2017. február 26.

Információk

Üdv kedves Olvasó!


Először is szeretném megköszönni a kedves szavakat, amiket eddig kaptam a fejezetekhez, a 17 olvasó bizalmát, aki feliratkozott a blogra, illetve azt is, aki a részek végénél pipált. Hálás vagyok mindenért, mert jelenleg tényleg úgy érzem, hogy most tartok azon az úton ezzel a történetemmel, amit az elmúlt években csak keresgéltem. Most már biztos vagyok abban, hogy be fogom fejezni, nem csak elképzelés. Bár az, hogy aztán mi lesz, mivel a régebbi olvasók tudják, hogy a legutóbbi próbálkozásomban, már három évvel előrébb tartottunk. Ennek a sorsa még kérdéses, de nem szeretnék ennyire előre rohanni, jelenleg a 8. fejezetet írom, amivel hihetetlenül jól haladok, hiszen a fele már meg is van és igazán könnyedén jönnek a szavak, nem ülök az egészen és bámulom a word villogó kurzorát a fehér lapon. Szóval jövő hétvégén olvasható is lesz a kész rész.
Ami miatt megírom ezt a bejegyzést, az nem lenne más, mint amit az előbb is említettem, hogy már többszöri neki futással írom ezt a történetet. Több korábbi olvasó is feltette már a kérdést, hogy ezeket a verziókat, ha lehet, hol lehet olvasni? Nos, jelenleg mondhatni sehol, mert ugyan van egy privát blog, amin fent vannak az ehhez tartozó fejezetek, illetve más történeteim is, de nem mindenkinek van hozzáférése. A kérdésem az lenne, hogy van olyan, akit érdekelnének ezek? Mert ha van rá igény, akkor kipofozom ezeket a részeket és lehetséges, hogy nyilvánosra is állítom ezt a blogot, bár ezen még agyalni fogok. Tudom, a sötétségben megbújó olvasók nem nagyon akarják majd kiadni az e-mail címüket, viszont én pedig nem nagyon szeretném megosztani a korábbi irományaimat, mert nem szégyenlem őket, csak látszódik, hogy évekkel korábban mennyire kifejletlen volt még a stílusom. Erről az oldal sávban lesz egy szavazás, amin be lehet majd pipálni, hogy mit szeretnétek.
Remélem, mindenkinek jól telik a hétvége? Nálunk egész nap sütött a nap, amit ki is használtam, persze az írásra is szakítottam időt. Ne feledjétek, jövőhét vasárnap találkozunk!

Üdv,
Catalina

2017. február 19.

A hetedik

Üdv kedves Olvasó!


Egy picit megkésve érkezem a 7. fejezettel, viszont remélem, hogy a tartalma és a hosszúsága kárpótolni fog benneteket abban, hogy ilyen későbbi időpontban jelent meg. Szerettem írni, száguldoztak közben a gondolataim, sok minden felötlött közben bennem és még tisztában látom magam előtt a cselekményt, az ötleteket. Szerencsére azt is elmondhatom, hogy az írással is nagyon jól tudok haladni, gördülékenyen megy, néha-néha persze akadnak kisebb tanácstalanságok, ezeken azonban igazán hamar sikerül túl lendülnöm.
Nos, most nem is írnék túl sokat, beszéljen helyettem inkább a rész. Kellemes olvasást kívánok hozzá!

Üdv,
Catalina

A hetedik


Fernando Torres

I gave it all
Az egyre jobban alábukó nap sugarainak már alig volt ereje, a felforrósodott aszfalt mégis ontotta magából a hőséget. Ahogyan egyre sötétebb lett, egyre többen nyüzsögtek a belvárosban, kisebb-nagyobb dugók alakultak ki, melyek egyre jobban elnyúltak, elhúzódtak. A szénfekete autóban ülő férfi türelmesen ült a bőrülésben és bámult ki a szélvédőn, míg a háttérben halkan duruzsolt valamelyik rádióállomás egyik felkapott slágere, amire egyáltalán nem is figyelt oda. Nem sietett haza, valamiért még nem akart mindazzal szembenézni, ami az otthonában vár rá, csak késleltetni akarta az elkerülhetetlent. Eszébe sem volt, hogy elnapolják a beszélgetést, azonban szerette volna még kiélvezni a jelenlegi békéjét, nyugalmát, ami már így sem volt teljes. Szeme sarkából az anyós ülésre dobott mobilra nézett, mely még mindig nem mutatott semmi változást, vagyis igazság szerint, csak az nem kereste a nap folytán, akitől annyira várta. Valószínűleg miatta sem sietett annyira, reménykedett abban, hogy akár csak egy üzenetet is küld neki és rögtön hívhatja is, mert beszélni akart vele. Csalódott volt, aztán rögtön az eszébe is jutott a hajnalban váltott pár szó, amiből sejtenie kellett, hogy most is pihen és nem a mobilját nyomkodja. Türelmesnek kell vele lennie, először jobb, ha rendbe teszi az életét és csak aztán foglalkozik bármi mással, hiába szerette volna annyira hallani a hangját. Itt volt az ideje, hogy szembenézzen a kapcsolata kudarcával, hogy most ne dugja ismét a homokba a fejét, amire Olalla minden bizonnyal készült.
A felharsanó, hangos dudára feleszmélt, ami ráadásul neki is szólt, mivel előtte már szabad volt az út. A gázra taposva, igyekezett megfeledkezni minden felesleges elmélkedésről, mert a mai és az elkövetkezendő napok eseményeire kell koncentrálnia. Ezért is akart annyira beszélni a kék szeművel, mivel vele igazán könnyedén meg tudott feledkezni minden bajáról, még ha most még az egyiket ő is okozta. Ráadásul zavarta, hogy órákkal korábban olyan gyorsan elköszönt tőle, tudni akarta az okát, mert nem érezte úgy, hogy rosszat mondott volna, hiába volt pocsék hangulatban, ami még most sem javult. Jólesett volna egy kis vigasztalást hallani tőle, amit ugyan egy kis részben meg is kapott, de nevetségesen vágyott arra, hogy azt hallja, hogy hiába kaptak ki, nem csalódott benne, nem tartja hibásnak. Másrészt viszont valahol nem is bánta, hogy nem beszéltek annyit, nem akart még jobban belebonyolódni, mikor fogalma sem volt, hogy egyáltalán látja-e még valaha. Elég ellent mondásos szituációban volt, hiszen mindennél jobban akarta Olíviát, viszont azokat a bonyodalmakat, amivel vele járt, már nagyon nem.
A francokat! Hazudhatott magának, az igazság azonban az volt, hogy iszonyat kívánta, akarta a lányt és magasról tett minden akadályra. Bármennyire is hülyeség volt, legszívesebben Lipcsében maradt volna és addig nem is nyugodott volna, amíg nem lesz teljesen biztos abban, hogy Olívia is ugyanúgy akarja, mint ő. Aztán végre meg is csókolná, hogy legalább ezzel is csillapítsa a vágyát, amely egyre többet akart és minél előbb. Már csak az volt kérdéses, hogyan fogja ezt megoldani, mikor különböző országokban voltak.

