A tizedik

Üdv kedves Olvasó!

Nos, először is kellemes szünetet kívánok mindenkinek! Gondolom, sokan el fognak utazni, ahogyan én is és sajna nem lesz netem, vagyis a lapihoz nem, így mindenképp szerettem volna, ha a soron következő fejezet felkerül, mielőtt elindulnánk. Szerencsére sikerült is időben befejeznem a 10 fejezetet, ami a leghosszabb az eddigiek közül és kifejezetten meg is vagyok vele elégedve. Nagyon jól megy az írás, rengeteg motivációt érzek magamban, bár igaz, hogy az elkövetkezendő napokban nem hiszem, hogy lesz időm az írásra, azonban biztos jól fel fogok töltődni.

Magáról a fejezetről csak annyit szeretnék mondani, hogy szerettem volna, ha nem kell ketté szednem az első randijukat, de már tényleg így is ez az eddigi leghosszabb rész, ha már csak a fájl méretet veszem figyelembe. Ráadásul most először érzem azt, hogy Fernando szemszögét sokkal egyszerűbb és könnyebb volt megírni, mint Olíviáét. Remélem, tetszeni fog az új rész?!

Kellemes hétvégét és szünetet mindenkinek!

Üdv,

Catalina

A tizedik

Molnár Olívia

Into You

Csendesen sétált el a kirakatok előtt, amikre ugyan rá-rápillantott, de szinte semmit sem fogott fel abból, amit az üvegek mögött látott. Teljesen elmerült a gondolataiban, amelyek az előző este és a ma reggel történtek körül forogtak. Emmáék részletesen kifaggatták, közben pedig r kellett döbbennie, hogy hihetetlenül boldog és nyugodt volt, ami csak annak volt köszönhető, hogy Fernandóval aludt. Félt ezen felismerésétől, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyire közel engedjen magához, rettegett attól, hogy mindez valójában mit is jelentett, de legfőképp attól, hogy mennyire védtelennek érezte a férfivel szemben magát. Fogalma sem volt, hogy mi tévő legyen, mivel azt nem akarta, hogy a menekülés opció legyen, hiszen korábban senkivel se érezte ilyen jól, ilyen felszabadultnak magát, amikor együtt voltak. Olyankor pedig ezek a félelmei eszébe sem jutottak, mindig akkor rohanták meg, amikor már egyedül volt és minden korábbi felhőtlenségét elsöpörte. Tanácstalan volt emiatt, pedig tudta jól, hogy csak meg kellene szólalnia és rögtön tanácsok százaival látnák el, viszont természeténél fogva, mindig egyedül próbálkozott megoldani a problémáit, azonban most egyáltalán nem érezte azt, hogy sikerrel járna. Tudta, hogy nem szabadna így hozzáállnia a dolgokhoz, hogy nem szabadna ilyen bizonytalannak és pesszimistának lennie, főleg nem úgy, hogy a focista igyekezett minden kételyét eloszlatni és ahelyett, hogy hagyná, hogy minden tisztázódjon, csak újabb akadályokat gyárt.

Egy újabb üzletbe sétáltak be, amiről már nem is tudta megmondani, hogy hanyadik lehet, főleg, hogy ő eddig nem is igazán nézelődött és próbálni se próbált fel semmit se. Nem igazán volt kedve a vásárláshoz, igazság szerint elég ritkán szokta meglátogatni ilyen célból a bevásárlóközpontokat, valamiért őt sose hozta lázba a keresgélés és a próbálgatást. Ebben is igen eltért az átlagosnak titulált lányoktól, hiszen ez számára kész tortúra volt, ahogyan rengeteg minden más is, amivel valószínűleg végül majd el fogja ijeszteni a focistát. Mindig is ettől tartott, hogy amiatt nem fog senkinek sem kelleni, mert nem volt olyan, mint a többi lány, hogy az órákon át tartó felesleges vásárlások helyett sportolt, hogy a hosszas kicicomázás helyett a természetes megjelenést részesíti előnyben. Ezekkel a gondolatokkal a fejében járt körbe a boltban, megállva néhány polcnál, miközben egyébként fogalma sem volt arról, hogy egy felsőnél vagy egy nadrágnál torpant meg, érdeklődést színlelve. Tulajdonképpen az esetek többségében pont emiatt hátrált meg, hiszen nem őt hívták el randizni, hanem azokat a lányokat, akik a jelenlegi divat szerint öltözködtek, így pedig tartott attól, hogy a végén majd ezért is fogják ejteni. Sose lenne képes annyira kifordulni magából, hogy az elvei, az érzései ellenére úgy viselkedjen egy pasi kedvéért, ahogyan azt sose tenné, képtelen volt annyit megmutatni magából, mint amire néhány korabeli képes volt. Félt attól, hogy Fernando így fog majd tenni, hiszen a vacsorákon nem úgy nézett ki, mint ahogyan egyébként szokott, igaz az elsőnél a saját ruhájában volt, de az korábban még sose volt rajta, pedig már több mint egy éve vásárolták.

– Gondolom, azt fel se akarod próbálni. – Meglepve kapta hátra fejét Emmára, majd ugyanazzal a sebességgel pillantott vissza az ujjai között fogott rikító sárga anyagra, amit aztán rögtön el is engedett. Ha egy picit is képes lett volna arra, hogy figyeljen a környezetére, akkor messziről elkerülte volna a felsőt, sőt, az egész sort is, ahol hasonló, számára ízléstelen darabok sorakoztak. – Mi a baj húgi?

– Én csak… – kezdett bele, de a végére csak felsóhajtott. Fogalma sem volt, hogyan kellene összefoglalnia a cikázó gondolatait, hogy azt mindenképp megértsék. Sokszor nem tudta magát pontosan kifejezni, amikor önmagáról vagy a gondolatairól volt szó, csak egy hatalmas zűrzavart zúdított a beszélgető partnere nyakába, amivel általában nem tudtak mit kezdeni, vagy csak hosszú percek leforgása után. – Nem tudom pontosan, hogy mit akarok. Mármint mi lesz, ha megkedvelem, de aztán rájön, hogy egyáltalán nem illek bele az életébe és mégis csak egy modellt választ helyettem? Sose leszek olyan, mint Olalla vagy bármelyik másik focista barátnő.

– Ez előfordulhat, de nemcsak Fernandóval, hanem bárki mással is, vagy talán te magad fogod ezt érezni. Nincs garantálva sehol, hogy az első pasi, akibe beleszeretsz, egyben életed szerelme is lesz, de ha nem is adsz egy esélyt ennek, sose fogod megtudni, hogy mi minden lehetett volna belőle. El hiszem, hogy félsz Olívia, de az élet nem úgy működik, hogy rejtőzködünk és megúszunk minden fájdalmat. – Ezzel ő is tisztában volt a lelke mélyén, tudta, hogy ki kell bújnia a csigaházából, ami eddig megvédte, ami megóvta a felesleges csalódásoktól és fájdalmaktól, meg persze így a jó dolgoktól is elzárta. Emiatt is volt egyedül, emiatt érezte magát egyre többször magányosnak, aztán csak sóvárgott, mégis sokkal fontosabb volt az a biztonság, amit így megkapott, amit eddig egyetlen srác se tudott nyújtani neki. – Én lennék a legboldogabb, ha meg tudnálak óvni, de szükséged van a tapasztalatra, amik néha nagyon is fognak fájni, viszont csak így tudod élni az életedet. Annak ellenére, hogy megvolt a véleményem a focistákról, Fernando cáfolta ezeket, rendes pasinak tűnik és azok alapján, amit eddig láttam és hallottam tőled, komolyan érdekled, egyáltalán nem játszadozik. Azzal pedig ő is tisztában van, hogy nem vagy olyan, mint az exe vagy azok a csontkollekciók, és ha engem kérdezel, akkor pont emiatt akar minél jobban megismerni. – Nem is tudta, hányszor hallotta a háta mögött összesúgóktól azt, hogy mennyire fura, sokszor voltak rosszindulatúak, nem egyszer megkapta, hogy az édesapja egyébként fiút szeretett volna, de kénytelen volt beérnie egy lánnyal. Ilyenkor mindig kellemetlenül érezte magát, viszont a spanyolnál nem ezt tapasztalta, felszabadultnak érezhette magát, kíváncsian hallgatta meg a férfi az ő gondolatait és egyetlen egyszer sem sugallta azt felé semmilyen módon se, hogy baj lenne vele. – Ha ezeket nem is vesszük figyelembe, ott van az a hatalmas tény, hogy visszajött miattad Oli. Szerinted ezt bárki megtette volna? Szerinted törné ennyire magát, ha nem akarna téged? Csak gondold ezt végig.

