majd becsukva az ajtót, neki dőlt annak. Lehunyt szemmel próbált úrrá lenni cikázó gondolatain, amelyek rövid pillanatok alatt elhatalmasodtak felette és maguk alá gyűrték. Hülyén viselkedett, mintha legalább szerelmes lenne a focistába, ami messzebb nem is állhatott volna az igazságtól. Jó pasinak tartotta, szívesen beszélgetett vele, mint barát és részéről ez nem is volt több, nem akart valami komolyabbat, mert könnyedén előfordulhatott az is, hogy szimplán csak kedveskedni akar neki valamivel, de a megérzései mást súgtak.
Sóhajtva lökte el magát az ajtótól, majd a szekrényből gyorsan kapkodott ki pár lezser ruhát és pillanatok múlva már fel is vette magára. Még mindig nedves tincseit a törölközőbe csavarta, aztán mélyet lélegezve, elindult a nappaliba, ahol az a rejtélyes csomag várt rá. Fogalma sem volt, hogy mit küldhetett neki, hiszen nem beszéltek annyit, hogy bármivel is meglepje, az újabb jegyekről pedig még korábban lebeszélte, amiket korábban egy borítékban küldött el nekik, nem dobozban. Abban biztos volt, hogy semmi olyat nem mondott, amivel arra utalt, hogy szüksége lenne valamire, se olyat, aminek örülne, tehát csak olyasvalami lehetett, amit a focista önszántából küldött.
Nevetségesen reagálta le az egészet, azon csodálkozott, hogy még nem akasztott ki senkit se a viselkedésével, hogy Zóra még nem akarta fejbe csapkodni. Tudta, hogy végig kellene nyugodtan gondolnia a történteket, viszont azon egyszerűen nem tudott túl lendülni, hogy pont egy olyan pasi érdeklődését keltette fel, aki kapcsolatban volt, ami csak tovább bonyolította az egyébként is kusza helyzetet. Azzal már nem is hadakozott, hogy tetszett a férfinek, bármennyire is felfoghatatlan volt a számára, mégis elképzelhető volt, ahogyan Emma és Zóra is állította. Hiába ódzkodott annyira, miatta ment oda az asztalukhoz a bárban, az étteremben senki se kötelezte arra, hogy amikor felismerte rá köszönjön és odamenjen hozzá, ahogyan a jegyeket sem volt köteles megszerezni a számukra, mégis megtette minden kérés nélkül. Hihetetlenül figyelmes volt vele, a hosszú telefonbeszélgetésekről nem is beszélve, amik biztos egy vagyonba fognak kerülni, azonban hiába az intenzív ismerkedés, egyenesen rettegett a következményektől, amik rá vártak.
Az étkező asztalnál állt meg, majd maga elé húzta a küldeményt és lassan kezdte el kibontani az egyszerű papírcsomagolást. Egy sima, barna dobozt talált alatta, amin semmi jelzés nem volt, ami a tartalmára utalhatott volna. Ahogy felnyitotta a fedelét, már két oldalról közre is fogták és kíváncsian pillantottak bele ők is. Valamiért meglepte a vörös mez látványa, ez végképp nem jutott volna az eszébe, hiszen aznap vett magának egyet, amikor találkoztak.
– Hát… ez aztán igazán romantikus. – Húzta el a száját Zóra, míg ő magához vette az összehajtogatott ruhadarabon pihenő cetlit. A férfias betűket látva valamiért elmosolyodott, de ahogy végig futott a pár rövid soron, fokozatosan tűnt el ez az arcáról.

Tudom, hogy már van mezed, de gondoltam örülnél egynek, ami alá is van írva. Ráadásul inkább neked adom, mint annak a hátvédnek. Biztos vagyok benne, hogy nálad jobb helyen lesz, mint bárki másnál.

Fernando

U.i.: Ha lekopna, majd újra írok rá.