A garázs előtt parkolt le a kocsijával, de még hosszú percekig ült a volán mögött, miután leállította a motort. Sokkal könnyebb lett volna kitolatni és egyszerűen valahol máshol tölteni az éjszakát, mint túl lenni a nehéz beszélgetésem, amivel kapcsolatban nem ringatta álmokba magát, hogy még a mai este folyamán le tudnak zárni békésen. Tulajdonképpen egyáltalán nem volt arról meggyőződve, hogy sikerül-e majd mocskolódás nélkül elválniuk, mert magáról tudta jól, hogy ő nem fog semmit se Olalla fejéhez vágni, hiszen tudta jól, hogy mindketten hibásak voltak, amiért idejutottak, azonban a nő részéről már nem mert semmit kijelenteni. Nem is érdekelte annyira, hogyan fog reagálni a volt szerelme, egyedül azt nem szerette volna, ha mindebbe belekeveredik Olívia is, akár csak szóban is, mivel neki semmi köze nem volt ahhoz, hogy mennyire eltávolodtak egymástól, hogy milyen régen szakítaniuk kellett volna, hogy ne legyen rákenve, miatta történik az egész. Őt ki akarta hagyni a kettőjük dolgából, hiába volt abban egy pici része, hogy végre elhatározta a lépésre magát, ez csak róluk szólt, nem hármójukról.
Kiszállva, a csomagtartó felé sétált, ahonnan kivette bőröndjét és sporttáskáját is, majd lezárva azt, elindult a bejárat felé. Pár ablakból látta a kiszűrődő fényt, így próbált felkészülni az elkerülhetetlen, összerakni a gondolatait, hogy tudja, mi mindent akar mondani, miközben nagyon is jól tudta, hogy minden tervét keresztbe fogja húzni a bent tartózkodó. Beérve a házba, a cipős szekrény tetejére rakta slusszkulcsát, míg csomagjait az elé és már érezte is a bent terjengő finom illatokat. Sóhajtva indult el a konyha irányába, miközben a nappaliból halk zenét hallott, aminek köszönhetően tudomásul kellett vennie, hogy Olalla tényleg úgy gondolta, hogy most is működni fog az, ami korábban mindig. Csakhogy már nem akarta ugyanazokat a köröket róni, felesleges próbálkozás lett volna megint tovább nyüstölni a döglött kapcsolatukat. Megunta az egészet, nem volt boldog és nem is akart bujdosni a saját házában, mert ezt csinálta tudat alatt, próbálta elkerülni a nőt, hogy minél jobban minimalizálja az érintkezést. Ő már meghozta a döntését és csak reménykedni tudott abban, hogy ezt rövid időn belül el fogja fogadni a barna szemű is.
Valami oknál fogva benézett a nappaliba és rögtön meg is torpant, amikor meglátta odabent Olallát. Meg se lepte a szűk ruha látványa, ami alatt minden bizonnyal egy újonnan vásárolt, szexi fehérnemű volt, amit korábban nagy élvezettel vett volna le róla, most azonban más volt a helyzet. Csak nézte az egykori nagy szerelmét és ekkor döbbent rá, hogy már szexuális értelemben sem vonzódik hozzá, nincs rá hatással és igazság szerint az elmúlt hetekben hiába hiányzott számára a szex, nem jutott az eszébe, hogy vele elégítse ki a vágyait. A nő által várt hatás elmaradt, ami miatt látta a szemében, hogy egyre türelmetlenebb, viszont neki eszébe sem volt ez ellen tenni, nem akart belesétálni a csapdájába, hogy aztán újra szemet hunyva, mindent kezdjenek előröl.
– Olalla…
– Csináltam vacsorát, a kedvencedet és van desszert is. Több is édesem. – A csábos mosoly csak a korábbi gondolatait támasztotta alá és azt, hogy semmit sem hitt el abból, amit korábban mondott neki. Az utolsó reménye is elszállt, hogy normálisan meg tudnak beszélni mindent, veszekedni fognak és valószínűleg semmivel se fognak előrébb jutni, hiába szeretné ezt. Mégsem gondolta meg magát, nem hátrált ki, mivel tudja jól, hogy akkor a végén be fogja adni a derekát és megfeledkezik mindarról, amit a kék szeművel kapcsolatban érzett, amit kiváltott belőle. Némán figyelte, ahogy ringó csípővel sétál felé, ami semmi hatást nem ért el, még a parfümje se, amit korábban annyira imádott. – Ha szeretnéd, kezdhetjük egyből ezzel is.
– Nem! Beszélnünk kell végre kettőnkről – szólalt meg, mielőtt még elé ért volna Olalla. Rögtön látta, ahogyan elönti a méreg, hiszen eddig még sose utasította vissza. – Én nem tudom ezt így folytatni, már rég nem működik Oli. Felesleges megint megpróbálnunk, úgyse fog sikerülni, mert már nem vagyunk boldogok egymás mellett…
– Amiatt a csitri miatt van igaz? Láttam a képeket, láttam hogyan nézel. – Sejthette volna, hogy elé fog kerülni az a pár fotó, ami a vacsorájukról készült, amikor teljesen megfeledkezett arról, hogy egyébként otthon barátnője van. Vagy legalábbis az agya egyik leghátsó zugába űzte ezt a tényt. Ő nem látott semmit azokon a képeken és igazából semmi olyat nem tett, amivel gyanúsítgatni lehetne, a nagy bánatára semmivel sem lehetett, ami miatt megérdemelt volna egy hatalmas pofont. Ha tényleg rajta múlt volna, akkor most egy csendes, elsötétített háló ágyában lenne a lánnyal, ami mégsem lenne olyan csendes, mert minden bánatát a testének felfedezésébe fojtotta volna… minden akarat erejére szüksége volt, hogy a beszélgetésre koncentráljon és ne a kék szeműre, meg arra, hogy mennyire is élvezné, ha abban a hálóban lehetne. Bármennyire igyekezett, befészkelte magát a kép a fejébe, hogy végre megszabadulhat a benne lapuló feszültség egy jó részétől, hogy végre engedhet a vágyainak, viszont azt is igaz volt, hogy az se bánta volna, ha nem kerül le róluk a ruha és csak a közelében tudja Olíviát. Fura volt, de már ezzel is megelégedett volna. – Gondolom, már szét rakta neked a lábát és a következő menetért cserébe azt kérte, hogy dobj ki engem. Neked tényleg ennyit jelent a kapcsolatod? Komolyan képes volt megfektetni az első ribancot, ahogy kiteszed a lábad az otthonunkból, csak mert van egy kis gondunk?
– Kis gondunk?! Tényleg szerinted csak egy kis gondunk van? Olalla lassan egy éve csak azért vagyunk együtt, mert ezt szoktuk meg, nem azért, mert együtt akarunk lenni. Tulajdonképpen már arra sem emlékszem, hogy mikor szeretkeztünk utoljára, mert ami az utóbbi időben volt, az csak szex volt, amire mindkettőnknek szüksége volt és nem azért, mert vágytunk rá – emelte fel a hangját, amikor meghallotta az utolsó szavait. Rögtön kizavarta fejéből a csábító képeket, ami helyét a düh vette át, melyet főként maga iránt érzett, amiért tényleg idáig várt ezzel a beszélgetéssel. Azt meg főleg nem akarta hallani, hogy milyen következtetést vont le a lányról, ami természetesen helytelen volt, mert arra megesküdött volna mindenre, hogy legyen bármilyen élénk az ő fantáziája és legyen bármilyen jó a flörtölésben, nem tudta volna az ágyába csábítani. – Őt meg hagyd ki ebből az egészből, mert valószínűleg többet látni se fogom, szóval nem ő az oka. Pontosan a szerinted kis gondunk miatt akarok ennek az egésznek végett vetni!
– Persze, amíg nem találkoztál vele semmi bajod nem volt velünk. Kötve hiszem, hogy megtudná adni azt, amire vágysz édesem, ellenben én nagyon jól ismerlek, tudom, mit szeretsz, hogyan szereted. Tényleg a nyakadba akarod venni azt a fáradtságot, amíg az a fruska megismer, vagy maradsz velem és kiélvezed, amit nyújtani tudok? – Búgta a fülébe a nő, a kezei a mellkasára simult, miközben mintha meg se hallotta volna, hogy mi mindent mondott az imént. Mindezzel csak azt érte el, hogy egyre ingerültebb lett, míg a vágya nemhogy nőt, még az emléke is eltűnt, amit korábban a hozzábújó váltott ki belőle. Nagyon nem tetszett neki, ahogyan Olíviáról beszélt, mert még ha igaza is volt, hogy nem tudná azonnal megadni azt neki, amire vágyik, egyáltalán nem érdekelte volna. Ráadásul bármit is hitt a perceken belül exévé váló, jelenleg a kék szemű volt a számára legnehezebben megkapható nő, akit csak megkívánhatott. – Tegnap bevásároltam és vettem egy nagyon dögös fehérnemű szettet. Fekete csipke és lehetetlenül apró, mintha nem is lenne rajtam…
– A rohadt életbe, felfognád végre, hogy nem azért akarok szakítani, mert nem szexeltünk már több hete? Állítom, ha napokkal ezelőtt nem mondom, hogy ezt akarom, akkor most itthon se lennél. Ez a bajom, érted már? – Már rég letett arról, hogy nyugodtan beszéljen, hogy ne kiabáljon. Nem is figyelve arra, hogy milyen erővel teszi, megragadta Olalla csuklóit, majd egyenesen a szemébe nézve folytatta a mondandóját és remélte, hogy most már hallgatóságra talál és nemcsak elbeszélnek egymás mellett. – Nem vagyok boldog, ahogyan te sem, vagy szerinted normális az, amit művelünk egymással? Ha megérzed, hogy el akarlak hagyni, egyből újra eljátszod a szerető barátnőt, én meg hülye módjára úgy teszek, mintha ez így is lenne jó. Nem akarom ezt így folytatni Olalla.
– Akkor gyerünk! Dobj ki valami hülye kis indokkal – vágta a fejéhez a barna szemű, miközben kirántotta a kezét a szorításából. Készen volt arra, hogy kimondja, már nyitotta is volna a száját, mikor a nő egyszerűen fogta magát és elrobogott mellette, ezzel meggátolva abban, hogy megtegye azt, amit az imént még követelt tőle. – Majd szólj, ha észhez tértél és kiverted a fejedből azt a szajhát, mert tudom jól Fernando, hogy utána engem akarsz majd, ahogyan mindig is.
– A kurva életbe, fogd már fel, hogy nem akarom! – Kelt ki magából, miközben utána indult. Kezdte elveszíteni türelme utolsó cseppjeit is, és fogalma sem volt, hogy mi fog akkor történni, ha ez bekövetkezik. Sose érezte még magát ilyen mérgesnek, nem is volt szokása ordítani, főleg nem a nővel, akit szeretett, viszont az ajtón kisétáló már nem az volt, akit ő szeretett és nem is az, akivel tovább akart egy fedél alatt élni. Szánalmasnak érezte, hogy tényleg találkoznia kellett valakivel, hogy megtegye azt, ahogyan a jelenlegi viselkedését is, mert nem lett volna szabad így reagálnia, bármennyire is felbosszantotta a nőtől érkező tagadás. – Állj meg! – Ahogy utolérte a kocsinál, megragadta a karját és maga felé pördítette. Nyugalmat erőltetett magára és úgy kezdett el beszélni, lassan, hogy nehogy azzal vádolja, hogy csak felindulásból beszél megint. – Komolyan mondom, hogy szakítani akarok. Rajtunk már nem segít semmi sem, már nem szeretlek és tudom jól, legbelül már te se engem. Nem fogjuk folytatni és ezt holnap is, így fogom gondolni, meg utána is.
– Eressz el! – Sziszegte az arcába és azonnal ki is rántotta magát a markából, de nem is akarta tovább marasztalni. Elmondta, amit akar, még ha közben egy igazi féreg is volt, azonban most már nem fog megint megismétlődni mindaz, ami korábban igen. Bármilyen undorító módon is megtette az első lépést és csak reménykedni tudott abban, hogy Olalla is így fog cselekedni, és ahogy meg tudja oldani, kiköltözik tőle, mert esze ágában sem volt az, hogy kibéküljenek. Ehhez semmi köze nem volt Olíviának vagy másnak, maga miatt nem akarta, csakis saját maga miatt nem.
Némán fordult meg és indult vissza a házába, miközben hallotta az ajtó csukódást, majd a motor zúgását. Nem lepte volna meg, ha a nő első útja az édesanyjához vezetne, hogy elsírja neki, mekkora szemétláda volt vele, hogy nem is hagyta, hogy megbeszéljék a dolgokat, csak hazajött és szakított vele. Az se lepte volna meg, ha még aznap estére várhatná az anyja megjelenését, aki próbálja fülön ragadni és rávenni arra, hogy kérjen bocsánatot Olitól és könyörögje vissza magát a kegyeibe. Azt is tudta, hogy ha mindez bekövetkezik, szikla szilárdan fogja tartani magát az elhatározásához, nem fog meginogni, nem fogja hagyni, hogy befolyásolják, hogy visszalépjen és újra egy döglött kapcsolatban találja magát. Világ életében arra vágyott, hogy olyan boldog családja legyen, mint amilyenben felnőtt, ez az álma pedig egyre jobban átformálódott, ahogy múltak az évek a barátnője mellett. Már rég nem úgy látta, hogy majd az ő kezét kéri meg, hogy vele lesznek gyerekei és tudta jól, hogy akkor kellett volna döntenie, amikor mindezt már ki is tudta hangosan mondani. Ez pedig már egy jó ideje ment a számára, nem most jutott el ide.
Bezárva maga mögött az ajtót, fáradtan sóhajtott fel, mint aki legalább éveket öregedett az elmúlt talán negyedórában. Fogalma sem volt, hogy mennyit veszekedtek, ahogyan azt se tudta, hogy mihez kezdjek. Az egyetlen terve a mai napra az a beszélgetés volt Olallával, ami katasztrofális kimenetellel végződött, bár az is igaz, hogy a végén akárhogy is, de el tudta mondani, hogy mit szeretne. Nem érezte úgy magát, hogy megkönnyebbült volna, azt se hitte, hogy ha nyugodtan meg tudják beszélni, jobban érezte volna magát. Már fogalma sem volt, hogy milyen az, amikor egyedül volt, az elmúlt öt évben ott volt neki a barátnője, szinte mindig ő volt az első dolga és ugyan sose kérte, de rengetegszer őt választotta a barátai és a szórakozás helyett. Valószínűleg ez volt az egyik legrosszabb döntése, mert így nemcsak a saját szabadságát iktatta ki, hanem a kapcsolatukat is.
Kiropogtatva az ujjait, a konyha felé indult, miközben elővette a telefonját. Fel is hívhatná Olíviát, beszéltethetné, hogy már csak a hangjával megnyugtassa és valószínűleg nagyon hamar le is higgadni, viszont még mindig ott volt benne az érzés, hogy a kurta beszélgetés után, inkább megvárja, amíg ő keresi meg. Volt valami a hangjában, amit még most se tudott megmagyarázni, mintha csalódott lett volna, amit szeretett volna betudni annak, hogy veszítettek, azonban nem akarta magát ebbe a tudatba ringatni. Talán csak meg kellene vacsoráznia, letusolnia és aztán bedőlni az ágyba, hogy kipihenje magát és egy időre megfeledkezzen minden nőről, még ha egy után annyira is vágyakozott. Jelen pillanatba mindet a háta közepére kívánta, annak ellenére is, hogy azt nem bánta volna annyira, ha hirtelenjében ott terem a kék szemű és megvalósíthatja minden fantáziáját. Nos, arra az időre biztos megfeledkezne arról, hogy jelen pillanatban hogyan is érez a gyengébbik nem iránt…