– Megint túl agyalom, ugye? – Kérdezte sóhajtva. Szokása volt belegabalyodni a gondolataiba, amikből sose sült ki semmi jó, ahogyan most sem, hiszen tényleg azt kellett volna szem előtt tartania, hogy visszautazott Lipcsébe Fernando, egyedül azért, hogy együtt vacsorázzanak. Nem kérte, nem is utalt rá, mégis ott volt, és minden furasága, minden menekülési szándéka ellenére is meg akarta ismerni, sőt, ott voltak a csókjaik is, amik jóval többről árulkodtak. Ezekre kellene összpontosítania és nem hagyni, hogy a kétségei uralják a gondolatait, mivel rengeteg minden még a jövő zenéje volt.

– Ahogyan mindig, bár most azért valahol érthető is, de nem tudhatod, hogy ki iránt, mit fogsz érezni. Lehet, hogy ijesztő a köztetek lévő távolság, azonban csak gondolj bele abba, hogy akkor is hasonló helyzetben lennél, ha mondjuk, egy győri srácot engednél magadhoz közel. Vele se tudnál bármikor találkozni, ezért nem szabad elzárkóznod Fernandótól, hiába Madridban él, mert egyébként süt rólad, hogy odavagy érte. – Igaza volt a nővérének, hogy nem olyan messze lennének egymástól, akkor a kételyei egy jó részén nem agyalna. Természetesen tartott attól, hogy ez is egy indok lehet, amiért végül abban maradnak, hogy jobb, ha nem mélyítik el még jobban az ismertségüket, aminek ugyan nagyon nem örülne, de nem tehetne ez ellen semmit sem. Nem tudta elképzelni, hogy távkapcsolatban éljen, persze fogalma sem volt, hogy hogyan viselkedne, mi mindenre lenne képes, hiszen nem volt viszonyítási alapja, főleg, hogy az se volt garantálva, hogy ebből több lesz, mint egy randi és pár csók. – Érthető, hogy tartasz ettől, az lenne a gond, ha ez nem lenne a fejedben, de nem szabad hagynod, hogy ez irányítson téged. Egyébként meg szerintem még apának is szimpatikus lenne, nem dobná ki az első percben, csak azért, mert el merészelt hívni téged randizni. Bár az is biztos, hogy neki is megtartaná a hegyi beszédet, tudod, milyen, ha pasikról van szó!

– Szerintem meg, azért nem nagyon hangoztatná már csak elvből sem azt, hogy szimpatikus neki, mert rossz helyen játszik. – Még mindig nem volt erről teljesen meggyőződve, viszont abban biztos volt, hogy viccesen az orra aládörgölné, hogy mindketten a városi riválisnak szurkolnak. Rögtön eszébe jutott az az este, amikor erről beszéltek és a végén megígérte neki, hogy egyszer együtt vacsoráznak, ami sokkal hamarább fog bekövetkezni, mint ahogyan akkor azt gondolta. Emlékezett a durcás hangra, ami egy kisgyerekhez illet, azonban tudta jól, hogy ha még tényleg ezt is mondaná az édesapjuk a spanyolnak, nem igazán érdekelné, mivel azon sem akadt fenn igazán, amikor kiderült, hogy melyik madridi csapatnak szurkol, vagy hogy nem ő volt az első számú kedvence.

– Sose fogom megérteni a mániátokat, de ettől függetlenül szerintem nincs gond Fernandóval és ezzel anyuék is így lennének. – Az édesanyjuk már így is rengeteget kérdezett a csatárról, miközben a másik szülője igyekezett tudomást sem venni arról, hogy már iránta is elég intenzíven érdeklődnek, vagy csak mormogott valamit, aztán gyorsan témát is váltott. Szerencséjükre az apai beszédet este meg fogja úszni a spanyol, hiszen nagyon is jól emlékezett azokra a vallatásnak is beillő beszélgetésekre, amiken Emma pasi jelöltjeinek kellett keresztül menniük, amiket ő csak kuncogva hallgatott a lépcsőn ülve. Persze ez nem is volt olyan meglepő tekintve azt, hogy egy igazán jó ügyvédről volt szó, aki mesterien értett a megfélemlítéshez, főleg, ha a családjáról volt szó. Arra azért kíváncsi lett volna, hogy a támadó, hogyan állná a sarat, valahol azonban nagyon örült annak, hogy ezt meg fogják úszni.

– Ehhez mit szólsz Angyalka? Tudom, hogy most nem akartál ruhát felvenni, de szerintem ez pont a te stílusod. Csinos lennél benne. – Zóra szinte azonnal eltűnt, ahogy besétáltak az üzletbe, bár nem is igazán figyelt arra, hogy mit csinálnak a többiek. Egy fehér nyári ruhát tartott a kezében, kék növényi mintával, ami nem volt olyan kihívó és szexi darab, mint az előző esti, ez tényleg az volt, amit ő szúrt volna ki, mert ha hajlandó volt ruhát felvenni, akkor az ilyen visszafogott és egyszerűbb darabokat részesítette előnyben. – Biztos odáig lesz érted Nando, ha ebben lát meg.

– Menj, próbáld fel, addig mi még nézünk neked mást is – adta ki az utasítást a nővére. Csendben indult volna meg a próbafülke felé, miután elvette a ruhát, azonban a vállára simuló kéznek köszönhetően megtorpant. – Felejtsd el a fejedben lévő katyvaszt Olívia. Az a fontos, ami most történik, rendben?

Csak bólintott az inkább kérésnek beillő kérdésre, és szeretett volna eszerint cselekedni, ezt vési a fejébe. Tudta jól, hogy nem szabad ezen kattognia, hogy ha ezen rágódik, akkor nem kellett volna azt mondani, hogy benne van abban a vacsorában, mert ezzel rángatta vissza Fernandót, még ha nem is szándékosan tette. Félt, főként a bizonytalan jövőtől, ami olyan ingatag volt, mint amilyen volt sokszor saját magával kapcsolatban, mindezt viszont le kellett gyűrnie, mert ha így folytatja, akkor a végén tényleg örökre egyedül fog maradni. Nem akart magányos lenni és ugyan nem volt arra semmi biztosíték, hogy bármi komolyabb lesz közte és a spanyol között, hogy nem fog végül sérülni, de nem bújhatott el a falai mögé, ez nem volt megoldás. Ráadásul a focista igen intenzíven kezdte el lebontani ezeket, amit valahol egyáltalán nem bánt, a következményektől viszont tartott, amiket idáig igyekezett is elkerülni. Megérdemelte a férfi, hogy teljesen önmagát adja neki, hogy ne a riadt kis nyuszit kapja, aki minden apró mozdulatára összerándul és csak a menekülésre koncentrál.