– Ez totál megőrült! – Teljesen ledöbbent, ahogy felfogta a mondatok jelentését. Mások már azért ölni tudtak volna, ha beszélhettek volna pár percet a csatárral, vagy egy tőle kapott mezért. Abba bele se akart gondolni, hogy ezért, ami ott lapult a dobozban, mi mindenre lennének képesek a rajongók. Rengeteget érhetett, az eszmei értékéről nem is beszélve. – Ezt a meccsen viselete…
– Egyre kiábrándító. Lehet, jobb lesz neked nélküle Oli! A végén legközelebb egy pár büdös cipőt küld neked. – Máskor jót szórakozott volna Zóra kijelentésein, most viszont egy kisebb sokkal küzdött, aminek köszönhetően fel se fogta, hogy mit mondanak neki. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen fantáziátlan. Ezek után aztán ne mond nekem, hogy nem agyatlanok egytől egyig.
– Ez olyan, mintha egy pasi gyémántot adna neked csak úgy. Vagy legalábbis egy méreg drága ékszert. – Újra a kezében tartott lapra terelte figyelmét, míg végig magán érezte nővére tekintetét. Ő valamivel jobban belelátott a fociba, de ugyanolyan érdektelen volt a témában, mint a barátnőjük, ennek ellenére biztos látta, hogy milyen hatással van rá az ajándék, amit ha személyesen kapott volna meg, rögtön vissza is utasított volna és nem fogadja el. – Sok rajongó bármire képes lenne egy ilyenért.
– Ha te mondod, de szerintem ez akkor is ciki – vonta meg a vállát, majd kisétált az erkélyre. Bármit is mondott, ő nem tartotta cikinek, mert tudta jól, hogy mennyit jelenthet egy ilyen mez, hiszen ő is játszott. Ugyan sose fog nemzetközi mérkőzéseken játszani, viszont a csatár helyében biztos megtartotta volna. Bár az is igaz volt, hogy neki minden bizonnyal nem ez volt az utolsó szereplése egy világbajnokságon.
– Féltelek tőle. – Értetlenül állt Emma kijelentése előtt. Tudta jól, hogy zavarja Fernando viselkedése, hogy nem nézi olyan jó szemmel a beszélgetéseiket, azonban ismerte őt és emiatt tudnia kellett a testvérének, hogy még akkor se tenne semmit, ha érezne valamit a férfi iránt. Távol maradna tőle, mivel barátnője volt. – Benned bízom Olívia, de benne… nem szeretném, ha bántana.
– Nem lesz semmi gond Emma! Tudod jól, hogy nem mennék bele egy kalandba, még vele sem.
– Az érzelmek nem olyan könnyedén irányíthatóak, mint ahogyan azt te gondolod. – Hagyta magára a gondolataival, amik próbálták bizonygatni az iménti kijelentését, viszont valamiért nem érezte azt, hogy akár őt magát meggyőzné.