***

Say ok
Lassan nyitotta fel szemhéját, és ahogy meglátta a szobában uralkodó hajnali gyér fényt, rögtön vissza is csukta. Fogalma sem volt, mire ébredt fel, aztán, ahogy erre gondolt, meghallotta a nyikorgást, majd a halk lépteket, de meg se mozdult, mert sejtette jól, hogy az éjszaka közepén valamikor hazajött Olalla. Számított erre és mivel komolyan gondolta minden egyes korábbi szavát, így ennek fényében átköltözött pár holmijával az egyik vendégszobába. Meg kellett volna szólalnia, ki kellett volna küldenie a nőt, azonban nem nyitotta ki a száját, egyszerűen csak várt. Az izmai egyre jobban megfeszültek, mintha várná azt, ami következni fog, pedig abban semmi élvezet nem lesz, hogy ki fogja rakni a helyiségből a volt barátnőjét. Ezen gondolata ellenére sem mozdult meg, továbbra is a hasán feküdt, miközben egyre közelebb ért hozzá a betolakodó. Az este eszébe se jutott az, hogy be fog jönni hozzá a barna szemű, szentül hitte, hogy az igen csúnya vitájuk után, rá se akart nézni, nem hogy hajnalban beosonni abba a szobába, ahol aludt és ki tudja, hogy mire akart készülni.
Minden gondolatáról megfeledkezett, mikor csípőjén megérezte a vékony ujjak finom érintését és rögtön meg is dermedt, mert a zsigereiben érezte, hogy nem Olalla tette ezt. Valamikor az éjszaka lerúgta magáról a takarót, így az idegen a meztelen hátán simította felfelé tenyerét, amitől újra megfeszült, de korántsem az idegességtől. Élvezte a meleg bőr tapintását magán, mégis a fejében ott villogót az üzenet, hogy tennie kellene valamit, hiszen egy nő betört a házába és nem kellene így reagálnia a jelenlétére. Nem ésszerűen viselkedett, szó nélkül hagyta a kényeztetést, szemét újra lecsukta, miközben ki tudja milyen elvetemült szurkoló jutott be az otthonába.
Talán ekkor kellett volna felriadnia a révületből, hogy annyira ki volt már éhezve a testi kontaktusra, hogy szinte mindegy volt, ki ér hozzá, azonnal többet akar, amibe a meztelenség is beletartozik. Frusztrálta a tény, hogy ennyire vágyott az újdonságra, hogy már arra is képes lenne, hogy az egyik szurkolójával bújjon egy éjszaka, vagyis hajnal erejéig, miközben megfogadta, hogy sose fog ilyet tenni. Persze Olíviával kivételt tett volna, ő más most és talán emiatt is zavarta annyira, hogy ez a kivétel már másra is vonatkozik… azonnal az idegenre összpontosított újra, ahogy felfogta, hogy meleg tenyere megállt lapockája között, míg az enyhén nedves ajkaival megérintette a tarkóját. Hatalmasat kellett nyelnie, miközben férfiassága egyre keményebb lett és egyre pikánsabb képek tolultak be az agyába, mellette pedig az az este jutott eszébe, amikor együtt vacsoráztak a lányokkal, amikor igen nehezen állta meg, hogy ne csókolja meg a kék szeműt, akinek még most is az ujján érezte szája puhaságát.
– Olívia. – Meglepve ejtette ki a nevét, miközben jobb oldalára fordulva, felnézett az ágy mellett állóra. Egyre jobban pirkadt, így látta a mosolyát, a kék szempár csillogását, érezte a finom virágillatot, mégsem tudta elképzelni, hogyan került oda, honnan tudta, hogy hol lakik. – Hogyan?
– Csss – tette a szájára az ujját a lány, ahogyan azt ő is csinálta napokkal korábban. Az agya teljesen leblokkolt, nem tudta feldolgozni a tényt, hogy ott van, míg a teste cselekedett így is önállóan, a hátára fordult, közben megragadta a felé hajoló mindkét csuklóját és magára rántotta a törékeny testet. Egy pillanatig se habozott, csak kihasználta az alkalmat és lecsapott az ajkaira, nem törődve azzal, hogy túl erőszakos, hogy lerohanja, hogy talán túl erősen harapta, szabadjára engedte a vágyát, amely már hosszú napok óta egyedül őt akarta. Még akkor sem lazított szorításán, mikor az orrába kúszott a finom illat, mikor tétován ugyan, de viszonozni kezdte a csókját, mindezek egyre tovább szították benne a tüzet és már tudta jól, hogy semmi sem lesz képes megállítani. – Nando.
Pár pillanatra szakadt csak el a kék szeműtől, amíg fordított a helyzetükön és az ágyhoz szegezte, ahogyan azt már sokszor elképzelte, az apró, halk, de annál édesebb sóhaj megállította másodpercekre és csak bámulta. Amennyire látta, ki volt pirulva, az írisze vágytól csillogott, minden rezdülését érezte, az egyik combját a derekának döntötte, míg másik lába a sajátjai közé szorult és testsúlya jó részével rá is nehezedett, mégsem vett észre egyetlen tiltakozó jelet sem. Ha nem lett volna kiéhezve rá, valószínűleg megkérdezte volna, hogy biztosan akarja-e, viszont mivel bármikor jutott az eszébe, annak a végén egyre többször volt meztelen, így minden kérdést mellőzve újra birtokba vette az ajkait. Ezúttal gyengéden kezdte el ízlelgetni, nem tudott betelni az édes ízel, amit érzett, a bársonyos bőr puhaságával, legfőképp azzal az odaadással nem, amivel viszonozta a csókot. Nyelvé lassan húzta végig a száján, amire már nagyon vágyott, hogy megtegye és az így kiváltott apró remegésen, csak elmosolyodott, miközben egyre jobban megfeledkezett a sürgető vágyról és egyre jobban csak rá figyelt.
Élvezte, hogy ott volt alatta, hogy ránehezedhetett és érezhette minden mozzanatát, rezdülését, hogy ezekre tudott reagálni, hogy birtokolhatta Olíviát, aki készségesen hagyott neki mindent. Nehezen szakadt el az ajkaitól, aztán már nem is bánkódott annyira, mikor az állát, majd a nyakát csókolta végig, amit meg is harapott és hangosabban sóhajtott fel, mint korábban. Mindez csak tovább növelte egyébként is lángoló vágyát, amin az se segített, amikor megérezte a vékony ujjakat a hajába markolni, míg a teste az övének feszült és mindössze a lenge ruha anyaga választotta el őket, amit azon a vacsorán viselt. Gyorsan meg akarta tőle szabadítani, látni akarta végre meztelenül, amiről már annyit képzelődött, aztán szerette volna minden egyes porcikáját bebarangolni a kezével és a szájával is, csakhogy abba ne hagyja a nyögdécselést és a nevét is akarta hallani. Na meg azt is, hogy ne hagyja abba.
Már emelkedett felfelé, hogy megvalósítsa gondolatát, mikor megérezte a vállánál a kezét, majd tolni kezdte, egészen addig, amíg a hátára nem feküdt. Meglepte a hirtelen támadt merészsége, amivel nem is törődött sokáig, tenyerével újra elkezdte feltűrni a szoknyát, hogy végre bele tudjon markolni kerek fenekébe. Végül mégse tette meg, egyszerűen mindenről megfeledkezett, mikor váratlanul az ölébe ült a lány és tőle csak egy nyögésre futotta, míg a szemét is lecsukta. Egész testét elárasztotta a perzselő érzés és fogalma sem volt, hogyan volt képes fékezni magát, mikor már napok óta csak arra vágyott, hogy a magáévá tegye, főleg, hogy tudatosult benne, hogy mindössze pár vékony anyag választotta el őket.
– Gyerünk, ne habozz! Úgyis csak az a szajha vagyok, akit meg akarsz dugni…
Összezavarodva ült fel az ágyba, miközben önkénytelenül is körbe nézett a szobában, ahol rajta kívül nem volt senki sem, hiába volt olyan valóságos az egész, hiába érezte úgy, hogy ott van a kezei között a lány. Fáradtan dőlt vissza a párnára, végig magát győzködve arról, hogy tényleg csak álmodta, mert ha még valóban ilyen heves is volt Olívia, azt nem hitte, hogy azt gondolná magáról, hogy csak egy szajha lenne. Nem volt az, nem is tartotta annak, sokkal inkább egy igazi angyal volt, akiért ő teljesen megőrült, ráadásul pont emiatt tudta azt, hogy az iménti képzelgései csak jó pár randi után valósulhatnának meg. Pedig már így is olyan igazinak érezte az egészet, mintha tényleg megcsókolhatta volna, mintha már tapasztalta volna. Már csak a gondolata is tetszett neki, hogy egyszer talán meglepheti így, hogy bárhol megérintheti, hogy végre belemarkolhat a fenekébe és elmerülhet a testében.
Felnyögött kínjában, ahogyan újra maga előtt látta az egészet, hogy a teste alatt érezhette a lányét, hogy milyen jó érzés volt végig simítani a combján. Aztán jött az a gondolat is, hogy mennyire élvezte volna, ha végre megszabadíthatja attól a gönctől és percekig csak bámulhatja meztelenül… nem, nem hitt abban, hogy addig időzne ezzel. Minden bizonnyal rögtön rá is vetné magát, így a kérdés inkább az volt, hogy mihez is kezdene. Nem tudta, hogy egyedül csak magára gondolna, a saját vágyát enyhítené, vagy inkább a felfedezést választaná és lassan, aprólékosan ismerkedne meg a kék szemű idomaival. Ahogy ismét a lelki szeme előtt látta abban a ruhában, azzal a mély kivágással, ami felfedte, hogy csak az a lenge anyag takarja a bőrét, már tudta is, hogy hidegen hagyná a sürgető vágya. Először a kezével, majd a szájával barangolná be aprólékosan minden porcikáját, és minden bizonnyal a formás mellekkel kezdené az ismerkedést.
– Ó anyám! – Lemondóan mordult fel, majd ledobva magáról a takarót, elindult a fürdő felé. Már az álma is rendesen felhergelte, de ezt csak tetézte az, hogy elképzelte mi mindent tenne Olíviával, ha tényleg ott lenne most vele. Addig biztosan nem hagyna neki nyugtot, amíg nem súgná azt kimerülten, hogy elég volt, vagy legalább a nevét sikítaná élvezetében… kénytelen volt a hideg víz jótékony hatására bízni felhevült testét és csak reménykedett abban, hogy a gondolataival is ugyan ezt fogja tenni. – Meg kellett volna csókolnom.