Enyhén megrázva a fejét, próbálta kiüríteni a fejét, ami kezdett hatni, mivel már inkább az egyre növekvő izgatottságot érezte a gyomrában egy jó adag idegességgel együtt. Azt akarta, ha minden jól alakulna, ha bármiben is megy majd a vacsorára, abban tetszeni fog a játékosnak, hogy most is olyan gyönyörűnek érezze magát, amikor ránéz, mint korábban is, mert bármennyire is csekély volt az önbizalma, mellette nem volt nehéz elhinni, hogy szép volt. Igazán ellentmondásos volt a viselkedése, alig egy perce még mondhatni rettegett attól, hogy mi minden lehet ebből, most pedig már azon kattog, hogy hogyan érhetné el, hogy tetsszen a másiknak. Mintha egy csata dúlna benne, ami talán igaz is volt, mert viaskodott benne a régi énje és azaz új, ami Fernando közelében kezdett el kibontakozni, aminek ugyan még fogalma sem volt, hogyan működik egy randi vagy egy kapcsolat, de máris több tapasztalata volt, mint a réginek. Ez az Olívia volt az, aki élvezhette a csókokat, aki megborzongott, mikor magához húzta az ágyban a férfi, aki abban a hihetetlen nyugalom aludhatott, aki élvezte a reggeli évődést, aki reménykedhetett abban, hogy nem ez volt az első és egyben az utolsó.

***

Fernando Torres

Kissé idegesen sétált ki a hotelből, újra végig gondolva és ellenőrizve mindent fejben, hogy tényleg tökéletes legyen az este. Szerencséjére sikerült asztalt foglalnia egy spanyol étterembe, ami a recepciós elmondása alapján remek konyhával rendelkezett, ráadásul Lipcse egyik legnagyobb parkjának szélén volt található, így akár majd sétálhatnak is egyet, persze csak akkor, ha nem magas sarkúban jön a lány, amiben ugyan dögös volt, de szerinte alkalmatlan egy sétára. Egyedül már csak a rózsákat kellett beszereznie, amit útközben akart megvenni, emiatt is indult korábban, miközben azért voltak afelől kétségei, hogy nem volt túl eredeti az elképzelése, hogy kitalálhatott volna valami sokkal jobbat is, főleg, hogy ez volt élete első randija Olíviának, amit szeretett volna emlékezetessé tenni. Ugyan egy vacsorában egyeztek meg korábban, mégsem érezte azt, hogy ez elég lesz, hogy ezzel teljesen az ujja köré fogja csavarni, míg a Vb döntőre szóló jegyekre tudta jól, hogy azt fogja mondani, hogy már túlzás. Talán tényleg az is volt, viszont szerette volna, ha mindkettőjüknek emlékezetes marad a találkozásuk nyara és sejtette, hogy ez egy olyan dolog volt, ami szerepelhetett a kék szemű bakancs listáján. Örömmel vett részt ennek a teljesítésében és remélte, hogy a többiben is lesz módja részt venni, bár azért annak sokkal jobban örült volna, ha ő lent játszik a pályán, miközben a fiatal lány neki szurkol az ő mezében, aztán pedig együtt ünnepelhetnek. Aztán az is eszébe jutott, hogy ha még most is szerepelnének a tornán, akkor egészen biztos, hogy most nem a randijukra sietne, valószínűleg nem is került volna szóba köztük, mivel nem is lenne túl a szakításon Olallával. Nemet mondott volna minden próbálkozására, mert nem volna szingli, így aztán fogalma sem lenne arról, hogy mennyire jó hatással van rá, ha vele alszik, hogy mennyire finom ízű a csókja.

Beszállva a bérelt kocsiba, próbálta a háttérbe utasítani az egyre növekedő izgalmát, amit már ezer éve nem érzett, főleg, hogy nem ez volt élete első randija és nem is az első nő lesz az életében Olívia. Viszont az is igaz volt, hogy már nem is emlékezett arra, hogy mikor randizott utoljára, Olival nem nagyon jártak el együtt, ha el is mentek vacsorázni, az csak egy olyan esemény volt, ahol illet a párjával megjelenni, máskülönben mindenhová egyedül ment. Figyelembe mindazt, amit eddig megismert a magyar lányból, könnyedén előfordulhatott az is, hogy mellette is egyedül kellene elmennie ezekre az estélyekre, de abban azért biztos volt, hogy az első tíz perc után, már rohanna is haza és valószínűleg sokkal lelkesebben várná, mint az exe. Pont ezért se zavarta volna annyira az, ha ő otthon maradna, főleg, ha hazaérve csak azt látná, hogy valami apró fehérneműben várja, vagy semmiben, amivel csak azt érné el, hogy sehová se szeretne elmenni.

Sóhajtva indította be az autót, miközben igyekezett visszatérni a ma estéhez, az előbbi gondolatait pedig az agya egy rejtet zugába száműzni az egyre növekvő vágyával is, amit nehezen tudott fékezni, ahogyan egyre többet voltak egymás közelében. Hideg fejjel kellene elmennie erre a vacsorára, mert tudta jól, hogy rengeteg minden múlik ezen, tisztában volt Olívia ki nem mondott félelmeivel, amik ugyan benne is felmerültek már, mégis sokkal lazábban kezelte. Jelenleg még nem volt ötlete, hogyan tudná ezeket eloszlatni, mikor még ő maga sem ismerte ezekre a megoldást, abban bízott végig, hogy együtt majd kitalálnak valamilyen megoldást. Nem akarta, hogy ennyivel végződjön az, ami elkezdett kialakulni köztük, meg akarta ismerni minden egyes apró titkát és a sajátjait is el akarta árulni, meg akarta ismerni a testét és az érzékeny pontjait, tudni akarta, hogy milyen az, amikor teljesen átadja magát neki, amikor nem kattog annyit a jövőn, csak vele foglalkozik. Őrültség volt az egész, főleg, hogy egy friss szakítás volt mögötte, arról már nem is beszélve, hogy olyan valaki miatt utazott vissza, aki többször is elmenekült előle, akit ezek ellenére is meg akart hódítani. Nem érzete úgy, hogy helytelenül tette azt, hogy visszautazott, hogy megért minden nehézséget, mert érezte a lelke mélyén, hogy ha sikerrel jár, akkor valami különlegeset fog megkapni, amire mindig is vágyott. Csak türelemmel kellett lennie, ami viszont egyre nehezebbre esett számára, főleg, ha megint valami szexi ruhában fog lenni egész este Olívia, amit csak le akarna venni róla, hogy végre meztelenül is láthassa.

Kettesével szedte a lépcsőfokokat, már nagyon szerette volna látni a lányt, miközben végig azért fohászkodott, hogy hallgassa meg valaki a kérését és egy igazán visszafogott ruhában legyen az este. A már eléggé megtépázott önuralmának szüksége lett volna egy nyugodtabb estére, ami után valamivel stabilabb lábakon állhat majd. Nem tudta, hogy meddig fogja még bírni az érzéki csapásokat, amelyek egyre nagyobb károkat okoztak, főleg, hogy tudta jól, hogy nem voltak szándékosak, abba bele se akart gondolni, hogy mi lesz vele akkor, ha tudatosan kezdi majd elcsábítani őt a lány. Valószínűleg az első pár másodperc után már sikert is aratna, nem lenne túl nehéz dolga vele, ami akkor is így lenne, ha nem lenne ennyire kiéhezve.

Hamar felért a harmadikra, majd a lakás ajtajához sétálva, becsengetett, míg próbálta rendezni a gondolatait. A háta mögé rejtette a tucatnyi rózsát, amit némi küszködés árán tudott csak megszerezni, de abban azért biztos volt, hogy nagyon fognak neki örülni. Természetesen nem úszta meg a szokásos menetet, aláírást kellett adnia, majd a közös fotó is elkészült, míg ő csak a különböző színű rózsákat figyelte, és próbálta megtalálni a megfelelőt. Jobban örült volna annak, ha biztosra tudja, hogy melyik árnyalatot kedveli a kék szemű, bár tisztában volt vele, hogy ha még nem is sikerül eltalálnia a kedvencét, úgy is örülni fog neki.

– Szia… – elakadt a köszönésben, amikor meglátta az ajtót nyitó Olíviát. Először nem is tudott rajta végignézni, csak a kék íriszeket látta, amik talán még sose ragyogtak ilyen szépen, ennyire vidáman és élettel telin. Magához láncolta a bennük látott melegség, így csak jó pár pillanattal később volt arra képes, hogy egészében nézze meg, ami még nagyobb hatást gyakorolt rá. Valahol örült, mert nem az a dögös ruha volt rajta, amire számított, viszont az egyszerű fehér ruha, ami igazán rövid volt, közel ugyanazt a hatást érte el nála. Gyönyörű volt, sokáig elnézte volna még így, miközben meg se szólal, amire egyébként sem lett volna képes.