***

Fernando Torres


Frusztráltan szállt le a futógépről, miközben a magával hozott törölközővel törölte le magáról az izzadtság cseppeket. Már legalább másfél órája lent volt az edzőteremben, de még mindig ugyanolyan feszült volt, mint amikor befejezte a telefonálást az édesanyjával. Váratlanul érte a korai hívás, mivel általában esténként beszéltek, amikor sejtették, hogy el fogják érni. Így utólag már tudta, hogy jobb lett volna, ha nem veszi fel és akkor nem szólalkoznak újra össze Olalla miatt. Most jött csak rá igazán, hogy egyedül az anyjának volt köszönhetően, hogy még nem szakítottak, hogy még mindig abban a döglött kapcsolatban élt, amiből már rég ki kellett volna szállnia. Amint csúnyábban összevesztek, szinte azonnal rohant a szülei házába, hogy elsírja, milyen rosszul bánik vele és aztán ő kapott egy kiadás fejmosást a viselkedése miatt. Most viszont távol volt, nem befolyásolták annyira az otthon történtek, ráadásul ott volt Olívia is, akivel alig találkoztak párszor, de máris sokkal jobban érezte magát vele, mint az utóbbi egy évben bármikor máskor. Inkább vele kellett volna beszélnie, mert már biztos megkapta a mezét, amire meglepetésére azonban még semmilyen reakció nem érkezett.
Lecsavarva a flakonról a kupakot, lassan kortyolt a hűs vízből. Ki kellett volna kapcsolódnia, mára nem volt semmi programjuk, mivel a tegnapi győzelmükkel már tovább jutottak a csoportjukból, ráadásul minden bizonnyal az első helyen, amihez az ő góljai is hozzájárultak. A kiesés szakasz meccseire kellett volna koncentrálnia, ahol rögtön elsőként nagy valószínűséggel a franciákat fogják kapni, és tudták jól, hogy nem lesz olyan könnyű dolguk, mint korábban volt. Emiatt sem hiányzott neki Olalla újabb drámázása, az meg főleg nem, hogy az édesanyját is belevonja.
– Neked is a többiekkel kellene lenned. – Érkezett az ajtóból a kijelentés, aminek irányába fordulva, Ikerrel találta szembe magát. – Minden rendben, Kölyök?
– Nincs túl jó estém. Sok problémánk van Olallával és most csak még több lett – sóhajtott fel, majd lepakolva mindent a kezéből, felállt és elkezdett lenyújtani. Fizikailag még nem volt fáradt, de szellemileg ez már nem volt igaz, teljesen kizsigerelve érezte magát. Már beleunt a barátnője folytonos játszmáiba, hogy amint nem úgy tesz, vagy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan ő azt szeretné, máris rohan a szülei házába és mint az óvodában, árulkodjon és ujjal mutogasson rá. Persze ő is nyakig benne volt az egészben, hiszen még most is rajta volt bizonyos mértékig a szemellenző, és inkább a kényelmes megszokottságot választotta, minthogy kilépjen a mérgező kapcsolatukból.
– Most nem ezzel kellene foglalkoznod…
– Tudom, hogy ide kell koncentrálnom, csak lassan az egész családom bevonja abba, ami a mi dolgunk lenne és ezzel felcseszte az agyam. – Újra hallotta az édesanyja szidását, amiért úgy megijesztette szegény lányt, hogy sírva ment át hozzájuk, ő pedig csak hallgatott, mivel bármit mondhatott, hatástalan lett volna. Nem tudta megmondani, hogy mikor férkőzött ennyire a bizalmába Olalla, de lassan azt érezte, hogy nem számít a saját boldogsága, csak az, hogy ők ketten együtt legyenek. – Kis semmiségeket úgy felfúj, mintha az elmúlt öt évben minden nap más nővel csaltam volna meg.