Molnár Olívia

Kipihenten feküdt az ágyban, lehunyt szemmel, mozdulatlanul, pedig már percek óta ébren volt. A nyitott ablakon keresztül beáramlott a reggeli, kellemesen hűs és friss levegő, amely simogatta bőrét, és aminek köszönhetően csak lustálkodott. Már nem volt álmos, képtelen lett volna visszaszenderedni, főleg, hogy már a feje sem fájt, ami azt jelentette a számára, hogy végre kimozdulhat a négy fal közül. Mindenki tudta róla, hogy imád aludni és tényleg szeretett is, azonban ennyi már neki is nyűg volt és elviselhetetlen. Sétálni akart és a kimaradt futásait pótolni, vagy egyszerűen a többiekkel tölteni az időt, hogy hasznosan töltse el azt az időt, amit még kint töltenek Emmánál. Lassan kezdhetnek csomagolni, alig volt már két hét és indult is haza a repülőgép velük Budapestre, miközben fogalma sem volt arról, hogy mikor láthatja legközelebb a nővérét. Emiatt sem örült annak, hogy ágynak dőlt, bár így kétségkívül megúszta a faggatózást Nandóról, ráadásul a hajnali beszélgetésükről szerencséjére semmit sem tudtak. Igazából nem is tudta, hogy mit mondhatna nekik, hiszen ami elkezdődhetett volna köztük, annak már vége is szakadt, többet nem is fognak találkozni, már nem volt Németországban a férfi. Azért valaminek mégis csak örült, még pedig, hogy semmi komolyabb nem történt, még egy csók sem, ami ugyan az első lett volna és vágyott is rá, viszont legalább nem fog azon olyan sokáig rágódni, hogy mi minden lehetett volna. Most csak a kellemes beszélgetéseket, a rengeteg figyelmet hiányolhatja majd és nem egy számára még mindig ismeretlen érzést, amit a szájával érhetett volna el.
Igyekezett kiverni a fejéből a spanyolt, ami kifejezetten nehezen ment, főleg, mióta az utolsó beszélgetésük után vele álmodott. Mindössze pár álom foszlányra emlékezett, ennek ellenére a háta újra bizseregni kezdett, főként azért, mert olyan valóságos volt az egész, mintha a játékos tényleg végig csókolta volna a hátát aprólékosan. Egyedül csak azért tudta, hogy mindaz nem történhetett meg, mert a saját szobájában voltak és nem abban, amit jelenleg birtokolt. Ennek ellenére olyan valódi volt az egész, hogy félálmában mintha érezte is volna a hátán a simogató kezet, miközben a teste még most is reagált a visszaemlékezésre. Emiatt sem tudott megszabadulni tőle, pedig tudta jól, hogy ez sose fog megvalósulni, Fernandóval legalábbis biztosan nem. Ahogy erre a következtetésre jutott, mintha a csatár megérezte volna, hogy rá gondol, megcsörrent a telefonja és tudta jól, hogy pont ő hívja a korai időpontban.
– Te tényleg nem tudsz lustálkodni. – Némi habozás után fogadta csak a hívást, hiszen már elkönyvelte magában, hogy nincs túl sok értelme, ha továbbra is beszélgetnek. Bele is ásított a mondandójába, míg azon gondolkodott, hogy talán jobb lett volna, ha nem nyúl a mobiljáért és nem erőltetik a kapcsolattartást, ami egy idő után már mindkettőjük számára csak nyűg lesz.
Bassza meg, hogy mindig elfelejtem, hogy sokáig alszol! Ne haragudj Olívia, tényleg nem szándékosan csinálom. – Elmosolyodott a szabadkozást hallva, miközben az oldalára fordult és az arcára tette a telefont, hogy ne kelljen azt fognia.
– Hát, amióta tudod a számomat az esetek kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc százalékában miattad kelek korán, de nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad, szóval kiegyezhetünk egy kilencvenöt százalékban is. – Próbált komoly lenni, azonban a végére elkuncogta magát. Kíváncsi volt a hívásának az okára, ugyanakkor azt is szerette volna, ha titok maradna az egész, ahogyan az is, hogy mi lehetett volna, egy olyan, amiről nem is tud. Kész ellentmondás volt az egész, de nem tehetett arról, hogy akarta is meg nem is.
Sajnálom, nem akartalak felébreszteni. Én csak… – hallgatott el a férfi, amire összeráncolta a homlokát, miután kinyitotta a szemét. Zavarta a hangja, gondterheltnek tűnt, mintha valami nem lenne vele rendben.
– Kivételesen már fent voltam. – Nem tudta, hogy rákérdezzen, talán nem is tartozik rá az, ami történt, viszont valahol meg úgy érezte, hogy talán jólesne neki, ha mégis faggatózna. – Minden rendben?
Nem fogsz felhívni, igaz? – Rajta volt a sor, hogy elnémuljon. Tegnap hajnalban beszéltek utoljára és utána is fájdogált kissé a feje, ennek ellenére beszélhettek volna, ha csak egy sms-t is, de lett volna rá ereje. Ráadásul ott volt az a félig meddig ígéret, amit szeretett volna belőle kikényszeríteni a játékos, végül a gyors elköszönésével megakadályozta ezt, mégis érezte most, hogy ő igennek vette a szavait. Egyedül az önzősége és a lehetetlen helyzet miatt nem tett semmit, tudta jól, hogy semmi értelme nincs tovább folytatni az egészet, valószínűleg több nem is látják egymást, így feleslegesnek vélte, hogy még jobban megismerjék egymást. Szeretett volna tudatlan maradni, mert már így is ott bujkált a gondolatai között az a kérdés, hogy mi lenne akkor, ha egymáshoz közel laknának? Nem akart ehhez még újabbakat rakni, amelyek elkísérnék élete végig és nem tudna megszabadulni tőlük.
– Fernando, én…
Ne, nincs semmi baj. Értem Olívia, megértem – vágott a szavába a férfi, de minden bizonnyal nem is tudott volna semmivel sem többet kiejteni a száján. Remélte, hogy tényleg megérti, hogy miért nem lépett vele kapcsolatba, hogy ha akarná is, csak egymás dolgát nehezítenék meg és igazából, valahol még mindig csak arra tudott gondolni, hogy egy idő múlva úgyis elfeledkezik róla. Ennek ellenére a pár perccel korábbi nyugalma elillant, rossz kedve támadt és tudta jól, hogy egész nap morgolódni fog, amiért piszkálni fogják és semmi kedve nem volt már most, hogy az okáról beszéljen. A pokolba kívánta az egész helyzetet, miközben már szentül hitte, hogy sose lesz pasija és az első csókos se fog túlesni az életében. Olyannal, akivel szívesen tenné és kedveli is, biztosan nem, muszájból pedig senkivel sem fog kezdeni, inkább egyedül marad, így már látta is maga előtt a hetvenéves önmagát, aki maga köré gyűjtené a macskákat, ha szeretné őket. – Ha nem ez lenne, eljönnél velem vacsorázni? – Nem volt benne biztos, hogy szeretne erre a kérdésre válaszolni. A korábbi szavait hallva, azt hitte, hogy el fog köszönni tőle a csatár, ehelyett tovább beszélt hozzá és valami olyanról akart tudni, amiről talán jobb lett volna, ha nem teszik meg. Talán neki kellett volna lezárnia az egészet, hogy azzal megvédje magát és ne kezdjen el ábrándozni, mert nagyon magasról fog lezuhanni.
– Nem tudom – adta végül a legegyszerűbb választ, amivel gondolkodnia sem kellett azon, hogy mit tenne, ha tényleg elhívná vacsorázni Fernando. Kezdte kényelmetlenül érezni magát, mintha valami igazán kellemetlen dologról beszélnének, pedig valójában nem volt az. Egyszerűen csak nem akart mélyebben beleásni magát abba, amiről tudta jól, hogy sose fog megvalósulni, lehetetlen volt.
Nem tudod… komolyan?! Összetörted minden önbizalmam meg a szívemet is Olívia. – A túldramatizálást hallva a hangjában egy szempillantás alatt elmúlt minden kellemetlen érzése, mintha nem is egy olyan témáról beszélnének, amiről egyébként nem akar beszélni. Ez volt az egyik fő pozitívuma, amit annyira kedvelt benne, amiért minden ellen érzete elfeledve továbbra is hallgatta a spanyolt.
– Apa nagyon szigorú, ha randikról van szó. Nálad valószínűleg rögtön nemet mondana, mivel rossz helyen játszol. – Valójában egyáltalán nem volt arról meggyőződve, hogy ezt tényleg kifogásolná az édesapja, a lelke mélyén érezte, hogy ő is szimpatikusnak találná a barna szeműt. Inkább csak magát szerette volna ezzel nyugtatni, hogy eggyel még több oka legyen, amivel le tudja magát beszélni arról, amit szeretett volna. – Azt hiszem, jobb lett volna, ha nem tudod a választ, meg én se hallom a kérdést.
Nem is játszom rossz helyen – kezdett el duzzogni úgy, mint egy gyerek, ami kifejezetten illet is a becenevéhez. Ha minderre nem is gondolt, akkor is ott volt még a barátnője, mert ugyan azt mondta, hogy szakító félben voltak, viszont azt is, hogy már régóta pocsék volt a kapcsolatuk, mégis együtt voltak. Emiatt is számított arra, hogy bármilyen nagy is volt a gond, a végén ki fognak békülni. – Máskor mond, hogy hallgassak rád. Nem kellett volna megtudnom. – Egy picit meglepte a csendes kijelentés, ami sokkal többet sejtettet, és amit nem akart tudni. Lehunyta szemét, de rögtön maga előtt látta azt az estét, amikor lent voltak a ház előtt és a szíve mélyén azt kívánta, bárcsak kint élnének Spanyolországban, Madridban, ahol a déd szülei is éltek régen. Talán akkor nem érezte volna így magát, akkor nem kellene elutasítania a férfi közeledését és talán valami kialakulhatna valami köztük, talán akkor tényleg félre rakta volna minden elvét akkor és valahogy jelzett volna, hogy akarja azt a csókot. Persze ez se volt garancia, illetve az elhangzottak se, mert könnyedén előfordulhatott az, hogy nem érezné magát jól egy kettesben töltött vacsorán, hogy ott aztán nagyon hamar kiderülne, hogy valójában semmi közös nincs bennük. Ezt kellett észben tartania, hogy ugyanannyi az esélye annak, hogy barátságon kívül nem is lenne más, vagy még az se. Egyedül ebbe tudott kapaszkodni, semmi másba, hiszen most is beszélgettek, ami csak azt mutatta, hogy a játékos tényleg érdeklődik iránta. – Szakítottunk Olallával.
– Sajnálom. – Fogalma sem volt, hogy mit mondhatna, pár pillanattal korábban még biztos volt abban, hogy a végén úgyis ki fognak majd békülni. Tényleg ezt hitte, ezért is érte váratlanul a vallomás, amivel nem is tudta, hogy mit kezdjen.
Nem kell, már rég meg kellett volna ezt tennem. Tudod, valahol meg is könnyebbültem. – Újra kezdte magát kényelmetlenül érezni, mindez nem tartozott rá, hiába került most már ténylegesen szóba egy randi. Még így se érezte úgy, hogy neki erről tudnia kellene, mivel köztük nem lesz soha semmi, talán még barátság sem, hiszen telefonon keresztül semmilyen kapcsolatot nem lehet fenntartani, szükséges hozzá, hogy személyesen is találkozzanak. Az egész nem volt több, mint egy nyári kaland lehetősége, ami még azelőtt elmúlt, hogy elkezdődött volna. – Olívia?
– Hmm? – Szerette, ahogyan kiejti a nevét, különlegesen hangzott és hatott minden egyes alkalommal. Eddig se volt problémája vele, de tőle még jobb volt hallani, még jobban megszerette. Az édesanyja nagymamájának volt ez a második keresztneve, amit sose használt nem tudni miért, viszont a szüleinek az első perctől kezdve tetszett, ezért sem értették, hogy miért nem Emmának adták ezt. Sose válaszoltak a kérdésükre igazán, csak összemosolyogtak és annyit mondtak, hogy megérzés, amit nem értették, de annyiban hagyták a dolgot. Bár nem is tudta volna elképzelni, hogy milyen lenne, ha felcserélnék a neveiket, annyira a személyisége része volt a becézésekkel együtt, ráadásul a férfinak köszönhetően egy kisebb bizsergés is társult ezekhez, ami kellemes volt és csak nála érezte ezt.
Én azért szeretnék majd egyszer veled vacsorázni kettesben – a kijelentést hallva, elmosolyodott. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért reagált így, nem volt semmi bonyolult logikai menet, ami elárulta volna a mosolya okát. Csak azt érezte, hogy a remény újra elkezd benne pislákolni és nagyon messzire űzi azt a tényt, hogy valójában igen kevés arra az esély, hogy ez megvalósuljon.
– Megbeszéltük. – Nem akart mást mondani, nem szerette volna visszautasítani és még az önvédelmi mechanizmusa sem avatkozott közbe. Még arra se gondolt, hogy hiába az egyezség, nagyon könnyedén egy végre hajtatlan marad, nem zavarta.
Sajnálta, hogy így alakult, hogy a távolság áll az egész útjába és valahol azt kívánta, hogy találjon a focistában valamilyen hibát, valamit, amivel kiábrándulhat belőle, mert jelenleg semmi olyat nem tudott felhozni, ami miatt vissza kellene utasítani. Szimpatikusnak találta, nagyon könnyedén megnyílt neki és mesélt, a legfontosabb pedig az volt, hogy vonzódott hozzá. Már korábban is jó pasinak tartotta, a valóságban pedig még helyesebb volt, mint a képeken, a szeplőit egyenesen imádta, pedig nem nézhette ezeket addig, amíg szerette volna, a legfontosabb mégis az volt, hogy hihetetlenül figyelmes volt vele. Erről tanúskodtak a telefonbeszélgetéseik, a belépők a meccsre, az ajándéka, a vacsora, amin talán alig volt pár perc, amikor ne érezte volna magán a tekintetét, amikor ne hallgatta volna meg minden egyes szavát. Ugyan csak visszagondolt az egészre, mégis olyan volt, mintha akkor nem lett volna velük senki sem, mintha valójában egy randin lett volna. Emiatt sem akart belegondolni, hogy milyen lehetett a hétköznapokban, amikor csak úgy összefutnak, amikor nincs megbeszélve, hogy találkoznak. Persze ott volt az a pár alkalom, amikor a szerencsés véletlennek köszönhetően botlottak egymásba, amikor otthagyott mindenkit és odament hozzá és nem törődött semmivel sem… csalódottság fogta el, hiszen valamennyire már tudta, hogy milyen a hétköznapi Fernando, nem volt szüksége arra, hogy jobban megismerje.
Elcsendesedett, ahogyan azt a vonal túlsó végén is tették. Fogalma sem volt, hogy mit mondhatna ezek után, miről beszélhetnének, agyát már lefoglalták az iménti felfedezések és az, hogy elképzelje azt a vacsorát, ami hivatalosan is a randijuk lenne. Sokkal jobban izgulna, mint korábban, teljesen tanácstalan lenne abban, hogy mit vegyen fel, amire rögtön a segítségére sietne Emma és Zóra, vagy az édesanyjuk. Idegesen várná, hogy megérkezzen érte a spanyol, és ha körömrágós lenne, akkor tövig rágná mind a tízet, miközben csak azon agyalna, hogy mit fog szólni, mi lesz a reakciója. Talán a vacsora alatt már képes lenne felengedni, megfeledkezni az idegességéről, aztán ahogy elindulnak haza újra görcsbe rándulna a gyomra, miközben azt találgatja, hogy megkapja-e az első csókját. Tudva, hogy már az elvei sem állhatnak az útba, biztos jelezné valahogyan, hogy akarja, kezdeményezni mégse kezdeményezne. Arról is meg volt győződve, hogy nagy jól érezné magát az egész este folyamán, hogy rengeteget nevetne és mosolyogna, miközben az járna a fejében, hogy milyen szerencsés, amiért egy helyes pasival töltheti az estét, aki elárasztja a figyelmével. Na meg arról is, hogy legyen ő bármilyen tapasztalatlan is, tuti elolvadna attól a csóktól.
Mélyen sóhajtott fel, amikor ráébredt, hogy megint elszaladt vele a ló és túlságosan sokat álmodozott röpke pillanatok alatt, aminek köszönhetően nagyon magasról fog leesni, nagyon gyorsan.