– Szia. – A kedves mosoly a lány ajkain rögtön felélesztette benne a vágyat legalább egy rövid csókra, de ismerve magát egészen biztosan nem érné be ennyivel, többet akarna, ahogyan mindig. Újra végig nézett a törékeny alakon, a hosszú és formás lábakon, amit láttatni engedett a ruha, a méz barna bőrön, amit szeretett volna érezni, majd szinte nyál csorgatva fedezte fel, hogy most sincs rajta melltartó és ő nem érhet hozzá. Kínzás volt ez a javából, egy igazán édes kínzás, ami csak még édesebb és fájdalmasabb lesz, ha egyszer végre véget ér. – Felveszem a szandálom, aztán mehetünk is. – Teljesen megfeledkezett arról, hogy valójában miért is érkezett, elmerült a látványban, amely minden létező igényét kielégítette. Már tudta, hogy az előtte álló pontosan olyan fiatal nő, akit mindig is maga mellett akart tudni, ő tudna egyszerre a legjobb barátja, a szerelme, a támasza, a szenvedélyes szeretője és a szigorú hajcsárja lenni, aki gondolkodás nélkül seggbe rúgja, amikor arra szükség van. Semmiképp sem hagyhatja, hogy elmeneküljön tőle, most már nem!

– Ezt neked hoztam. – Emelte maga elé a csokrot, amire csak felragyogtak a kék íriszek. Boldogan figyelte, ahogyan elveszi tőle, majd felé hajolva, mélyen szippant a rózsa illatból, míg ő csak zsebre dugta a kezeit és megjegyezte, hogy ne csak egy-egy randi alkalmával lepje meg így. Rész sikernek könyvelte el az újabb lágy mosolyt, közben pedig magában mondogatta, hogy ne rohanja le, mert azzal csak elrontaná a pillanatot, úgyis lesz alkalma az este, hogy ismét érezze a puha ajkak finomságát. Vagy legalábbis tenni fog érte, hogy legyen.

– Köszönöm, pont ez a kedvencem. – Csak nézte, ahogyan közelebb lép hozzá Olívia, majd ugyan felpipiskedik, de még így is csak az álla vonalát érte el a szájával. Megmosolyogtatta ez, hiszen előző este a cipőjének köszönhetően jóval kisebb volt köztük a magasság különbség. – Gyere be, keresek gyorsan egy vázát és aztán már tényleg mehetünk.

Becsukva maga mögött az ajtót, lassan indult a lány után, végig a mozgását figyelve, csípőjének könnyed ringását, amit a ruha anyaga követett, kiengedett hajának játékát, végig azt érezve, hogy egyedül a magáénak akarja tudni. Még most se értette, hogyan nem volt senkije se, mert azt nem találta elég taszítónak, hogy menekült a férfiak elől, ennek nem lett volna szabad elrettentőnek lenni, kivéve, ha mind töketlenek voltak, aminek aztán ő kifejezetten örült. Esze ágában sem volt elengedni, igazi barom lenne, ha megtenné, még úgy is, hogy tegnap is érezte azért pár pillanatig, hogy el akar előle zárkózni, viszont ezzel csak még jobban ösztönözte arra, hogy lebontsa a falait és a szívéhez férkőzzön. Persze egy idő után ez már azért fárasztó tud lenni és őt is el tudná kedvetleníteni, ha folyton ezt játszanák, de az előbbi pillanat is azt bizonyította, hogy nem az örökkévalóságig fog ez történni, hogy már nincs sok időre szükség, hogy elfogadja maga mellé a lány. Még az se számított, hogy alig egy hónapja annak, hogy találkoztak, hogy főként csak telefonon tudtak beszélgetni, tudta és érezte is, hogy abban a perce nem is lehetne jobb helyen. Mindezt pedig az édesapjának kell majd megköszönnie, amiért megadta neki a végső lökést, hogy hibát követne el azzal, ha hagyná elmenni a lehetőséget, az édesanyját pedig nagyon gyorsan rá kell ébresztenie arra, hogy Olalla nem élete szerelme és nem is a tökéletes nő a számára.

A farzsebébe nyúlva, előhúzta a borítékot, amiben ott lapultak a döntőre a jegyek, illetve a repülőgépre is, mert abban elég hamar megegyeztek Sergióval, hogy nem akarnak Berlinig autózni, aztán még vissza is. Kemény dió lesz ez elfogadtatnia Olíviával, főleg, hogy ezt pont ő fogja jelenteni és a reakciója, ami miatt többször is elbizonytalanodott, nem tudta teljesen eldönteni, hogy jó ötlet volt-e ez, aztán mindig meggyőzte magát, hogy végül nagyon is fog örülni. Sejtette, hogy ez egy álma lehet, amit ő szeretett volna megvalósítani, ahogyan sok minden másban is szeretett volna az első lenni neki. Ha más nem is, a megbékítésére már voltak ötletei, amit mindketten élvezni fognak, talán ő még sokkal jobban is. Sőt, nagyon is örülni annak, ha ez történne, mert ugyan nem volt mazochista, de alig várta már, hogy felfedezze a testét, hogy megismerje minden érzékeny pontját, ami valószínűleg igazi kínzás lesz a számára, mivel egyetlen ruhát sem vehet majd le róla, ott még nem tartanak, ennek ellenére is nagyon vágyott rá.

– Sziasztok – köszönt, ahogy besétált a nappaliba. Rögtön magán érezte mindkét nő tekintetét, amelyek kritikusan kezdték el vizslatni, amire azért számított is. Emma rögtön el is indult felé, miközben a telefonján beszélt, amiből aztán semmit sem értett.

– Apa szeretne veled beszélni. – Nem számított erre, mégis érhető volt. Csak ő volt az első pasi, aki a kisebbik lányát elviszi vacsorázni, bár már a jelenlévők is figyelmeztették többször is, hogy neki vége, ha megbántja a kék szeműt, így semmiképp sem lesz számára új az, amiről társalogni fognak.

– Rendben – bólintott rá, amire csak újabb, számra érthetetlen szavak hangoztak el, amihez aztán a konyhából kilépő lány is csatlakozott. Elvéve a felé nyújtott mobilt, hátra fordította a fejét, így látta rajta a bosszúságot, amit minden bizonnyal az idézett elő, hogy beszélnie kell az édesapjával. Mielőtt még a füléhez emelte volna a készüléket, hozzá sétálva, a kezébe adta a borítékot, majd a tarkójára simítva tenyerét, magához húzta és homlokon puszilta. – Nincs semmi baj. Beszélek vele, aztán megyünk is. – Jobban örült volna annak, ha megcsókolhatja, de majd később mindent bepótol kamatostul. – Jó estét! Fernando Torres vagyok. – Nem tudta, hogy mire számítson, Olalla szüleit már ismerte, amikor elhívta randizni, a többi lányért pedig sose ment el, a városban találkoztak valahol. Ráadásul elég volt Emma határozott személyiségére gondolni, amit valószínűleg az édesapjuktól örökölt, máris nem volt olyan kecsegtető az, hogy beszélni akarnak vele. Hasonló helyzetben ő is ragaszkodott volna ehhez, aztán ha azt is hozzátenné, hogy a lánya iránt egy focista érdeklődik, tuti megtiltaná neki, hogy találkozzanak, főleg, ha ő nem is tudna az illetővel személyesen beszélni.