– Pedig Sese említett valami lányt. – Valamiért nem lepte meg, hogy a hátvéd kikotyogta ezt, bár arról sose szólt senkinek se, hogy mennyit veszekedtek Olallával. Főleg az utóbbi időben.
– Olívia, ő… – Elhallgatott, nem tudta, hogy mit mondjon róla. Ugyanúgy meg akarta ismerni, sőt, vonzódott hozzá, ezért is akarta meglepni a jegyekkel és a mezével is. – Az igazság az, ha elmehetnék a szállodából és nem lenne barátnőm, akkor most biztos vele vacsoráznék, vagy bármi mást, csak velem legyen. Alig találkoztam vele, de kedvelem. Komolyan és ott a gond, hogy nem épp úgy, mint egy barátot.
– Akkor mégis csak jogos Olalla hisztije, nem gondolod? – Világított rá a valóságra a kapus. Tény, hogy volt benne igazság, azonban olyan régóta hallgatta a különböző kirohanásokat, hogy már összefolyt előtte, hogy mikor miért csattant rajta a nő haragja.
– Amiatt talán igen, hogy megismerkedtem valakivel és jól éreztem magam a társaságában – vallotta be őszintén, mégsem érezte emiatt rosszul magát. Kimondhatatlanul nagy szüksége volt arra, amit a lány a tudtán kívül visszaadott neki. Végre úgy érezte, hogy van miért cselekednie, még ha aztán el is fogja utasítani, de addig is újra a kezében tudhatja az irányítást, ráadásul most jött rá csak igazán, hogy szüksége van arra, hogy ismét hódítson. A veszekedések kezdetén még próbálkozott, viszont a legtöbb alkalommal hátat fordított neki a barátnője, míg Olívia a szabadságát szimbolizálta. Újra férfinek érezte magát, akinek le kell vennie a lábáról egy csinos fiatal nőt. – Rengeteget tettem, hogy jobb legyen, de semmit sem ért. Meg lehet, hogy Olívia pofára fog ejteni, viszont kellő lökést adott ahhoz, hogy végre lépjek Olallával kapcsolatban. Ráadásul tudom jól, hogy ő addig szóba sem fog állni velem, amíg barátnőm van, és ezen a kapcsolaton már semmi nem fog segíteni.
– Biztos vagy benne? Mennyit tudsz róla? – Hallotta a kételkedést Iker szavaiban, ami néha benne is felmerült. Nem volt biztosíték arra, hogy hasonlóan érez a kék szemű, hogy egyáltalán meg akar-e vele ismerkedni, azonban meg kellett próbálnia, máskülönben élete végéig bánná.
– Éppen eleget ahhoz, hogy tudjam, ő teljesen más, mint akikkel idáig találkoztam. Eddig egyetlen nő sem menekült előlem, őt pedig addig nem értem utol, amíg nem szorítottam sarokba – elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a lány rémült, meglepett arckifejezése, mikor megállt az asztaluknál, míg azzal sem törődött, hogy milyen könnyedén tud beszélni erről. Azzal például nagyon sokáig küzdött, hogy akár saját magának is beismerje, hogy problémájuk van Olallával, pedig azok elég nyilvánvalóak voltak. Olíviával viszont más volt a helyzet, ez tisztán látta akkor este, mert ha akkor nem állítja meg, most végleg letehetne arról, hogy akár látja-e még valaha. – És mielőtt még odalyukadnánk ki, nem játssza meg magát, biztos vagyok benne, hogy nem érdekli se a pénzem, se a hírnevem. Az igazat megvallva, túl ártatlan és kicsit talán naiv is ahhoz, hogy úgy ármánykodjon, mint Sese legtöbb nője.
– Tudsz róla, hogy totál elcsavarta a fejed már most? – Ugyan felvetődött már benne ez a gondolat, de nem nagyon törődött ezzel. Csak hagyta, hogy minden történjen a maga útján, abban azért viszont nagyon reménykedett, hogy a lány is a részese lesz.