***

Fernando Torres

Némán nézte a kezében tartott üvegpoharat a teraszon ülve, miközben az édesanyja és a nővére elkezdték megteríteni a kint lévő ebédlő asztalt. Nem volt beszédes kedvében, főleg, hogy érezte magán a dühös tekintetett, amiből tudta, hogy Olalla megelőzte és a saját verzióját hitette el az anyjával. Sejtette, hogy így lesz és ugyan nem tudta, hogy mikor mesélte el az egészet az exe, de neki tegnap haza kellett volna jönnie és elmondania a történteket. Miután elköszönt Olíviától azonban mindenről megfeledkezett, csak lézengett otthon, amihez persze az álmai is hozzájárult és az is, hogy tudta, hogy nem utasítaná el a meghívását. Hiába kapott kifogást, érezte, hogy az csak kitalált indok, és neki is ezt kellett volna tennie, elfogadnia, hogy nem lehetséges. Aztán elég volt újra az álmára gondolni és mindene csak a közelében akarta tudni a kék szeműt, meg akarta valósítani, anélkül, hogy elhangzana az a mondat, ami felébresztette. Már az elején se jutott az az eszébe, hogy egyetlen dugásra fogadja az ágyába, többet akart, szeretkezni akart vele, hallani az apró sóhajokat, érezni magán az érintését és látni a szemében a csillogást. Valamit muszáj lesz tennie, mert már így is minden gondolatában benne volt, nem akarta megtudni, hogy mi lesz később.
– Ki a csaj? – Meglepve kapta fel a fejét és nézett kérdőn az épp helyett foglaló bátyjára. – Anya tegnap felhívott, hogy én tudok-e valamit. Még akkor is itt volt Oli és arról sírt, hogy megcsaltad és a nő miatt ki is dobtad.
– Na, pont ezért szakítottam vele, mert ilyen szarságokat talál ki. Nem csaltam meg, még csókolni se csókoltam más, amíg együtt voltunk – háborodott fel és forrongni kezdett benne a düh. Az egy dolog volt, hogy neki mit mondott, de arra semmi szükség nem volt, hogy bevonják a családját, mikor ez csakis rájuk tartozott, az ő dolguk volt. Arról is volt némi sejtése, hogy mi mindent hordhatott össze Olíviáról, aki egyetlen sértő szó sem érdemelt meg, míg ő annál is többet. – És én marha ezt törtem egy éve, amikor már rég meg kellett volna szabadulnom tőle.
– Elhiszem, hogy bosszant fiam, de akkor se beszélj róla így. Azok a cikkek is ott vannak és amióta itt vagy, süt rólad, hogy fejben egészen máshol jársz – szólt közbe az édesapjuk, amire csak felsóhajtott. Ebben tényleg igaza volt, viszont tudta, hogy túlzásokba esett Olalla, amitől csak még mérgesebb lett és most kezdett csak kiütközni rajta az elmúlt hónapok alatt felgyülemlett feszültség. – Olalla nem buta, látnia vagy hallania kellett valamit, amitől ennyire kiborult. Hogy hívják azt a lányt?
– Olíviának és a Realnak szurkol. – Az utóbbit nem nagyon tudta, hogy miért osztotta meg velük, egyszerűen csak kibukott belőle. Israel megdöbbenve nézett rá, míg az édesapjuk csak elmosolyodott, ő pedig önkénytelenül mesélt tovább a lányról, aki jóformán minden gondolatát uralta. – De gyönyörű és okos, nem is emlékszem arra, hogy valaha is beszélgettem-e ennyire jókat Olallával. Eleinte szó szerint menekült tőlem, amikor összefutottunk, mintha sorozat gyilkos lennék és mással ellentétben, teljesen hidegen hagyja, hogy profi focista vagyok, pedig még én vagyok a kedvence is a játékosok közül. Simán lekiabálta a fejem egyszer – elmosolyodott ezen, ahogy visszagondolt arra a beszélgetésükre. Kifejezetten tetszett neki, hogy a csendessége ellenére, gondolkodás nélkül kinyilvánítja a véleményét, ha nem egyezett az övével, ez pedig biztos tetszene a családjának, főleg, a testvéreinek. – Annyi a gond csak, hogy túl messze él, másik országban.
– Németországban van még? – Érkezett hozzá a következő kérdés, amire csak bólintott. Az asztalra rakott kancsóért nyúlt, majd újra töltötte a poharát a jéggel hűtött vízzel és ivott is belőle, de ahogy meghallotta az apja következő mondatát, félre nyelt és köhögni kezdett. – Akkor miért nem mész vissza, most úgyis csak pihenned kell?
– Hogy mi?
– Ne nézz így fiam! Látom, hogyan beszélsz Olíviáról, és ha nem repülsz vissza most, egész életedben ezt fogod bánni Fernando. – Hazugság lenne, ha azt állítaná, hogy neki ez nem jutott az eszébe. Igazság szerint túlságosan is sokszor felvetődött benne, és mivel nyaralni már egészen biztos nem fog elmenni Olallával, így még jobban ajánlkozott neki ez a lehetőség. Viszont azt nem tudta, hogy aztán mi lenne. Mi van, ha kiderül, hogy nagyon is passzol hozzá Olívia, hogy mondhatni zökkenő mentesen működne köztük egy kapcsolat? – Én a helyedben nem nagyon gondolkodnék. Fiatalok vagytok, rengeteg lehetőséggel, még előtettek áll az élet. Nem szeretném, ha megbánnád, hogy nem utaztál el és elszalasztottál valami jót.
– Fernando, édesem bejönnél? – Szólt ki érte az édesanyja, mielőtt még bármit is mondhatott volna. Az apja szavai visszhangoztak a fejében, miközben felállt és besétált az ebédlővel egybe kötött nappaliba. Hallgatnia kellene rá, mert bármit is gondolt és érzett, az is előfordulhatott, hogy nem működne semmi, így pedig akkor nem lenne tele a feje a kék szeművel. Ha meg mégis a megérzései jönnek be, akkor is ráérnek a továbbiakon gondolkodni, viszont legalább már az övé lenne.
– Szórakozol velem?! – Megtorpant a küszöbön, ahogy meglátta a kanapéról felálló Olallát. Csak még jobban elöntötte a harag, a vörös szempár sem hatotta meg, az meg főleg nem, hogy védekezően emeli fel a kezét. – Mi nem volt abból érthető, hogy végeztem veled?
– Én hívtam ide, hogy megbeszéljétek a…
– Nem anya! Semmit sem fogunk megbeszélni, mi végleg befejeztük egymással. – Emelte fel a hangját, amivel az édesanyját is elhallgattatta. Egyáltalán nem sajnálta a vele szemben álló nőt, számára a napnál is világosabb volt, hogy most is csak megjátssza magát, hogy a saját oldalára állítsa az ő édesanyját. Részben az volt a baja, hogy most nem úgy ugrál, ahogyan azt szeretné, másrészt pedig ott volt az, hogy tudta jól, hogy Olívia nem az pótléka lenne, mert legalább olyan csinos volt.
– Vigyázz a szádra kisfiam! – Figyelmeztették, míg átkarolta a barna szemű vállát, ő pedig készült felrobbanni. Elege volt, hogy az édesanyja sose állt mellé a vitáikban, hogy nem veszi észre, hogy csak manipulálják. – Nem beszélhetsz így ebben a házban se velem, se Olallával.
– Rendben, akkor el is megyek. Te meg fogd fel, hogy végeztünk egymással örökre és szállj le a családomról – köpte a szavakat az exe felé, majd kiviharzott a házból. Valószínűleg, ahogy lenyugszik meg is bánja, hogy így beszélt az édesanyjával, hogy a jelenlétében ennyire kifordult magából. Az semmiképp se volt mentség, hogy elege volt Olalla kisded játékaiból, ami miatt hirtelen elhatározásból döntött és miközben feloldotta a kocsija riasztóját, már elő is vette a mobilját. – Van kedved visszajönni Lipcsébe?

2017. február 6.

A hatodik

Üdv kedves Olvasó!


Sajnálom az egy napos csúszást, viszont az is igaz, hogy mindig igyekszem úgy hozni vasárnaponként a fejezeteket, hogy aznap ne utazzak vissza Pestre, ez pedig most nem sikerült. Tegnap utaztam vissza és már nem is volt időm befejezni a szokásos formázásaimat, mire újra szabad lettem, már elég késő volt. Most azonban itt is van a 6. fejezet, ami reményeim szerint tetszeni fog nektek, mert nálam eddig ez a rész van az első helyen. Véleményem szerint igazán meghatározó pillanatok vannak benne, most fog igazán beindulni a cselekmény és már alig várom, hogy írjam a folytatást.
Szóval nem is húznám tovább feleslegesen a szót, átadom nektek a terepet. Kellemes olvasást kívánok A hatodikhoz!

Üdv,
Catalina

A hatodik


Fernando Torres

Hasta el Amanecer
Elgondolkodva figyelte a vele szemben ülő lányt, aki minden bizonnyal zavarban volt és emiatt se nézett rá, vagy a többiekre. Nem lepte meg ezzel, ahogyan az sem, hogy kiderült az, hogy tényleg nem spanyolok, hogy Budapestről érkeztek, neki pedig végre rá kellett döbbennie, hogy nem elég az, hogy bizonytalan Olíviában, hanem ott van még az a több ezer kilométer is, ami elválasztja egyébként őket. Saját magáról tudta jól, hogy nagyon könnyedén szerelmes tudna lenni, hogy bármennyire is elege volt a távkapcsolatból, gondolkodás nélkül belemenne egy újabba, hiába volt negatív élménye Olallával. A kék szeművel kapcsolatban, azonban tanácstalan volt, mert ugyan percekkel korábban érezte, ahogyan reagál a közelségére, mégsem mondta volna teljes bizonyossággal, hogy akár egy randira is igent mondana neki. Látta a tekintetében, hogy tart tőle és egyáltalán nem lepte volna meg, ha ez főként Sergiónak lenne köszönhető, aki egész este próbált neki keresztbe tenni. Végig csak arra utalt, hogy az ágyba akarja csábítani a lányt, azt pedig nem tagadhatta, hogy percről percre jobban kívánta és emiatt sem tudta, hogy mivel is védekezhetne, mert részben igaz volt, de nemcsak erről volt szó. Szeretett vele beszélgetni, megnyugtatta, és még ha végül semmi nem is lenne köztük, szeretne vele kapcsolatban maradni, mint barát. Bár ha belegondolt, akkor valószínűleg nem működne és elég csak arra gondolnia, hogy mennyire kívánja már most, pedig még igazán nem is ismerik egymást.
– Tényleg focizol? – Azonnal megfeledkezett minden gondolatáról és az épp zajló beszélgetésre koncentrált.
– Ühüm, csak most már az edző is elzavart pihenni. – Döbbenten nézett Olíviára, aki csak megvonta a vállát. Egyetlen beszélgetésük során sem vetődött ez fel és neki sem jutott volna ez az eszébe, valamiért nem tűnt olyan meglepőnek, hogy egyébként milyen jól megérti az ő világát, mintha egy-egy edzésen ő is ott lett volna velük. – Ne nézzetek így! Semmi komoly az egész, csak szeretek játszani.
– Persze és pont ezért szakad le majd két polcod is a rengeteg éremtől meg kupától…
– Még mindig nem szakadt le. – Nevethetnékje támadt, mert már neki is feltűnt, hogy nem mindig a lényeget ragadj ki az elhangzottakból, amivel kétségkívül bosszantotta Zórát.
– Valahogy nem gondoltam volna rólad, hogy focizol. Olyan kis nyugodtnak és törékenynek tűnsz – jegyezte meg Raúl, míg ő előre dőlt és az asztalra könyökölve a kék szeműt kezdte el tanulmányozni. Eddig se mondhatta rá, hogy átlagos lenne, ahogyan azt se, hogy törékeny lenne, elég volt csak arra gondolni, milyen intenzitással teremtette le. Ezek ellenére valamiért úgy képzelte idáig, hogy otthonülő típus, hogy hétvégenként meccset néz vagy olvas valamit, ami neki tetszett, ahogyan az újabb információ is, miszerint ugyanazt a sportot űzik.
– Hát, ha látnátok játszani, nem ezt mondanátok. Volt már olyan, hogy nekem kellett leállítani, nehogy neki menjen az egyik ellenfélnek. – Kíváncsian nézte a lány reakcióját, aki csak a szemeit forgatta a kijelentésre. Valamiért nem tudta elképzelni, hogy tényleg képes lenne ilyesmire, egy igazán visszafogott lánynak ismerte meg eddig, bár azért szembe találta már magát a vehemensebb énjével is, ami valamennyire alátámasztotta az elhangzottakat.
– Nem is említetted – szólalt meg ő is, amire magán tudhatta a kék szempárt. Az alakja sem volt árulkodó, mert ugyan hihetetlen vékony volt, ami nem is volt csoda, tekintve, hogy mennyit evett, mégsem látta olyannak, mint azokat a lányokat, akikkel a válogatott központjában találkozott. Ő nagyon is csinos volt, és sokkal jobban vonzotta magához, mint korábban bárki más, az alakjáról pedig még mindig nem tudta levenni a tekintetét, miközben egyre jobban tetszett neki a tény, hogy a szurkolójának tudhatja.
– Milyen poszton játszol?
– Ha nem rajtam múlna, akkor mindenki csatárt csinálna belőlem, de ahogyan apa is mondja, született szélső hátvéd vagyok. – A mosolyából rögtön látta, hogy nagyon szereti az édesapját és nagyra tartja az elismerését. – A gólszerzés valamiért sose volt az erősségem.
– Khm, hányszor is lettél gólkirály a bajnokságotok végén? – Mind nevetni kezdtek, mikor Olívia válaszként csak kinyújtotta a nyelvét. Jobban tette volna, ha nem néz oda, gondolatai megint visszakalandoztak egy szobába, ahol csak ketten vannak és megvalósíthatja minden fantázia képét… Frusztráltan sóhajtott fel, miközben igyekezett inkább arra összpontosítani, hogy már neki is feltűnt, hogy milyen szerény és milyen maximalista magával szemben, ami miatt megmagyarázhatatlan módon csodálni kezdte, míg egyre nagyobb hülyének érezte magát a viselkedése és a reakciója miatt. Nevetséges volt és röhejes, mint valami tapasztalatlan kamasz kölyök.
– Na és kik még a kedvenceid? Mert azt sejtem, hogy Nando az első számú. – Ahogy meghallotta Sergio utolsó mondatát, elvigyorodott. Jólesett ezt hallania, viszont amikor észrevette, hogy kényelmetlenül fészkelődik a helyén a lány, kérdőn pillantott rá. – Aha, szóval mégsem az!
– Hát, ami azt illeti, nem ő az első. – Tényleg úgy érezte magát, mintha leforrázták volna, míg a szemben ülő kerülte a pillantását. Nem lett volna szabad így éreznie, de egy picit csalódott magában, amiért nem volt képes az első helyre befurakodni. – Zidané az első hely.
– A te vonzerőd sem a régi Kölyök! – Elmosolyodott ugyan, viszont nem vette le a szemét Olíviáról, aki mereven bámult lefelé és enyhén el is pirult. Nem tagadhatta, hogy eléggé zavarja a dolog, ami miatt még jobban fog hajtani, hiszen mind tudták, hogy a VB után a Real játékosa visszavonul és…
– Kérlek mond, hogy nem nekik szurkolsz! – Reménykedve várta a választ az asztal túloldaláról, hogy mosolyogva fogja közölni, hogy az Atleticónak szurkol, csak a francia játékát szereti, azonban csak mély hallgatás érkezett. Sóhajtva támasztotta állát tenyerében és igyekezett megfeledkezni arról, hogy a többiek rajta röhögnek. Egyáltalán nem értette, hogyan lehetett a lány kedvence, mikor a városi riválisuknak drukkolt, így végül csak hozzá írta ezt is ahhoz, hogy sose fogja megérteni a női logikát, ahogyan Olíviát se, aki tele volt ellentmondásokkal.
– Szívás haver, de még ő is tudja, hogy melyik a jobb csapat. – Tudta jól, hogy nem most hallotta ezt utoljára és fogalma sem volt, hogyan érezzen ezzel kapcsolatban. Az andalúz sokáig fogja ezzel húzni az idegeit, amit már most utált, azonban a lányra nem tudott semmi rosszat mondani vagy gondolni, nem kényszeríthette arra, hogy az ő csapatának szurkoljon, ha egyébként nem szereti. Persze sokkal jobban tetszett volna neki az, hogy Atletico drukker, de ez ellen nem tehet semmit sem és nem is haragudhat rá emiatt.
– Várjunk csak! Kedden akkor kinek fogsz szurkolni? – Valamiért már meg se lepte az, hogy még jobban lehajtotta a fejét, miközben magyarul motyoghatott valamit.
– Hát a ti vonzerőtök se sokkal jobb. – Menteni akarta a helyzetet és Olíviát is, aki minden bizonnyal sokkal szívesebben lett volna most máshol.
Még tanácstalanabbnak érezte magát, mint percekkel korábban és még motiváltabbnak a keddi mérkőzéssel kapcsolatban, most már még több oka volt, hogy legyőzzék a franciákat, hogy aztán egyedül csak neki szurkoljon a kék szemű, aki tele volt meglepetésekkel. Tulajdonképp még tetszett is neki az, hogy mondhatni ennyire ellene volt, mert így végleg megbizonyosodhatott arról, hogy nem az ismertsége vagy a rajongás miatt áll vele szóba. Persze csak növelte volna a büszkeségét és az egóját is, ha minden értelemben ő lett volna az első, bár így se panaszkodhatott, ha visszagondolt arra a meccsre, amin kint volt a stadionban. A mosolyától tényleg úgy érezte, mintha ő lenne a világon a legjobb és neki nem fog számítani, ha nem nyernek, ha nem lő gólt. Csak azt érezte, hogy bármit csinál, ő büszke rá és ez számított egyedül, az már nem, hogy kinek szurkolt. Az ő neve szerepelt a mezén és ő is volt az első, aki neki adott egy mérkőzésen viseltet. Ez számított csak egyedül, mert tudta jól, hogy erre örökre emlékezni fog és neki ez volt a legfontosabb.