– Helló, Molnár Dániel vagyok és szerintem nyugodtan tegeződjünk. – Nem tévedett túl sokat az előbbi gondolatával, így a vonalon keresztül is érezte a férfi hangjából áradó határozottságot, és azt is, hogy a lányai a mindenei. Kisétálva az erkélyre, ugyan hallotta a bentről érkező kisebb vitatkozás hangfoszlányait, de mivel nem értett semmit, így nem is igazán figyelt oda. – Nem akarok sokat beszélni, csak szeretném, ha tisztában lennél azzal, hogy ügyvéd vagyok és van egy pár befolyásos barátom Madridban, szóval ha csak egyszer is meglátom miattad bánkódni Olíviát, nem az orrodat fogom betörni, hanem elintézem, hogy soha többé nem játszhass sehol. Gondolom, ez érthető?!

– Persze, de egyáltalán nem az a szándékom, hogy bántsam a lányát…

– Emma és a feleségem is hasonlókat mondott, de csak azt szeretném, ha tudnád, hogy engem hidegen hagy az, hogy ismert vagy. A lányom sokkal fontosabb. – Ez ismerős volt neki, hiszen a szóban forgó személyt se nagyon érdekelte, hogy focista volt, hogy mennyien ismerték, amire neki sokkal nagyobb szüksége volt, mint azt korábban gondolta. Szeretett az a hétköznapi pasas lenni, akinek ugyanolyan problémái vannak, mint mindenki másnak, akinek Olívia látta, hogy az ő szemében nem volt különb és több, csak azért mert profi játékos volt és a nemzeti válogatott tagja.

– Nem is szeretném, ha emiatt másképp bánnának velem. – Igazán ritkán használta ki a nevével járó előnyöket, mint például akkor, amikor a jegyeket kellett megszereznie. Viszont a lánynál aztán semmit sem ér el ezzel, tulajdonképpen még neki kellett örülnie, hogy veszi valami hasznát az ismeretségének. Na meg azt is szerette volna hinni, hogy azért amiatt van némi előnye, hogy ő volt a kedvenc csatára, bár erre nem mert volna megesküdni.

– Te idióta, őrült spanyol! Felejtsd el, hogy én bárhová is elmegyek veled ma este vagy bármikor máskor. Végeztem veled egy életre. – Nevetni kezdett, ahogy meghallotta az indulatos szavakat, miközben azért nem kellett volna ilyen vidámnak lennie. Nagyon könnyedén előfordulhat az is, hogy tényleg komolyan gondolja, és akkor csinálhat bármit, ha megmakacsolja magát. Bár akkor is addig próbálkozna, amíg meg nem adja neki magát, nem eresztheti most már el.

– Ne haragudj, de most muszáj beszélnem vele, máskülönben vacsorázni se fog eljönni velem, nem hogy a meccsre. Visszaadjam Emmát?

– Igen és Fernando! Vigyázz rá kérlek. – Ugyan elég rendesen megfenyegette az imént a férfi, de ez a kérés csak azt mutatta neki, hogy még látatlanban is bízik benne valamennyire, ami jólesett neki.

– Ez természetes – jelentette ki, miközben hallotta is az ajtócsapódást.

Visszasétálva a nappaliba, Emma felé nyújtotta a telefonját, majd elindult a lány hálója felé, miközben nem kerülte el a figyelmét, az immár asztalon lévő rózsa csokor, ami mellett ott voltak még a jegyek is. Éles kontrasztot jelentettek, ha az árukra gondolt, illetve abban is, hogy mennyire örült neki Olívia, ami csak újfent azt bizonyította a számára, hogy ő sose tudna olyan számító és rideg lenni, mint amit a közelébe férkőző nőktől várhatott. Igaz a lány nem is nyomult rá, igyekezett távol maradni tőle, amit már semmiképp sem akart hagyni neki. Az ajtóhoz érve, pár másodpercre megállt, hogy összeszedje a gondolatait, amiket egész nap gyűjtögetett, hogy majd ha szükség lesz rá, megtudja győzni arról, hogy nyugodtan elfogadhatja az ajándékát és eszébe se jusson lemondani a randijukat. Kopogás nélkül nyitott be, mert nem hitt abban, hogy most beengedné, majd belépve, be is csukta maga mögött, miközben végig az ablak előtt állón tartotta a tekintetét. Még így is érezte a dühét és nem is tudta volna letagadni azt, hogy örül ennek, hiszen elég kevésszer érezte eddig azt, hogy valamilyenféle hatással lenne rá. Amióta visszarepültek Lipcsébe, jóval több visszajelzést kapott a fiatal lánytól, elpirul a bókjaitól, hogy kirázza a hideg, ha a gerincét simogatja. Nagyon kíváncsi volt arra, hogy akkor hogyan reagálna a teste, ha az ujjai helyett a szájával barangolná be a hátát, míg semmi ruha nem takarja.

Csendesen sétált közvetlen mögé, szinte egy centi sem maradt köztük, majd tenyereit végig simította a karjain, aztán csak félre söpörve a haját, gyengéden csókolt a nyakába. Azonnal megérezte a remegését, a finom virágillat az orrába kúszott, ami rögtön elbódította, mindezt pedig a halk sóhaj tetézte be, amiről azért tudta jól, hogy nem csak az érintésének volt köszönhető. Csalódott lett volna, ha másképp reagál, ha kiderült volna, hogy egyáltalán nem ellenzi a drága ajándékot, ha nem lenne kihívás a számára az, hogy mivel is lepje meg, amire ugyanúgy fog reagálni, mint a rózsákra is. Pont azért akarta annyira Olíviát, mert nem olyan volt, mint azok, akik meg akartak vele ismerkedni, őt egyáltalán nem érdekelte, hogy volt pénze, hogy hol játszik és ki volt ő az emberek szemébe.

– Nem csinálhatod ezt Fernando! Nincs szükségem, hogy ilyen dolgokkal lepj meg, engem nem fog boldogítani a pénzed, vagy az a tény, hogy rengeteg mindent megengedhetsz magadnak. Én nem ilyen vagyok. – Még mindig háttal állt neki, miközben ő csak magához ölelte. Megnyugtató volt a karjaiban tudni, ahogyan az elhangzott szavak is, amik csak azt igazolták, hogy tényleg egy igazi kincsre lelt, amire vigyáznia kell. Tudta jól, hogy nem fog a nehezére esni, hogy megóvja, mivel most is olyan törékenynek érezte a karjaiban, sebezhetőnek, ami csak még inkább előhívta belőle a férfit, akinek esze ágában sem volt hagyni, hogy rajta kívül bárki más, akár csak egy ujjal is hozzá érjen.

– Tudom, meg azt is, hogy egyébként mennyire fogsz majd annak örülni, hogy kint leszel a döntőn, főleg, ha az Zidane utolsó mérkőzése lesz, amit talán még meg is nyernek. Nem azt akartam bizonygatni, hogy bármit megtehetek, csak szeretnék az lenni, akit imádni fogsz, amiért ott lehettél. – Lassan fordította maga felé Olíviát, akinek csillogtak a szemei, amivel teljesen elvarázsolta. Meglepődött, mégsem cselekedett volna másképp, szerette volna, ha minél több emléke fűződik hozzá, akarta, hogy egyre jobban kötődjön hozzá. – De ha nagyon nem szeretnéd, akkor nem megyünk el.

– Persze és még több pénzt dobj ki az ablakon miattam. Nem vagy egyébként egy kicsit túl magabiztos? – Megkönnyebbült az apró mosolyt látva az arcán, mert bármennyire nem akart tudomást venni róla, előfordulhatott volna az is, hogy tényleg kiteszi a szűrét. Tényleg bízott magában annyira, hogy elég meggyőző tud majd lenni és nem akar megszabadulni tőle. – Viszont jegyezd meg jól, hogy nincs több ilyen drága ajándék! Max egy vacsora vagy egy csokor virág, de semmi több, máskülönben esküszöm, hogy szóba se fogok veled állni.

– Azért vannak kivételes alkalmak – próbálkozott be, hiszen emlékezett arra, hogy majd augusztusban lesz a születésnapja. Ötlete sem volt még jelenleg, hogy mit adna neki, de abban biztos volt, hogy nem egy virággal vagy azzal, hogy elviszi étterembe. Ennél már most jóval többet jelentett a számára a lány.