– Lehet – vonta meg a vállát, miközben befejezte a nyújtást. Felegyenesedett, majd a nyakába akasztva a törölközőt, újra ivott a vízből, végig úgy téve, mintha az előbb elhangzottak nem jelentenének semmit. Pedig jóformán rengeteg mindent meg fog ez változtatni az életében, mert már tudta jól, hogy addig nem fog nyugodni, amíg nem kerül közelebb a kék szeműhöz és nem adódik rá lehetősége, hogy meghódítsa.
– Ha tényleg ilyen ez a lány, akkor azt hiszem, hogy jobb, ha tisztázol mindent magad körül. Ráadásul így tisztességes Olival szemben is, de azért a helyedben vigyáznék. – Nem lepte meg a csapatkapitányuk óvatossága, tőle nem is számított másra, míg Sergio napok óta próbálta rávenni, hogy lógjon ki a lányhoz egy kis numerára. Azt már meg se hallotta a szobatársa, hogy ha még ki is szökne, biztos nem történne semmi, ráadásul ő se akarná így lerohanni. Ki akarta élvezni azt a folyamatot, amivel megismerheti Olíviát, meg akart tudni róla mindent, hogy minél jobban az ujja köré tudja csavarni és ne akarjon úgy menekülni tőle, mint a megismerkedésük elején. Ráadásul a nővéréről sem feledkezhetett meg, aki minden bizonnyal úgy penderítette volna ki az otthonukból, ahogyan azt a bátyja tette a nővére udvarlóival, akik szerinte azt se érdemelték meg, hogy akár csak köszönjön nekik.
– Azt hiszem, a nővérétől és a barátnőjüktől sokkal jobban kell félnem. Szerintem, ha csak egy rossz mozdulatot tennék, máris kiherélnének. Velük szemben még Sergio is behúzná fülét, farkát és menekülne – jelentette ki már röhögve, maga elé képzelve az egészet. Ő biztosan nem kezdett volna ki velük, hiszen azt nem tagadhatta, hogy annak idején, amikor megváltoztak közte és Olalla között a dolgok, személyiségre hasonlított Olíviára. Visszahúzódó volt és egyáltalán nem bánta, ha nem ő volt a középpontban, ami mostanra valamit megváltozott. Már nem az a galíciai lány volt, ahogyan ő se volt már ugyanaz, és nagyon úgy tűnt, hogy az ők útjuk már rég ketté vált. – Kösz, hogy meghallgattál.
– Nincs mit, de ha lehet, akkor inkább a focira koncentrálj és ne a csajozásra. – Csak bólintott a kérésre, majd elindult a lift felé, immár egyedül.
Tudta, hogy igaza van a kapusnak, hogy fontosabb dolga van most, azonban nem tudta kiverni a fejéből a kék szempárt, ráadásul tudni akarta, hogy mit szólt az ajándékához. Arról nem is beszélve, hogy szeretett volna megfeledkezni arról a zűrzavarról, ami jelenleg még mindig nyomta a vállát és tudta jól, hogy pár másodperc alatt megfeledkezik mindenről, mikor meghallja a hangját, mert eddig mindig így történt. Nem akarta tagadni, hogy szüksége volt erre, ahogyan azt se, hogy egy plusz motivációt nyújtott a számára, kifejezetten jólesett hallgatni a kicsikart dicséretet tőle, hogy ha a meccsel már nem is volt megelégedve, azért a teljesítménye és a gólja is tetszett neki. Egyszerűen, csak beszélni szeretett volna vele, kikapcsolni és meghallgatni, hogy milyen volt a napja. Szeretett volna az az egyszerű pasi lenni, akinek Olívia látta, akivé vált minden egyes telefonálás alkalmával, és talán pont emiatt akarta annyira a közelében tudni, mert egyre jobban vágyott arra, hogy hétköznapi legyen és ne az ismert focista.