Érdektelenül hallgatta Olalla szavait, amivel próbálta rávenni, hogy még egyszer utoljára kezdjék előröl az egész kapcsolatukat. Őszintén már meg se tudta volna mondani, hogy hanyadjára tartanak itt, azonban most már nem akarta, hogy újra neki fussanak, hogy aztán a végén megint ide kerüljenek, mert nem tudott abban hinni, hogy majd most minden más lesz. Ráadásul elég volt előre néznie a fagylalt kínálatot tanulmányozó Olíviára, hogy most ne nyugodjon bele az életébe, hogy merjen dönteni és lépni. Fogalma sem volt, hogy mi lesz az egészből, hogy akár egy hónap múlva még beszélni fognak-e, de változtatni akart és ezt egyedül csak neki köszönhette. Igazából egy utolsó szemétláda volt, mivel nem mondott semmit a barátnőjének, miközben már valaki más után érdeklődött, pluszban azt is tudta nagyon jól, hogy nem játszadozhat a kék szeművel, mert ha a környezetében lévőket nem is veszi figyelembe, ő biztos nem fogja jó néven venni, hogy úgy közeledik hozzá, hogy még kapcsolatban van. Tisztában volt azzal, hogy az a tisztességes, ha lezárja a viszonyát, azonban ezen gondolatát az a része rögtön meg is kérdőjelezte, amely még mindig szerette a spanyol nőt, amely a tőle pár méterre lévővel is ugyanezt tette, aminek köszönhetően elbizonytalanodott.
– Oli, kérlek ne! Te is tudod, hogy már rég nem működik. Nincs értelme tovább húzni – szólt közbe, amire csak csend érkezett. Nem így akarta ezt megbeszélni, de már belefáradt abba, hogy ugyanazokat a köröket fussák le megint. – Ha hazamegyek, leülünk és beszélünk, de én nem akarom így folytatni, érted?
Sóhajtva emelte el fülétől telefonját, miután csak a búgó hang érkezett a túl vonalról. Egyáltalán nem várta azt, hogy könnyedén menjen, mégse számított arra, hogy így fog reagálni, mivel neki is tudnia, éreznie kellett, hogy már nem működő képes a kapcsolatuk. Emiatt sem akarta tovább húzni, aminek értelme sem volt már, csak egymást bántották volna és ő készen állt arra, hogy lezárják, mielőtt még elmérgesedne minden köztük. Persze nem is mobilon akarta ez megvitatni, annyira szerette és tisztelte a nőt, hogy ne így szakítson vele. Nem volt az a féreg, aki képes lenne erre, hiszen az elmúlt öt év java része boldog emlék volt a számára, rengeteget köszönhetett és ugyanennyit is köszönhetett Olallának, viszont már nem volt szerelmes és nem is akarta tovább játszani a vakot.
Zsebébe csúsztatva a készüléket, felemelve a fejét, újra Olíviát kezdte el nézni. Még mindig tanácstalanul bámulta a hűs édességeket, a homlokát ráncolta és csak arra tudott gondolni, hogy ha úgy adódna, vele megpróbálna egy új kapcsolatot. Nem tudta volna pontosan megfogalmazni, hogy mi az, ami ennyire érdekli benne, túl összetett és jóval több volt annál, mint egyszerű testi vágy, ami ugyan egyre jobban növekedett benne, mégis tudta, hogy nem csak ennyi a magyarázat. Gyönyörű volt és másodpercek alatt képes volt felvidítani, azonban nem volt abban biztos, hogy mindez elég lenne, főleg, hogy az is előfordulhat, hogy soha többet nem fognak találkozni. Nem akarta, hogy így legyen, de ezt észben kellett tartania, hogy két külön országban élnek, ami sok mindent megnehezíthet.
– Biztos nem kérsz egyet? Nagyon finom és én tuti nem foglak beárulni, ahogyan Sergio se. Annyira figyelnek ránk, hogy simán elrabolhatnának, észre sem vennék. – Nézett fel rá kérdőn a lány, míg ő teljesen belefeledkezett a látványba, ahogyan belenyal abba a fagyiba. Pillanatok alatt lett egyre szűkebb a nadrágja és magában szitkozódott azért, amiért képtelen volt elfordítani a fejét. Egyszerűen nem tudta kiverni a gondolatot az elméjéből, hogy vajon milyen érzés lenne, ha magán érezhetné az ajkait… – Nando?
– Biztos, elég volt az a süti is, amit nem bírtál megenni. Így is többet kell majd edzenem – mosolyodott el, ahogy magához tért. Nagyon remélte, hogy nem érti félre a viselkedését, kifejezetten örült volna annak, ha nem vesz észre semmit sem, nem akart magyarázkodni, mert már így is túlságosan belebonyolódott a képzelgéseibe.
– Mehetünk fiatalok? – Sétált el mellettük Zóra, amire csak bólintott, majd ők is elindultak utánuk. Valahol irigy volt Sesére, amiért jóval egyszerűbb helyzetben volt. Nem volt barátnője, ráadásul olyan szemtelenül flörtöltek egymással, hogy amikor elindultak az étteremből, Iker odaszólt neki, hogy figyeljen a hátvédre, nehogy a szex tilalom ellen tegyen. Tudta jól, hogy a karamell szemű nem fog neki engedni, ahogyan neki a mellette sétáló sem, mégis szerette volna, hogy ha olyan közvetlen lenne Olívia, ha adna neki némi választ.
Aztán rögtön eszébe jutottak Zóra szavai, amiket még induláskor intézett hozzá, amikkel elárulta a lány félelmeit, amelyeket nem meglepő módon a szobatársa ébresztett benne, aki épp gondtalanul próbálta megpuhítani a kiszemeltjét. Nem akarta letámadni, azzal meg főleg nem, hogy egyébként minden vágya az, hogy ágyba bújjon vele, ennek ellenére nemcsak egy kalandot akar, hiába van szakító félben a barátnőjével. Ismerte már annyira, hogy tudja jól, mindezzel csak még jobban megijeszteni, hogy puhán kell megközelítenie és ugyanígy kell megosztania vele az igazságot. Bármilyen nyálasan is hangzott, tényleg a szőke hercegnek kell lennie, aki meghódítja a hercegnőjét, és valószínűleg másért ezt nem tenné meg, de bármikor a kék szemekbe nézett, egyre jobban erősödött benne az, hogy lassan fogja meghódítani, hogy aztán amikor neki adja magát, teljes szívével tegye meg. Nem akarta, hogy bárki mást lásson rajta kívül, vagy gondolni tudjon, minden pillantását és figyelmét a magáénak akarta tudni. Ó, nagyon is tetszett neki az, hogy kitörli minden korábbi pasi emlékét és az újabb jelentkezők eltörpüljenek mellett, hogy rajta kívül ne akarjon mást. A kérdés már csak az volt, hogy tényleg hajlandó-e egy újabb távkapcsolatra?
– Haragszol? – Meglepve torpant meg, mintha nem is neki tették volna fel az imént elhangzott kérdést. Felvonva szemöldökét, várta, hogy érkezzen valamiféle magyarázat, mivel semmi oka nem volt, ami miatt neheztelnie kellene rá. – A Real miatt főként.
– Jézusom Olívia, emiatt sose tudnék rád haragudni! – Hitetlenkedve ingatta fejét, miközben hangosan nevetett. Ez aztán egyáltalán nem jutott volna az eszébe sose. – Nem mondom, hogy jólesik, de el tudom fogadni, hogy nekik szurkolsz. Mégis, hogyan jutott ez az eszedbe?
– Mert elég csendes vagy azóta – vonta meg a vállát, mintha nem is érdekelné az egész, de tudta jól, hogy valójában nagyon is várja az újabb választ tőle, amivel nyugtatni fogja. Könnyedén el tudta oszlatni ezt a félelmét, azonban talán itt volt az ideje annak, hogy elárulja az igazat a magánéletéről és talán neki is segíteni fog.
– Ez inkább annak köszönhető részben, hogy fogalmam sincs, hogyan tisztázzam magam. Tudod az a barom, ott előttünk, nagyon nem viseli jól, ha egy csinos nő visszautasítja és mivel te nem kosaraztál ki, így most az volt a bosszúja, hogy befeketít előtted. Nem arról van szó, hogy ne tartanálak vonzónak, mert nem erről van szó, de sose használnálak ki, eszembe se jutna, hogy csak pár éjszakára csábítsalak el. Nem akarom, hogy el hidd a marhaságait, nekem sose jöttek be a kisebb kalandok és tudom jól, hogy te sose mennél bele ilyenekbe. – A kisebbik rosszal akarta kezdeni, hogy tisztázza azokat, amikre Zóra felhívta a figyelmét. Remélte, hogy elég egyértelműen fogalmazott, mert neki aztán tényleg nem feküdtek az egy éjszakás kalandok, ahogyan a csont sovány modellekért sem volt oda soha. Olívia minden lehető módon az esete volt, mellette férfi tudott lenni, annak érezhette magát, akire vigyázhatott, aki megértette őt és a munkáját is, akivel gond nélkül képes lenne átbeszélgetni éjszakákat is akár. A szexről nem is beszélve, mert egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy ne élvezné minden egyes másodpercét, hogy ne fedezné fel minden egyes alkalommal a testét. – Ha lehetek őszinte, akkor szívesen ágyba bújnék veled, ahogyan rajtam kívül még sokan mások is és én se érném be pár alkalommal. Gyönyörű és kívánatos vagy Olívia, de én szeretnélek is megismerni, úgy igazán, és ezen nem fog az változtatni, hogy kinek szurkolsz, vagy ki az első számú kedvenced.
– De a…
– Másrészt pedig pont a barátnőm miatt van ilyen kedvem – vágott gyorsan a szavába, mivel tudta jól, hogy ezzel akarja lebeszélni. Nem is lepte meg ezzel, várható volt, és ő szerette volna, ha végig hallgatja, ha megismeri az igazságot, hogy tisztán lássa a helyzetét a lány is. Ráadásul hitt abban, hogy valamivel meg is fog könnyebbülni, mivel nagyon ritkán ismerte be, hogy problémáik vannak, vagyis, hogy már készülőben volt a katasztrófa, amit talán Olalla fog véghez vinni. Ha őszinte akart magával lenni, akkor tudta, hogy hatalmas balhét fog csapni a nő, amibe az édesanyját is bele fogja vonni, csak hogy elérje azt, hogy újra az legyen, amit ő akar, hogy újra megpróbálják rendbe hozni azt, ami már rég nem is volt meg. – Lassan egy éve nem működik a kapcsolatunk és a megszokáson kívül talán csak a múltunk tart még egyben minket. Sose csalnám meg, képtelen lennék ezt megtenni vele, de már nem vagyunk boldogok. Igazából már nem is vagyok belé szerelmes, csak egymás mellett élünk, mai már rég rossz. Hónapok óta a szakítás küszöbén állunk és nem is értem, hogy eddig miért nem mondtuk ki a végét, amikor már semmi se fog rajtunk segíteni.
– Oh! – Semmi több nem érkezett, amiből tudta, hogy sokkolta az elmondottakkal. Nem szerette volna lerohanni, de azt se akarta, hogy tisztázatlan maradjon a helyzet, hogy továbbra is Olallával hozakodjon elő, ha közeledni szeretne hozzá. Nem tudta, hogyan közölhette volna finomabban, mikor így is az emészthetőbb verziót adta elő, mert még magának se akarta elismerni, hogy milyen szánalmasan viselkedett és mennyire hagyta, hogy valaki a fülénél fogva irányítsa őt és az életét is.
– Ne haragudj, nem lett volna szabad…
– Nem. Nincs semmi baj, csak én azt hittem, hogy minden rendben veletek. – Nem hibáztathatta ezért, mert a külvilág felé végig azt mutatták, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, hogy tökéletes a kapcsolatuk. Semmi szüksége nem volt arra a felhajtásra, amit a szakításuk okozna, de főként az édesanyja reakciójára nem, aki minden bizonnyal majd megpróbál a lelkére beszélni. Most viszont már kész volt szembenézni mindennel, ha nem is annak a reményében, hogy így elhívhatja randira a mellette sétálót, magáért mindenképp megérte. – Ez így egy picit váratlan volt.
– Emiatt mondtam, hogy ne hidd el feltétlenül azt, amit a firkászok írnak – jelentette ki és nagyon remélte, hogy most már hinni fog neki. Na meg azt is, hogy sikerült eloszlatnia minden kételyét.
Most aztán kifejezetten örült volna annak, ha egy hétköznapi ember lenne és nem kellene magyarázkodnia egy a média által tévesen kialakított kép miatt, vagy legalább látná a kék szemű gondolatai és megnyugodhatna, hogy hisz neki. Ezért sem szerette a focistákról szóló általános feltevéseket, mert egyáltalán nem volt könnyű dolguk a nőknél, olyannál semmiképp, akitől többet akartak pár éjszakánál, mert azokkal rém egyszerű lett volna, akik csak be akarnak bújni az ágyukba, hogy aztán henceghessenek a skalpjaikkal. Olívia egyértelműen nem ebbe a kategóriába tartozott, valószínűleg nagyon kevés személynek árulta el, hogy találkoztak és arról is meg volt győződve, hogy ő sokkal jobban szeretne bejutni az ágyába, mint a lány az övébe. Ha mégse ez volt az igazság, akkor el kellett ismernie, hogy nagyon jól leplezte ezt és talán jobban tenné, ha felkészülne arra, hogy a végén csalódhat benne, de legbelül tudta jól, hogy csak felesleges idő pazarlás lenne, mert a mellette sétáló tényleg olyan szerény, amilyennek tűnik. Arról sem feledkezhetett meg, hogy még abban se volt biztos, hogy szingli-e, bár annyira nem is érdekelte a válasz, mert ha mégis volt valakije Budapesten, akkor hatalmas marhának kellett lennie, hogy elengedje egyedül, csajos nyaralás ide vagy oda. Vele tartott volna, hiszen így is tisztában volt azzal, hogy rajta kívül mennyien figyelnek a kék szeműre, ő pedig magának akarta és minden más mellékes volt jelenleg a számára.