– Nem, nincs. – Ellent mondást nem tűrő volt Olívia hangja és tekintete is, amiből jól tudta, hogy nem fogja hagyni, hogy legyen kivétel. Valahol azért zavarta, hogy így akarja korlátozni, akkor akarta meglepni és azzal, amivel csak akarta. Nem azzal akart kérkedni, hogy mije volt, hogy mi mindent megtud neki venni, csak szerette volna újra látni azt a ragyogást a szemeiben, amit az imént is. – Nem akarok senki kezébe se valós okot adni arra, hogy azt mondhassák rólam, hogy csak a pénzed miatt vagyok veled, mert már így is biztos, hogy sokan haszonlesőnek bélyegeztek. Egyébként pedig nekem az is megfelelt volna, ha tévén keresztül nézzük meg együtt, nincsenek olyan igényeim, hogy mindenképp kint kell lennem a stadionban.

– Rendben. – Csak beszélt, miközben azt az apró szócskát ízlelgette, hogy együtt. Kifejezetten tetszett neki, hogy kimondta a lány, ami kisebb garancia, biztosíték volt a számára, hogy ő is akarja ezt az egészet, hogy nem csak egyoldalú. – Akkor mehetünk vacsorázni? – Az apró biccentést látva, nem engedte el a fiatal lányt, csak még közelebb vonta magához, majd lehajolva, gyengéden csókolta meg. Lassan kezdte el ízlelgetni, pedig egész nap csak erre vágyott, nem akart elsietni semmit sem, élvezte a most érzett eper ízt, hogy az apró tenyerek a mellkasára simulnak fel, hogy ott volt a karjaiban.

– Ezt nem akkor kellene, amikor hazaértünk és én elköszönök? – Elvigyorodott a halk suttogást hallva és érezte, hogy ha egyáltalán lehetséges volt, akkor még közelebb simul hozzá a lány, aminek köszönhetően újra ébredezni kezdtek a vágyai és a teste is.

– Lehet – súgta a puha ajkak közé, majd csak újra megcsókolta. Élvezte, ahogyan elveszik az ölelésében, hogy egyre jobban nő a vágya iránta, hogy olyan egyre bátrabban viszonozza a csókot. Reményei szerint azt is ugyanígy élvezné, ha végre felfedezhetné a testét, amit csak komótosan tenne meg, hogy minél részletesebben ismerje meg, amit ő már ma este szívesen megtenne… ekkor döbbent rá, hogy a vacsora után, ugyan haza fogja hozni Olíviát, de ma éjszaka nem fog vele egy ágyba kerülni, nem alszanak együtt, amiért a lány édesapja már biztosan kitekerte volna a nyakát. Vagy legalábbis elintézi, hogy ne játszhasson pár meccsen. Bármekkora kínzás is lett volna a számára, szeretett volna vele aludni, hogy reggel úgy ébredjen fel, hogy mellette van a lány. Reggel még nem is gondolta, hogy egyébként mennyire jót tett az együtt alvás neki, hogy mennyivel kipihentebb volt, mint egyébként, ezért is bánta annyira, hogy ma ez nem fog megismétlődni újra. Viszont, ha igazán őszinte akart lenni, akkor sokkal inkább arról volt szó, hogy az ágyában akarta tudni, még ha ruhában is, még ha nem is az ő ágya volt, ott kellett lennie mellette.

***

Molnár Olívia

Az elsuhanó várost figyelte az autóban ülve, miközben próbálta rendezni zaklatott gondolatait és érzéseit, amit egyedül a mellette ülő férfinek köszönhette, akire jogosan aggatta az őrült jelzőt. Még mindig alig akarta elhinni, hogy képes volt jegeket szerezni a döntőre, és ha ez még nem is volt túl sok a számára, egy komplett utazást is megszervezett szállássál és utazással. Nem is értette, hogyan tudta mindezt megcsinálni ilyen rövid idő alatt, hogyan tudta beszerezni a szükséges adatokat a repjegyekhez, míg ő aztán ebből semmit sem vett észre, bár valószínűleg Emma vagy Zóra nagyon készségesen segített a focistának. Zavarta a meglepetés mértéke, sose kérte volna tőle, hogy vigye el egy ilyen kaliberű mérkőzésre, hogy vigye el tulajdonképpen egy városlátogatásra, miközben azzal is tisztában volt, hogy biztos nem a rosszabbnak nyilvánított szektorba szólt, vagy egy lepukkant szállodába foglaltak szobát. Még akkor se kérne ilyet, ha Madridban élne és valami oknál fogva kilátogatna egy bajnoki mérkőzésére, saját magának venné meg a jegyet a spórolt pénzéből, talán akkor elfogadná, ha megkérné arra, hogy legyen kint, de először biztos tiltakozna ellene. Ötlete sem volt, hogyan értethetné meg a csatárral, hogy ő aztán nem várja el azt, hogy költsön rá, hogy semmi szüksége a pénzére, mert ő csak szeretné megismerni azt a férfit, akit a szurkolók, a közönség sose láthatott. Ráadásul, ha nagyon ott akart volna lenni azon a meccsen, az édesapja biztosan szerzett volna neki belépőt rá, ő se törődött volna az árral, csak teljesítette volna a kívánságát, ahogyan azt mindig tette, ha valamire szükségük volt. Mindig is tudta, hogy azért volt annyira oda kiskorában az apjáért, mert ők hárman voltak neki a legfontosabbak, bármire képes lett volna értük. Azonban a lényeg az volt, hogy sose kért volna ezt a spanyoltól, ő tökéletesen megelégedett volna azzal is, ha a kanapén ülve nézik meg.

Sokkal jobban össze volt most zavarodva, mint akár reggel, vagy amikor már várta Fernandót, mert ugyan biztos volt abban, hogy csak kedveskedni akart neki, egy nagyon érzéketlen része az egészet csak annak tudta volna be, hogy ezzel akarja megmutatni, hogy ezt is megengedheti magának. Ha egy igazi pénzleső lenne, akkor most kifejezetten boldog lenne, viszont nem ilyen volt és mindez csak arra emlékeztette újfent, hogy mennyire különböző világban élnek, és ha őszinte akart lenni magával, akkor arra is, hogy ő mennyire nem illett bele abba az életbe. Nem volt oda a puccparádékért, nem is vágyott arra, hogy bárki kitartsa, mindig is független akart lenni, hogy egyenlő felek legyenek a kapcsolatban, most viszont elég élesen megmutatkozott, hogy nincs köztük egyensúly, legalábbis anyagiakban biztos nem. És ugyan még nem volt tapasztalata, de azt azért érezte, hogy ha ez így fog folytatódni, akkor nem fog működni az, ami elkezdett kialakulni köztük. Sajnálta volna, ha emiatt kellene lemondania valami olyanról, amiről egyre jobban érezte, hogy jó lenne neki, mégsem akarta azt, hogy egy olyan kapcsolatba lépjen be, amiben főként csak azt érezné, hogy törlesztenie kell. Ez valószínűleg megölné és ezzel minden más is befuccsolna.

– Ha nem akarsz, nem kell elmennünk – törte meg a csendet Fernando. Egy pici része azért hihetetlenül boldog volt, mert egyrészt máris kezdte kiismerni a férfi, illetve ott volt az álmai között, hogy majd egyszer ott lesz egy ilyen döntőben. Ez a része ugrált is, viszont a dominánsabb csak azért nem vette figyelembe ezt a lehetőséget, mert már minden ki volt fizetve, ha lemondanák, nem kapná vissza a pénzt, csak kidobná az ablakon.

– Ne érts félre, nagyon örülök neki, de tényleg. Csak tudod, nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy csak akkor örülök, ha valami ilyen nagy dologgal lepsz meg. Apáéknak se szoktam hagyni ezt, nem szeretem szórni a pénzt és főleg nem fölösleges dolgokra, mert nekem tényleg megfelelt volna az is, ha itthonról nézzük meg – fordult át a másik oldalra. Nem szerette volna elrontani a hangulatot, viszont képtelen volt másképp reagálni. Annyira várta, hogy megérkezzen érte a focista, ideges volt és izgult is, de várta, na meg azt is, hogy újra megcsókolja. – Ha Madridban élnék, biztos nem fogadnám el a jegyet tőled, ha szeretnéd, hogy kimenjek egy meccsedre. Vagy legalábbis nagyon nehezen tudnál meggyőzni arról, hogy elfogadjam csak úgy.