***

Molnár Olívia

Unottan kapcsolgatta a tévén a különböző német csatornákat, amik közül egyetlen egy sem kötötte le. A nővére és Zóra bementek a városba, neki azonban nem volt kedve bulizni, inkább otthon maradt, csak arról feledkezett meg, hogy már minden magával hozott könyvet kiolvasott, Emma német nyelvű olvasmányaira pedig még nem fanyalodott rá. Sóhajtva nyomta ki a távirányító piros gombját, majd maga mellé dobva azt, felkelt a kanapéról és a kis dolgozósarokhoz sétálva, bekapcsolta az asztali számítógépet. Első gondolattól vezérelve bejelentkezett a skype fiókjába és reménykedett abban, hogy otthon is be lesz jelentkezve valaki, akivel tud majd csevegni. Hiányoztak már a szülei, mert ugyan örült annak, hogy ott lehet a nővérénél, de úgy lett volna az igazi, ha mind a négyen együtt lehetnek, és természetesen Zóra is, aki szinte már családtagnak számított.
Nagyon megörült, amikor meglátta, hogy az édesanyja elérhető, így pillanatok múlva már indította is a videóhívást. Szeretett volna beszélni vele, mert ugyan ott volt Emma és Zóra is, de az anyjukkal teljesen más volt átbeszélni a problémáját, ami most már egyre nagyobb volt. Teljesen össze volt zavarodva, ami csak a spanyolnak volt köszönhető, akivel próbált beszélni, azonban amikor felhívta, a szobatársa köszönt bele a mobilba.
– Szia, anya! – Hatalmas mosoly terült szét az arcán, ahogy meglátta a képernyőn keresztül a jól ismert vonásokat. Ugyan még jobban érezte a hiányát, a hiányukat, szeretett volna otthon lenni, hogy egy bögre forró csoki mellett beszéljék át a történteket, hogy mit miért tett Fernando, azonban jelen helyzetben már ez is megfelelő volt a számára.
Szia, kicsim. Hogy-hogy nem nézed a meccset? – Több csatornán is túl kapcsolt, ahol az esti mérkőzéseket adták, de valahogy egyik sem kötötte le igazán. Próbálta ráfogni arra, hogy azzal volt a gond, hogy németül karattyoltak, viszont az igazság az volt, hogy a gondolatai nem hagyták és nem tudott a képernyőre koncentrálni.
– Nem kötött le egyik sem – rántotta meg a vállát. Biztos volt benne, hogy máris átlát rajta az anyja, hogy tudja, valami nincs rendben. – Apa mit csinál?
Mivel nem vagy itthon, így elment pár barátjával megnézni az angolok meccsét. Történt valami Oli?
– Nem tudom, anyu. Teljesen összezavart. – Mesélt már ugyan a focistáról, hogy találkoztak és a jegyekről is, de arról nem tett említést, hogy mennyire összekutyulta benne a dolgokat. – Azt hiszem, eddig nagyon örültem annak, hogy nem voltak pasi gondjaim!
Ugyan édesem, már várható volt, hogy valaki közeledik hozzád. Szép és okos lány vagy, emiatt is lepett meg, hogy idáig nem történt semmi. Az a spanyol fiú az, igaz?
– Elküldte nekem a mezét, ami az első meccsén volt rajta, csak azért mert mondtam neki, hogy az enyémet nem akarom aláíratni, hogy utána még fel tudjam venni. – Biztos volt benne, hogy ezért is kapta meg, és talán azért is, amiről mindenki próbálta őt meggyőzni. Órák teltek már el mióta megkapta, de még mindig a dobozban volt és a ráírt szöveget sem olvasta el. – Nem tarthatom meg, ugye?
Ha nem érzed helyesnek, hogy neked adta, akkor beszélj vele, de véleményem szerint azért küldte el, mert neked szánta. Figyelembe véve, hogy hatalmas szurkoló vagy, ráadásul ő a kedvenc csatárod is, így neki ez igen hízelgő lehet. – Volt valami abban, amit mondott az anyja, akinek ugyan örökölte a szemét és az arcvonásait, de mondhatni egymás ellentétei voltak. A szőkésbarna hajú, negyvenes évei közepén járó nő határozott volt, intenzív és mindig a kacagásától visszhangzott a házuk, amitől olyan igazi volt az otthonuk. – Valahogy nem hiszem, hogy minden szembe jövő lánynak odaadná, biztos egy igazi kincs lehet a számára is, vagy legalábbis én így gondolom belőled és az apádból kiindulva.
– Nem érzem helyesnek, hogy megtartsam. Ilyet nem küldözgetnék egy vadidegennek…