Molnár Olívia

Összezavarodva próbálta kibogozni a gondolatait, melyeket a mellette haladó percről percre csak még jobban összekuszált. Ő tényleg azt hitte, hogy szerelmesek egymásba, hogy boldogok és tökéletes a kapcsolatuk, erre szinte kisebb pofonként érkezett a valóság, hogy a sajtóból szerzett információk alapján felépített elképzelése téves volt. Ugyan korábban említést tett arról a focista, hogy ne vegye ténynek azt, amit a különböző cikkekben megírtak, mégsem gondolta, hogy a valóság ilyen távol áll ezektől. Így viszont valahol már érthető volt az érdeklődése, bár annak igencsak ellent mondott, hogy nemcsak egy kalandot lát benne. Főleg, amikor az eszébe jutott rögvest, hogy szívesen ágyba bújna vele, de akkor azt is hozzáfűzte, hogy egy alkalommal nem is érné be és tekintete is ezt támasztotta alá, ami pedig teljesen meglepődött, hogy egy kicsit sem pirult el az őszinteségét hallva. Akármit is gondolt a focista, korábban senki se érdeklődött iránta ilyen nyíltan, ennyire meg főként nem, semmi tapasztalata nem volt és emiatt sem tudta, hogy mit kellene erre mondania vagy reagálnia. Emiatt hozakodott elő a kapcsolatával és végképp nem gondolta, hogy erre is olyan válasza lesz, amire némasággal tud csak felelni.
Egy ideje már csendben sétáltak egymás mellett és tudta jól, hogy mondania kellene valamit, viszont nem tagadhatta, hogy nagyon is élvezte a rájuk telepedő nyugalmat. A vacsora igazán jó hangulatban telt egészen odáig, amíg rá nem terelődött a téma és nem kerültek szóba a kedvencei. Akkor nagyon is szerette volna, ha megnyílik alatta a föld és többé nem irányul rá a figyelem. Zavarta, hogy ő volt a középpontban, ami az eredményeinek köszönhetően már számtalanszor előfordult, azonban sose szeretett ezzel dicsekedni. Ezért sem örült annak, hogy Zóra ezt gond nélkül megteszi helyette, mikor ő valószínűleg el se árulta volna azt, hogy focizik, mivel nem volt se profi, se klasszis, csak imádott játszani.
– Olívia. – Kérdőn pillantott oldalra, miközben a kezét törölgette a kapott szalvétával. Nem volt hőség és csak egyetlen gombócot kért csak, mégis mire végzett vele, az ujjai szinte összeragadtak. – Azt hiszem, megérkeztünk. – Meglepve nézett előre, ahol a barátnője épp a védőtől búcsúzott el a házuk előtt. Neki fel se tűnt, hogy ilyen közel járnak és valahol sajnálta is, hogy el kell köszönnie, hiába zsongott a feje a rengeteg információktól és kérdésektől.
– Öt percet kapsz, aztán itt hagylak. – Robogott el mellettük Sergio, mikor a kapualjba sétáltak be.
– Hát, tényleg nem sokszor utasíthatják vissza – pillantott fel Fernandóra, aki lazán dőlt neki a falnak, végig rajta tartva a tekintetét. Valamiért feszélyezve érezte magát, talán túl közel álltak egymáshoz és nem is volt hozzászokva, hogy így megbámulják. Olyan volt, mint egy megszeppent kislány, aki egy számára teljesen ismeretlen helyzetben van.
– Örülök, hogy eljöttetek. – Valamiért úgy érezte, hogy ez inkább csak neki szólt, és hogy visszagondolt az elmúlt órákra, főként csak vele foglalkozott, beszélgetett a csatár, amit nagyon is élvezett. Főleg, hogy igaza volt Zórának és tényleg elárasztotta a figyelmével. Talán, ha nem lenne ismert, nem két különböző országban élnének és nem lenne barátnője, akkor ez tényleg lehetett volna az első randijuk, azonban sok minden ez ellen szólt, hogy így tekintsen erre a vacsorára. – Remélem, lesz még lehetőség arra, hogy megismételjük. – Önkénytelenül elpirult, ahogy megérezte a bőrén az érintését, míg néhány tincset a füle mögé tűrt. A fejében szinte üvöltötte egy hang, hogy ő is ebben reménykedik, hiába próbált előtérbe kerülni pesszimista énje. – Gyönyörűek a szemeid. – Halványan mosolyodott el az újabb bókon, miközben alig észrevehetően közelebb hajolt hozzá a spanyol. Magát is meglepve, nem húzódott hátrébb és nem is állította meg, pedig tudta jól, hogy később nem tud majd elszámolni a lelkiismeretével.
– Mehetünk már? – Érkezett a közelből az ingerült kérdés, ami megtörte köztük a varázst és lesütötte a tekintetét. Zavarban volt a saját viselkedése miatt, hogy képes lett volna minden tényezőt figyelmen kívül hagyni, amire semmiképp sem volt magyarázat az, hogy ki akarta élvezni a férfi közelségét, hogy nagyon is kedvére való volt a kialakult helyzet, főleg, hogy mindez neki a tapasztalat szerzésről szólt.
– Ne haragudj, de jobb, ha megyek, mert tényleg itt fog hagyni. Ne lepődj majd meg, ha holnap helyettem, őt fogod a telefonban hallani. – Az elhangzott szavak alatt a széles és meleg tenyér az arcára simult, felemelte a fejét és homlokon puszilta. Talán tovább is időzött a bőrén a szája, de senki kedvéért sem említette volna ezt meg, nagyon is élvezte a gyengéd érintést és nem akarta, hogy vége szakadjon. Tagadhatatlanul levette a lábáról, így ahelyett, hogy elhátrálva, beütötte volna a nyitó kódot, csak a barna szempára nézett. Ahhoz még túl tapasztalatlan volt, hogy bármit is felfogjon belőle azon kívül, hogy kedveli és le se veszi a tekintetét a szájáról. Aztán még ezek is kireppentek a fejéből, mikor eljutottak hozzá az újabb szavak és a puha simítás, amivel végighúzta hüvelykujját az alsó ajkán. Levegőt is elfelejtett venni, miközben egész testében megborzongott, valószínűleg pislogás nélkül, megbűvölten bámulta Fernandót, aki az ujja mozgását figyelte. – Menj be, mielőtt olyat tennék, aminek jelenleg még nagyon nem örülnél.
Hosszú pillanatokig állt még mozdulatlanul, a száján továbbra is érezte a lágy érintést és az istenért se tudta rávenni a lábát, hogy mozduljon. Úgy érezte magát, mintha az előtte álló megbűvölte volna és abban a percben átkozta a hülye elveit, mert nagyon is akarta azt a csókot, amire az imént csak utaltak. Aztán egy újabb türelmetlen felszólítás, mindent lerombolt és kissé riadtan húzódott hátrébb, amire csak egy mély sóhaj érkezett válaszul. Sietve ütötte be a négyjegyű kódot, amit elsőre el is rontott, majd zavarában, fel se nézve elbúcsúzott és igyekezett bemenekülni a nehéz fa ajtón, amit némi erőlködés után sikerült csak betolnia. Megint elmenekült előle, amit minden bizonnyal később még fel is fog majd emlegetni a támadó, de jelen pillanatban túlságosan megdöbbentették a gondolatai és az, hogy mennyire akarta azt a csókot. Sose képzelte, hogy valaha is lesz rá valaki ilyen hatással, hogy miatta sutba dobná az elveit és az egészben a legironikusabb az volt, hogy pont egy olyan pasi váltotta mindezt ki, akiről tudta jól, hogy elérhetetlen a számára. Emiatt sem akarta sokáig elfogadni azt, hogy érdeklődik iránta, legszívesebben most is letagadta volna ezt, hiába nyilvánította ki a szándékait. Tudta jól, hogy a köztük lévő távolság miatt a legvégén az egész csak egy álom marad, ami neki sokkal jobban fog majd fájni, mint Fernandónak.
Megrázva fejét, felemelte a ruha bő szoknyáját és elindult felfelé, miközben igyekezett tudomást sem venni arról, hogy még mindig bizsergett az szája. Egészen addig, amíg nem vallotta be neki, hogy szakító félben vannak, azon gondolkodott, hogy mit akarhat tőle, amikor pedig ez tisztázódik, máris érkezett a következő fejtörő, mert fogalma sem volt, hogy most mihez kezdjen, mit mondjon majd, ha felhívja. A lelke egy része nagyon is szerette volna, ha minél előbb újra találkoznak, ha úgy adódik, akkor egy randira is igent mondana, azonban ott volt egy másik része, amely jóval óvatosabb és lemondóbb volt. Valahol egyáltalán nem akarta, hogy kiderüljön, hogy talán működhetne köztük a dolog, hogy összeillenek, mivel ha hazautaznak, biztosan nem fognak találkozni, nem látta, hogyan tudnák ezt megoldani. Korábban mindig úgy képzelte, hogy az első barátja majd a közelben fog lakni és akkor találkozhatnak, amikor csak akarnak, most azonban a sors egy távkapcsolat lehetőségét sodort elé. Mégis attól sokkal jobban megijedt, hogy nem egy vele egykorú srácról volt szó, hanem egy évekkel idősebb és tapasztalt férfiről. Közel sem tartottak ott, hogy mindez felvetődjön és valószínűleg nem is fog, viszont kénytelen volt belegondolni abba, hogy a focistának lennének olyan igényei, amiket a tapasztalatlansága és a távolság miatt nem tudna teljesíteni. Nem akarta magát azzal altatni, hogy csupán a szimpátia elegendő lenne, ahogyan beleélni se akarta magát valami olyanba, ami egyébként halálra van ítélve.
– Na, megcsókolt? – Szinte letámadta Zóra, ahogy felért az emeletre, míg mögötte a nyitott ajtóban Emma is kíváncsian várta a válaszát.
– Nem, miért kellett volna? Gondolom, azért füstölgött Sergio, mert ő meg akart, csak te nem hagytad neki – magyarázkodott és remélte, hogy sikerült elterelni magáról a témát, mert nem akart erről beszélni. Nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért lett ilyen gyászos hangulata, miért lát olyan borúsan mindent, de ezt nem akarta tőlük is hallani, egyedül szerette volna végig gondolni az este történteket.
– Szivi, én még csak most találkoztam először a pasival és csak a bugyimat akarta lebeszélni rólam. Nem mondom, hogy a lovagodnak nincs ilyen szándéka, de ő cukin csinálja, figyel rád és bármilyen ciki ajándékot is küldött neked, még erre is gondolt. És szinte biztos vagyok benne, hogy még ma írni fog neked, szóval nagyon is elképzelhető lenne, ha meg akarna csókolni. – Volt benne valami, Nando nagyon is igyekezett, egy szava sem lehetett rá, mégis megint elmenekült tőle, ahogyan korábban is. Ráadásul nem is attól rettent meg, hogy mit szeretett volna megtenni a csatár, vagy mit látott az arcán, sokkal inkább a saját magától, hogy milyen könnyedén megtudna arról feledkezni, hogy jelenleg még kapcsolatban volt a spanyol. Ő pedig sose volt ilyen, ezekre mindig odafigyelt, mert nem akart zűrös viszonyokba kerülni. Hiba tudta az igazat, nem lett volna szabad olyan könnyelműnek lennie, hiába tetszett neki a férfi, nem akarhatta annyira azt a csókot, így nem. – Talán valami rosszat mondott?
– Nem, csak…
– Mi lenne, ha majd holnap folytatnánk ezt? Késő van és én fáradt vagyok, ahogy gondolom, ti is. – Mentette ki Emma, amiért hálásan pillantott az ajtóban állóra. Túlságosan össze voltak kavarodva a gondolatai és tulajdonképpen fogalma sem volt, hogy mit kellene mondania, mert nem mondott semmi rosszat a focista, valahol mégis a szavai idézték elő a jelenlegi állapotát. Megint vele volt a gond, hiszen végül nem lett a csókból semmi és pont miatta történt így, mégis úgy rohant el, és úgy aggódott, mintha megtörtént volna. Mindezek felett pedig kezdtek többségbe kerülni a negatív gondolatai, mikor semmi panasza sem lehetett Fernandóra vagy a vacsorára.
– Úgy tudtam, hogy a film helyett az ágyban fogtok kikötni! – Elmosolyodott Zóra harsány kijelentésén, de azt már nem várta meg, hogy mit reagál rá a nővére, csak elsietett mellette és egyenesen a szobájába ment.
Nagyot sóhajtva ült le az ágyára, miközben sikertelenül próbálta megfékezni cikázó gondolatait. Nevetségesnek és gyerekesnek érezte a viselkedését, hogy ennyire kiborult attól, hogy valaki meg akarja csókolni, közben pedig már régóta vágyott arra, hogy megtörténjen. Talán az sokkal rémisztőbb volt a számára, hogy ő mennyire akarta, hogy mindezt egy olyan pasitól, aki nemcsak kapcsolatban volt, de több ezer kilométerre lakott tőle és jelenleg nem tudott másra gondolni, hogy ez mindössze csak egy nyári kaland lehetne, vagy még annyi se. Eddig is katasztrófának ítélte magát a férfiakkal kapcsolatban, és most se volt szerencsés, mert ugyan ő akarta és úgy tűnt, hogy Fernando is, azonban tudta jól, hogy nem szabad álmodoznia, mivel már így is jóval többet megengedett magának, mint amit egyébként engedhetett volna. Nem volt szabad arról ábrándoznia, hogy ő és a spanyol akár alkothatnának is egy párt, hiszen halálra ítélt elképzelés volt, amivel csak magát és a szívét bántaná.