– Kijönnél a meccsemre úgyis, hogy nem az Atletinek szurkolsz? – Látta, hogy mennyire meglepődött ezen, ami az édesapjánál még látványosabb lenne. Attól függetlenül, hogy melyik csapatnak szurkolt, ha megkéri erre, mert szeretné kint látni, biztosan nem ellenkezett volna ellene, bár az már más kérdés volt, hogy arra aztán nem tudta volna sehogy se rábeszélni, hogy egy mezt is felvegyen. Ezt jelenleg képtelenségnek gondolta.

– Ha megkérnél rá, persze – vonta meg a vállát, mintha ez egyértelmű lenne, neki pedig az is volt. Hatalmas vigyor jelent meg a szeplős arcon, mintha valami nagyon fontosat közölt volna vele, pedig számára ez egyértelmű volt, még akkor is, ha csak barátok lennének. Persze a szurkoló énjét nem tudná kikapcsolni, de a csatár teljesítményének mindenképp örülne.

– Meg is érkeztünk. – Újra kipillantva, egy kis hangulatos, mediterrán éttermet látott, némi hangulatvilágítással, amitől igazán hívogató lett. Másodpercek múlva le is parkoltak, majd szinte azonnal ki is szállt a kocsiból a spanyol, míg ő épphogy kicsatolta a biztonsági övét. Már épp nyitotta volna ki az ajtót, mikor megelőzte ebben Fernando, aki felé is nyújtotta a kezét.

– Köszönöm. – Habozás nélkül fogadta el a felajánlott segítséget, majd ahogy kiszállt, rögtön a derekán érezte a szoros fogást, miközben túlontúl közel került a férfihez. Csendesen nézett fel a csokoládébarna szempárba, amely rabul ejtette és már teljesen megfeledkezett a zavarát okozó ajándékról. Élvezte a tenyere alatt rejlő izmok keménységét, hogy ilyen közel vannak egymáshoz és biztonságban van, talán egyedül csak a csók hiányzott, bár annak örült, hogy nyilvánosan még nem tette meg ezt a támadó.

– Kikészítesz Olívia – mormolta a spanyol, majd ugyanúgy puszilta homlokon, mint amikor odaadta a borítékot a jegyekkel. Bensősége volt, ahogyan az is, ahogy megfogta a kezét és a melegség mellett, meg is borzongott.

Tagadhatatlan volt immár, hogy hatással van rá a férfi, hogy egyre jobban vonzódik hozzá, mindez pedig egyre jobban elnyomta a félelmeit, amelyek így már most halkabbak voltak a fejében. Tisztában volt azzal, hogy egy részük meg fog maradni, hiszen azok a természetéből fakadtak, hogy mindig hamarább vette figyelembe a rosszabb lehetőségeket, ennek ellenére is, egyre jobban elengedte magát a közelében, amit azért az is megkönnyebbített, hogy legalább már azzal nem kellett megküzdenie, hogy barátnője van. Máskülönben semmi sem történt volna előző este, amit ugyan nagyon sajnált volna, mert végre megkapta azt a csókot, amire mindig is vágyott, aminek minden pillanatát élvezte és beleégett az agyába, arról már nem is beszélve, hogy mennyire jó hatással volt rá az, hogy együtt aludtak. Végig azt érezte, hogy különleges, hogy egy igazi nő és nem az a tapasztalatlan lány, akinek egyébként mindig is érezte magát, ami valójában volt is. Mintha Fernandónak egyáltalán nem is számítana, hogy előtte még nem volt senki, mintha hidegen hagyná az, hogy emiatt várnia kell, mert képtelen lenne annyira közel engedni magához, hogy kielégítse minden vágyát. Fogalma sem volt, hogy mennyit lesz képes várni, mivel már most is érezte a mozdulataiban, hogy visszafogja magát, amiért hálás volt, hiszen nem tudta volna megmondani, hogy mennyi időre van szüksége, hogy mindenét gondolkodás nélkül odaadja neki, ha szeretné.

Kézen fogva sétáltak be az étterembe, ahol egy pincér rögtön eléjük is sietett és meglepetésére, spanyolul szólalt meg, amire nem is igazán figyelt, inkább a berendezést kezdte el tanulmányozni. Meleg, mediterrán hangulatot keltett az épület belseje is a robusztus, sötét fabútorokkal, a konyhából áradó finom illatokkal és a halkan szóló dallamokkal. Barátságos és hívogató volt, számára mégis a leglenyűgözőbb az oldalt elhelyezkedő kisebb terasz volt, amire kilépve, mintha egy kisebb lugasban találták volna magukat, rengeteg növény volt, élénk színű virágokkal. Itt is megvolt a hangulatvilágítás, míg az asztalokon mécsesek égtek, néhány egy kisebb kör alakú vázában a víz felszínén úsztak, amivel igazán romantikus hangulatot kölcsönöztek, amit láthatóan sok pár is kihasznált. A terasz szélén elhelyezkedő asztalokat kisebb falakkal választották le egymástól, némi magányt adva az ott helyt foglalóknak, így kifejezetten megörült, amikor ők is egy ilyen asztal felé tartottak. Ahogy megérkeztek a foglalt jelzéssel ellátott helyhez, a táblát le is kapta a pincér és már el is tűnt, míg Fernando kihúzta neki a széket, amit aztán alá is tolt, mikor leült rá.

– Köszönöm. Hogy találtál rá erre a helyre? Nagyon hangulatos – kérdezett rá, miközben a mellette lévő székre rakta le a táskáját. Ugyan a sarokban ültek, mégsem érezte bezárva magát, illetve azt se érezte, hogy olyan sokan megbámulnák, aminek kifejezetten örült, mert ettől aztán kifejezetten tartott. Bár azért azt sejtette, hogy az este folyamán el fog érkezni az a pillanat, amikor lesz valaki olyan bátor, hogy aláírást kérjen, nem hitt abban, hogy ez nem így lenne.

– A szálloda recepciósa ajánlotta. Állítólag nagyon jó a konyhája. – Igyekezett a támadó szavaira figyelni, ami igazán nehezen ment a magán érzett tolakodó tekintetnek köszönhetően, amely ültében is olyan tüzetesen végig mustrálta, mintha nem is lenne rajta semmi sem. Összezavarodva pillantott oldalra, ahol ugyan senkit se látott, aki feléjük nézne, mégsem szűnt meg a kellemetlen érzés, amire csak összevonta a szemöldökét. – Valami baj van?

– Jó estét kívánok! Én fogok önöknek ma este felszolgálni. – Mondani akart valamit Fernandónak, de az asztaluk mellett megálló pincér a német szavaival együtt megakadályozta ebben. Látta, hogy a vele szemben ülő is meglepődik, amiből csak arra tudott gondolni, hogy ő kérte, hogy spanyolul beszélő felszolgáló legyen mellettük, aztán ő még jobban megdöbbent, mikor felnézve, a tegnap látott zöld szempár nézett vissza rá. Önkénytelenül is védekezően emelte maga elé a karjait, amivel takarni akart magát, mivel már tudta, hogy a hozzájuk érkező bámulta meg annyira. Visszafordulva a spanyol felé, az asztalra könyökölt, miközben kiolvasta a szeméből a kérdést, amire tudta, hogy majd válaszolnia kell, míg ő csak szeretett volna elfeledkezni a kellemetlen érzésről és élvezni élete első randiját. Nem akart visszabújni a csigaházába, ami most igen kecsegtető volt a számára, hogy végre ne érezze magán az átható zöld pillantást, amit nem is értett, hogy miért érez magán. – Mit hozhatok inni, amíg átnézik az étlapot?