És mi van azzal, hogy kedvel téged? Mondta Emma, hogy rengeteget beszéltek telefonon, és ha nem akarta volna tényleg neked adni kicsim, akkor nem tette volna meg. – Csak lesütötte a szemeit, hiszen ez igaz volt, nagyon sokat beszéltek és annak is igazat kellett adnia, hogy senki sem kötelezte arra a csatárt, hogy elküldje neki ajándékba azt a mezt. Sóhajtva támasztotta arcát tenyerének, miközben próbált dűlőre jutni a gondolataival. – Sejtem, hogy fura az egész, hogy akit eddig a képernyőn keresztül néztél, ott van a környezetedben, viszont nem bújhatsz el mindig Olívia, a dolgok nem így működnek. Lehet, hogy ijesztő, de talán itt lenne az ideje annak, ha egy picit elenged magad. Szeretlek kicsim, és nem akarom, hogy bárki bántson, abba inkább bele se akarok gondolni, hogy apád mit csinálna azzal, aki összetöri a szíved… a nővérednél is úgy kellett visszalökdösnöm az ajtóból, nálad meg se merném állítani. – Kuncogni kezdett, ahogy eszébe jutott az édesapja heves természete, amit megörökölt ő is. Ugyan mindenki azt gondolta róla, hogy nyugis, hogy a légynek se tudna ártani, azonban, ha valaki felidegesítette, akkor képes volt elveszíteni a fejét. Ahogyan az angol tanára is jellemezte a többieknek, ő az a csendes gyilkos, akiről azt hiszed, hogy egy aranyos kiscica, aztán mégis kiderül róla, hogy ez vérengző tigris. – Már most ki fog akadni, ha meg tudja, hogy egy focista érdeklődik irántad. Viszont akkor is úgy gondolom, hogy itt lenne az ideje, hogy engedj valakinek, aki szeretne megismerni téged.
– Barátnője van – jelentette ki pár pillanatnyi hallgatás után. Ez volt az egyik ok, amiért távol akart maradni Fernandótól, nem akart problémát okozni, hiszen olvasott nem egy cikket, amiben nem egy ismert személy nyilatkozta azt, hogy a média hazugságai tették tönkre a kapcsolatát. Más részt pedig ott volt az ismertsége, és igazából fogalma sem volt, hogy mit érez. Nem tudta volna azt se megmondani, hogy valójában meg akarja-e ismerni.
Nem fogom azt mondani, hogy ezt hagyd figyelmen kívül, nem is úgy neveltünk titeket. Először tisztázd le magadban, hogy te mit szeretnél, aztán ráérsz a következő dologgal foglalkozni, mert az is előfordulhat, hogy már rég nincsenek is együtt, vagy nagyon megromlott a kapcsolatuk. Ezt nem tudhatod te sem, viszont az számomra is világos a hallottakból, hogy ő nem szimplán csak egy barátod akar lenni. Csak az a fontos, hogy te mit akarsz, amit neki el kell majd fogadnia.
– Köszi, anya. – Hálásan mosolyodott el, szüksége volt erre a beszélgetésre, hogy valaki helyre tegye a fejében a dolgokat, mert a lelke mélyén szerette volna megismerni a barna szeműt és hagyni, hogy magától alakuljanak köztük a dolgok, azonban ehhez ő túl nyuszi volt. Ahogyan az édesanyja is mondta, inkább elmenekült volna, minthogy szembenézzen azzal, hogy talán kedveli annyira Fernandót, hogy közelebb engedje magához és ne csak úgy, mint a legtöbb fiút a környezetében. Azonban még így se tudott elvonatkoztatni a ténytől, hogy kapcsolatban volt, hogy lehet, hogy téves az a kép, amit gondolt róla, amit eddig kapott tőle és csak egy kalandra vágyik.
Ez az anyák dolga, most viszont szeretném hallani, hogyan érzed magad Németországban…
Pillanatok alatt elterelődtek a gondolatai a csatárról és arról a zűrzavarról, ami a megjelenését övezte az életében. Igaza volt az édesanyjának, mindenképp végig kell gondolnia, hogy ő mit szeretne, mert jelen helyzetben ez volt a legfontosabb. Talán valahol már érezte is, hogy mit szeretne, hiszen azt már senkinek se tagadhatta, hogy mennyire jólesik neki a figyelmesség, amit kapott a spanyoltól, hogy ne élvezte volna azt, ahogyan a bárban nézett rá, hogy bármennyire is tiltakozott az ajándék ellen, a benne rejlő rajongó azóta ugrándozott örömében, mióta meglátta a doboz tartalmát. Viszont pont ez volt az a nagy dilemma, aminek legelőször a végére kellett járnia, hogy egyáltalán el tudja dönteni azt, hogy mit is szeretne igazából. A szurkoló Olívia akarja megismerni Fernandót, vagy az az Olívia, aki menekült előle, ahogyan minden más pasi elől is?

2 megjegyzés:

  1. Imádom és nagyon várom a folytatást 😉 puszi. Andrea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy tetszett a fejezet. A folytatás már olvasható is.

      Puszi,
      Catalina

      Törlés