***

Losing You
A késő éjszaka nyugalmát sokáig csak az egyenletes szuszogás törte meg a szobában, ahol a levegő is alig mozgott, fülledt és nehéz volt. A váratlanul hangosan megszólaló csengőhang dallama az egész teret betöltötte, a bent alvó rögtön felriadt, majd fájdalmas sóhaj közepette vette tudomásul, hogy miért is ébredt fel. Teljesen összezavarodott gondolataival és időérzékével, pillanatokig feküdt még mozdulatlanul, míg telefonja kitartóan csörgött. Fogalma sem volt, hogy pontosan mióta volt ágyban, hogy egyáltalán milyen nap volt, a borzalmas fejfájás miatt szinte ki se mozdult a szoba négy fala között, csak aludt. Fáradtan fordult át a hátára, majd az éjjeli szekrény irányába nyúlva, ujjai szinte azonnal megtalálták a még mindig daloló és rezgő telefont. Hunyorogva pillantott a kijelzőre, azonban az éles fény miatt csak összemosódott betűket látott, így végül fogadta a hívást, és ahogy a füléhez rakta a készüléket, vissza is fordult a bal oldalára.
– Szia, Fernando. – Sejtette, hogy a spanyol keresi minden bizonnyal elég későn a mérkőzés után, aminek végül ő egyetlen pillanatát sem látta. Nagyon ritkán küzdött a fejfájással, arra nem is emlékezett, hogy valaha is volt ilyen intenzív, de ennek köszönhetően valószínűleg már második napja nem is járt a lakáson kívül. A focistával sem beszéltek sokat, néhány üzenetet váltottak, mivel nagyon készültek a franciák ellen.
Jól vagy Olívia? Fura a hangod. – Halványan elmosolyodott a kisebb aggodalmat hallva, ami hihetetlen jólesett a lelkének. A vacsora óta nem került szóba az, hogy majdnem megcsókolta a focista, ahogyan az sem, hogy megint elmenekült tőle, de az utóbbit egyáltalán nem bánta. Még mindig nem jutott dűlőre saját magával, nem tudta határozottan kijelenteni, hogy mit is akar, tanácstalan volt még mindig.
– Tegnap óta ágyban vagyok, vagyis ha már elmúlt éjfél, akkor tegnap előtt óta. Fáj a fejem, szóval csak alszom, nem is nagyon beszéltem senkivel – adta a kimerítő választ, miután megköszörülte a torkát. Tompán még mindig érezte, hogy fáj a feje, amiből tudta, hogy ha vissza akar majd aludni, egy újabb fájdalomcsillapítót kell bevennie. Már nem tartotta számon, hogy mennyit vett be és azt a víz mennyiséget sem, amit a többiek nyomására ivott meg éber perceiben.
De már jobban vagy?
– Még egy kicsit fáj, de már nem olyan borzalmas, mint korábban. – Kíváncsian várta, hogy kiderüljön miért is kereste későn a csatár, valahol viszont tudta, hogy a mérkőzés végeredményéről fog neki beszámolni. Egészen idáig bele se gondolt abba, hogy mi lesz akkor, ha pesszimista megérzései fognak megvalósulni és kikaptak a franciáktól. Magát is meglepve, minden idegszálával abban reménykedett, hogy az orra alá fogja dörgölni a csatár, hogy hiába nem nekik szurkolt, legyőzték az ellenfelüket és még pár napig biztos tovább fogja boldogítani Sergióval együtt, aki minden létező módon próbálta lenyűgözni Zórát.
Akkor gondolom, a meccset sem nézted – érkezett a lehangolt kijelentés, amitől rossz előérzete támadt, pedig tudat alatt már tudta, hogy mit fog közölni vele Nando. Másodpercek múlva már egyre gyászosabb volt a hangulata, hiszen érezte, hogy most fognak búcsúzni, amire egyáltalán nem volt felkészülve. Bármennyire is igyekezett eddig lebeszélni magát arról, hogy igen is neki is nagyon tetszik a spanyol, hogy mennyire jólesik a törődése, hogy nőként kezeli, hogy közeledik felé, nem akart szembe nézni azzal, hogy mindennek vége. Azzal pedig végképp nem akarta hitegetni magát, hogy majd továbbra is tartani fogják a kapcsolatot, a hívások és sms-ek egyre ritkábban fognak érkezni, mígnem teljesen megszűnnek és mindez neki már most fájt, mert tudta, hogy így lesz. Imádta ugyan a tündérmeséket, azonban nem volt buta, hogy elhiggye, hogy a valóság majd most azzá fog válni, nem ámította magát. – Kikaptunk.
– Sajnálom. – Hosszú pillanatokkal később szólalt csak meg és még ekkor sem érezte azt, hogy tényleg mondania kellene bármit is. Tulajdonképpen már azt se értette, hogy miért hívta fel a támadó, mert az utóbbi időben rengeteget beszélgettek, de ő nem tudta semmivel sem vigasztalni, fogalma sem volt, hogy mit mondhatna neki. – Akkor reggel utaztok is haza?
Nem, még most. Nincs túl sok értelme várni az indulással – az érkező válasz szinte fejbe kólintotta a valósággal. Fájt ezt hallania, ami csak azt jelentette, hogy már így is túlságosan beleélte magát valami olyanba, amitől távol kellett volna magát tartania. Egyszerűen nem akarta még ezek után sem elhinni, hogy tényleg csak egy kaland lenne a férfinek, vagyis lett volna, amit napokkal korábban igen vehemensen tagadott még neki, most azonban rácáfolt erre.
– Értem – préselte ki magából ezt az egyetlen szót és nagyon remélte, hogy nem hallatszódott ki a hangjából a csalódottság. Nem szeretett volna szembenézni azzal, hogy tényleg csak szórakozott vele a barna szemű, ahogyan azzal sem, hogy ezek szerint mennyire torz volt az a kép, amit kialakított magában róla, bár azt még mindig hozzá kellett fűznie, hogy nem ismerte eléggé. Ennek ellenére minél előbb meg akart szabadulni az értelmetlen beszélgetéstől, csak vissza akart aludni és megfeledkezni mindarról, ami Fernandóhoz kapcsolta. Az már igazán el se jutott a tudatáig, hogy ha mindez tényleg valós lenne, akkor nem hívta volna fel, csak utálni akarta, főleg magát, amiért olyan könnyedén megfeledkezett a fejében felharsanó vészcsengőkről.
Szeretném, ha megígérnéd, hogy továbbra is kapcsolatban maradsz velem. Csak azért, mert most haza kell mennem, nem akarom, hogy többet ne beszéljünk. – Váratlanul érte a kérés az iménti gondolatai után. Nem tudott rajta kiigazodni, ahogyan saját magán sem, tudta, hogy nem a logikus részével gondolkodik, hanem az érzéseivel, amelyek jelenleg csak el akartak szakadni a focistától, hogy megóvja a még nagyobb csalódástól, hogy ne fájjon majd még jobban az átverés. Nem számított, hogy milyen jól érezte magát a társaságában, hogy milyen jó érzés volt, amikor hozzá ért, hogy mennyire akarta azt a csókot, egyedül az volt a fejében, hogy minél előbb befejezzék a beszélgetést és megszűnjön a kísértés, hogy higgyen a szavaiban. – Olívia?
– Ne haragudj, csak kezd megint megfájdulni a fejem. Azt hiszem, jobb, ha megyek és beveszek egy fejfájás csillapítót – kezdett el hadarni, figyelmen kívül hagyva, hogy milyen átlátszó lehet a kifogása. – Jó utat nektek. Szia!
Halkan még hallotta, ahogyan elköszön tőle a spanyol, de az se érdekelte volna, ha rányomja a telefont. Nevetségesen viselkedett, biztos volt benne, hogy ezt fogja gondolni róla a játékos, azonban nem zavarta, mert talán így nem fogja keresni és neki lesz bőven ideje arról, hogy lemondjon minden ígéretről, amit a vacsora után látott és érzett a mozdulataiban. Mindig is igazi álmodozó volt, ennyire mégsem tudott elrugaszkodni a földtől, nem hitt abban, hogy a vonzalmukból bármi is lehetne, hogy akár kitartana a nyár végéig. Egy pillanatig tényleg elhitte, hogy egy ilyen férfi érdeklődhet utána, mostanra már tudta nagyon jól, hogy egy nyári kalandra jó is lehet, többre valószínűleg nem. Bármit is mondott korábban, bármilyen magabiztosan állította, hogy vége a kapcsolatának, valahol sejtette, hogy ahogyan korábban többször is, most is ki fognak majd békülni ők ketten és aztán nem fogja felhívni, nehogy félre értse a barátnője. Egy szava sem lehet, mert ha ő lett volna ilyen helyzetben, akkor ugyanígy cselekedne, vagyis közölné a másikkal, hogy inkább ne keressék tovább egymást. Viszont ő egyedül volt, ő volt az a naiv kislány, aki megbízott egy idegen szavaiban, aki végül megint egyedül marad.
Sóhajtva ejtette maga elé a mobilját, miközben csendesen bámult a sötétségbe. Nem kellett volna így reagálnia az elkerülhetetlenre, illedelmesen el kellett volna köszönnie, mert bármennyire is fájt neki, azt nem tagadhatta, hogy jól érezte magát Fernandóval. Neki köszönheti azt, hogy kint volt egy világbajnoki mérkőzésen, hogy gazdagodott az ő mezével, hogy valamennyire megismerhette. Hálásnak kellett volna lennie, jelenleg azonban még az önzősége volt előtérben, amely nem tudott ezekre gondolni, amely átkozta azt az idióta férfit, amiért fellökte és így megismerkedett azzal, akinek ha nem lett volna köztük annyi akadály, odaadta volna a szívét, ha tényleg akarta volna. Tévedett korábban, már késő volt ahhoz, hogy megálljon, már beleélte magát a tündér meséjébe.