– Olívia, minden rendben? – Összerezzent, ahogy megérezte összekulcsolt ujjain a meleg érintést, pedig az csak Fernando volt. Bután viselkedett, de mentségére legyen, hogy még sose érezte magát ilyen kényelmetlenül, mintha meztelenre vetkőztetné ott mindenki előtt. Nem volt ehhez hozzá szokva, mert ugyan a focista is számtalanszor végig nézett már rajta, akárcsak aznap este, mégsem tudta összehasonlítani a kettőt, jelenleg viszont nem azt érezte, hogy egy igazi nő lenne, hanem csak az a csaj, aki jó lesz a következő menetre.

– Azt kérdezte, hogy mit akarunk inni. – Tudta jól, hogy nem fogja annyiban hagyni a támadó, azonban szerette volna, ha minél előbb elmegy a közelükből a felesleges harmadik.

– Szénsav mentes ásványvizet szeretnék jéggel. – Végig ránézett Fernando, úgy ahogyan csak ő szokott és máris nem érezte úgy, hogy csak egy dugásra lenne jó. Sose érezte ilyen kényelmetlenül magát, mert ugyan többször is elmenekült előle, de nem ezért, hanem pont amiatt, amit kiáltott belőle, ami aztán nem volt helyes addig, amíg barátnője volt. Gyorsan elhadarta, hogy mit szeretnének és rögtön fel is lélegzett, ahogy kettesben maradtak. – Ismered?

– Nem, dehogy! Tegnap láttam, amikor már hazafelé sétáltam…

– Akkor már érthető, hogy miért bámul így rád. – Kérdőn vonta fel a szemöldökét a kissé bosszús kijelentést hallva. Neki ebben aztán semmi magyarázat nem volt és nem is akarta, hogy legyen, mert tegnap még csak azt gondolta, hogy azért nézi meg, mert felismerte, hogy ő volt Fernando mellette, most viszont egyre jobban bebizonyosodott ez a számára és az is, hogy az emberek minek is gondolják így. Ráadásul neki már az is sok volt, hogy valaki ennyire szemtelen volt, hogy azzal se foglalkozott, hogy nem egyedül volt az étteremben, hanem társaságban, pluszban ahhoz se kellett sok sütnivaló, hogy kitalálja, hogy egy randin voltak. – Fogalmam sincs, hogy most örüljek-e vagy ne annak, hogy ennyire nem tűnik fel neked, hogyan reagál rád a környezeted. Az a srác pont azért nézett rád így, amiért én is, csak én vagyok az a mázlista, akivel itt vagy és nem ő.

– Akkor sem ugyan az – jelentette ki határozottan, mert ebben tényleg biztos volt. Ugyan zavarban volt minden egyes alkalommal, amikor megérezte magán a focista meleg pillantását, ami mindig elég alaposan végig mérte, talán egy négyzet centimétert sem hagyott ki, mégsem érezte úgy magát, mint az imént. A férfi puhán és figyelmesen közeledett felé, vagy vággyal telin, azonban végig tisztában volt azzal, hogy csak meg kell szólalnia, hogy megálljon, hogy abba hagyja a méregetést, amit bármilyen zavarban is volt, sose kért volna. Még ha félt is ezt bevallani, szerette magán érezni a pillantását, mert olyankor tényleg elhitte, hogy vonzó. – Ha rajta múlna, már rég meztelen lennék… sose éreztem magam ilyen kellemetlenül, mintha csak egy darab hús lennék.

– Miből gondolod, hogy én nem szeretnélek meztelenül látni? – Kapta a kérdést, miközben a keze közé vette az étlapot és már el is akarta kezdeni az ételeket olvasni, de rögtön meg is feledkezett ezen tervéről. Felpillantva újra azzal a sötét szempárral találta szembe magát, mint előző este az ágyában, amikor a lábát kente be. Most is ugyanúgy perzselte, mint akkor, bizseregni kezdett minden porcikája, miközben egyre gyorsabban kezdett megszűnni a körülöttük lévő világ.

– Mert reményeim szerinte ezt nem itt mindenki előtt tennéd. Róla meg csak azt tudom elmondani, hogy ha rajta múlna, már valamelyik asztal tetején lennék. – Attól függetlenül, hogy mennyire nyíltan beszélt, fogalma sem volt, hogy honnan jött ez, honnan tudta azt, hogy a zöld szemű ezt tenné vele, mert ahogy kimondta, érezte, hogy tényleg ez az igazság. Zavarban volt a felismerése miatt, de legfőképp attól, ahogyan a focista nézett rá, aminek köszönhetően tudta jól, hogy pillanatokon belül el is fog pirulni.

– Igazad van, én inkább bezárkóznék veled és nem engednélek ki az ágyból. – Azonnal égni kezdett az arca, valószínűleg a színe megegyezett a paradicsoméval, majd lehunyta a szemét, amiben reménykedett, hogy segíteni fog, de hamar kiderült, hogy rosszul tette, mert az agya csak elé vetítette mindazt, amiről Fernando szavai szóltak. Most aztán kifejezetten utálta, hogy ennyire élénk a fantáziája, mert a bőre még jobban felforrósodott, amit képtelenségnek gondolt. Szeretett volna megszabadulni a gondolattól, hogy ne lássa, hogy egyébként mennyire élvezné mindazt, amit tenne vele a férfi, hogy ne kezdjen el hinni abban, hogy ebből bármi is lehet, mert még nem tartottak ott, hogy ilyeneken gondolkodjon. Fészkelődni kezdett a székén, majd tehetetlenségébe, csak elengedte az étlapot és a tenyerébe temette az arcát. – Imádom, hogy így el tudsz pirulni.

– Most nem szeretlek. – Hallotta, hogy kacagni kezd a kijelentésén, amin azért ő is elmosolyodott. Nagyon remélte, hogy hamar kinő a pirulásból vagy legalább a játékos felejti el zavarba hozni, mert nem volt kellemes, hogy ennyire zavarba tudta hozni, bár igaz, hogy főként a saját gondolatai segítettek rá erre. A gyomra még mindig bukfenceket hányt, a hasa jólesően bizsergett, miközben beférkőzött az agyába a gondolat, hogy azért nem lenne ellenére, ha mindez majd megtörténne. Nevetségesnek tartotta a viselkedését, mert még az imént is azzal akarta hűteni magát, hogy ne rohanjon előre ennyire, egy pillanattal később pedig már vágyott arra, hogy ott legyenek abban a bezárt házban vagy szobában meztelenül.

– Szívesen meghallgatom, hogy mire gondoltál. – Tudta, hogy jól szórakozik rajta Fernando, miközben azt is sejtette, hogy ha elmondaná, hogy mi jár a fejében, nem lenne ilyen vidám. Attól függetlenül, hogy sose feküdt le senkivel, nem volt annyira naiv, hogy ne legyenek elképzelései, hogy mi minden történhetne egy éjszaka, amire egyébként vágyott is és tudta azt is, hogy a vele szemben ülő is, talán pont vele. Fojtottan nyögött fel, majd erőt véve magán, leengedte a kezét és próbálta visszaterelni elszabadult gondolatait a kínálathoz. Továbbra is magán érezte az átható pillantást, ami nagyon várta a válaszát, míg ő igyekezett elterelni a gondolatait erről a témáról és remélte, hogy a beszélgetés is mást irányt fog venni. – Addig úgy sem foglak hagyni, amíg nem mondod el. – Kihívásnak tűnt és tudta jól, hogy addig tényleg nem fogja békén hagyni, amíg nem mondja el, hogy mit is látott maga előtt. Annyira azért már ismerte, hogy ezt tudja, na meg azt is, hogy nagyon sok mindent be fog ellene vetni, hogy szóra bírja, amit valószínűleg azért mindketten élvezni is fognak. Bajban volt, hatalmas nagy bajban, amiből nem volt kiút és mindez elkezdte növelni a reményt benne, hogy ez csak valaminek a kezdete volt.