A tizenegyedik

Üdv kedves Olvasó!

Nagyon restellem, hogy ennyit kellett várni, sajnos elég döcögősen ment ennek a fejezetnek az írása, mintha most kezdtem volna el és semmi nem lenne meg a történettel kapcsolatban a fejemben, pedig ez nem így van. Szerencsére Dorcitól kaptam segítséget és kisebb seggbe rúgást is, hogy egyébként nincs baj azzal, amit írok, csak én érzem úgy. Időközben a vizsgaidőszak is megkezdődött nálam, viszont sikerült úgy összeraknom a vizsgákat, hogy heti egy legyen csak, így van időm az írásra is. Reményeim szerint a következő fejezettel mindenképp korábban fogok érkezni, igyekezni fogok.

Remélem, a fejezet hosszúságával tudlak benneteket kárpótolni, mivel ez lett az eddigi leghosszabb. Annak ellenére, hogy sokat küzdöttem vele, szeretem ezt a részt, főleg a végét.

Nos, nem is húzom tovább az időt. Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!

Üdv,

Catalina

A tizenegyedik

Molnár Olívia

Into You

A csapból aláfolyó vizet nézte, miközben a kezei mozogtak, de az agya ebből szinte semmit sem fogott fel, igyekezett mindazt feldolgozni, ami az elmúlt háromnegyed órában megtudott Fernandóról és az életéről. Minden felmerülő kérdésére készségesen válaszolt a focista, hogy aztán őt kérdezgethesse és persze nem feledkezett meg arról sem, hogy többször is felhozza a pirulásának az okát, amire még mindig nem mondott semmit. Tudta jól, hogy nagyon is érdekelné a spanyolt a gondolatai, aki talán azért sejtette, hogy mi járhatott a fejében, viszont arról már fogalma sem volt, hogyan tudná kezelni ezt a beszélgetést, mikor magának is alig merte bevallani azt, hogy mennyire is tetszett neki az elképzelés, hogy a vele szemben ülő legyen számára mindenben az első. Nem akart ennyire elrugaszkodni a jelentől és a valóságtól sem, nem akart tovább álmodozni, hogy milyen lehetne, ha mindaz megtörténne, ami lejátszódott a fejében, mert ugyan nagyon jól érezték magukat, de ez még nem jelentett semmit sem. Nem akart túl negatív se lenni, nem szeretett volna elutasító lenni, most nem, csak szüksége volt arra, hogy valamennyire védve legyen, nem merte teljesen kiadni magát, most még nem. Képtelen lenne ilyen rövid idő alatt megbízni Fernandóban, mert ugyan mindent megtett azért, hogy eloszlassa a félelmeit és bármennyire is vonzódott hozzá, időre volt szüksége.

Felpillantva a tükörbe, másodpercekig csak nézte magát, miközben észrevett némi változást. A szemei csillogtak és attól a leheletnyi sminktől, amit készített el, már nem tűnt annak a kislánynak, akinek általában tűnt, akinek most nem érezte magát. Arra nem is gondolt, hogy megint egy ruhában volt, ami aztán nem volt rá jellemző, ugyan egyszerű volt, de ez is mélyen dekoltált, amitől mindig is tartózkodott, most mégis kifejezetten örült annak, hogy megvették, mert tudta, hogy csinosnak találja benne a csatár. Korábban sose jutott volna az az eszébe, hogy ennyit készülődjön, elég ritkán érezte azt, hogy most többre van szüksége, hogy kilépjen a megszokott komfortból, hogy ne farmerben és pólóban legyen, azonban még ezeket a napokat sem hasonlíthatja az utóbbi párhoz, amikor a játékossal találkozott. Mintha változott volna és ez igaz is volt, mégsem volt olyan mértékű, hogy máris közel engedje magához a férfit és bármit megadjon neki, amit csak kér tőle. Már így is ő volt az, aki a legközelebb férkőzött hozzá, soha senki másnak nem sikerült ez, viszont ez még kevés volt egy románchoz is, ebben teljesen biztos volt, meg abban is, hogy ez addig nem is fog változni, amíg nem tisztázódik a helyzetük. Szüksége volt arra, hogy tudja, hogyan fognak majd találkozni, hogy egyáltalán működne-e köztük egy kapcsolat, mert ugyan tagadhatatlan volt, hogy van köztük vonzalom, de ez nem biztos, hogy elegendő.

Elzárva a csapot, lerázta a kezéről a vízcseppek nagy részét, majd a papír törlővel itatta fel a maradékot a bőréről. Eddig igazán kellemesen telt az idő, az étel tényleg nagyon finom volt és a focista még inkább elvarázsolta. Igazság szerint arról sose képzelgett, hogy milyennek kellene lenni-e a tökéletes randinak, de még ha lett is volna, abban biztos volt, hogy az, amin most ott volt, ezerszer jobb volt. Lehet, hogy csak egy szimpla vacsora volt, hogy semmi különleges nem volt benne, viszont őt ez nem zavarta, sőt kifejezetten örült annak, hogy nem gondolta túl a csatár. Kidobva az összegyűrt papír törlőt, elindult visszafelé, miközben csak arra tudott gondolni, hogy még nem akarja, hogy vége legyen az estének, hogy haza vigye, ahol egy alapos kikérdezés várt rá, hiszen az előző estéről sem mesélt túl sokat, így most biztosan nem tud majd ez alól kibújni. Egyáltalán nem reménykedett, hiszen úgy engedték el, hogy hazaérve minden egyes percről be kell majd számolnia.

– Ugyan már! Ez a csaj is olyan, mint a többi, csak a pénzre megy, meg a hírnévre. Mibe fogadjuk, hogy ha még ma nem is, holnap este már azt fogom elmondani, hogy lebeszéltük, mikor tudunk találkozni? – Megállt, ahogy meghallotta a számára undorító szavakat, amik csak a korábbi gondolatait támasztották alá, hogy az emberek szemében ő is csak egy pénzéhes nő, mert egy focista oldalán jelent meg. Rosszul érezte magát és kínosan vette tudomásul, hogy ez még csak a kezdett volt és ennél aztán csak cifrább megjegyzéseket fog kapni, ahogyan telik majd az idő és továbbra is Fernando mellett marad. A kérdés ezek után pedig csak az volt, hogy el tudja-e ezt viselni? – Tuti, hogy csak eljátssza az ártatlan kislányt, aztán, ahogy beülnek a kocsiba, már nem is lesz rajta bugyi, ha egyáltalán van rajta.

Csendesen, letaglózva indult meg újra, miközben az imént elhangzott szavak visszhangoztak a fejében és akaratlanul is felvetődött megint benne a kérdés, hogy meddig tudná elviselni, mikor legszívesebben már most elmenekült volna. Bármilyen keménynek is mutatta magát, legbelül nem volt az, sérült, és még ha kívülről nem is látszódna, hamar összetörne az ilyen és az ezekhez hasonló megjegyzésektől. Sokkal sérülékenyebb volt, mint azt akár ő gondolta saját magáról. Hosszabb távon ez egészen biztosan megölné, hiába lenne szerelmes, képtelen lenne figyelmen kívül hagyni ezeket, egyszerűen nem tudna csak úgy elsétálni, miközben becsmérlik és a fültanúja is. Már most nyomasztotta az egész, pedig csak egyetlen véleményt hallott, bele se akart gondolni, hogy mi lenne később, ami csak azt mutatta meg, hogy mennyire nem volt neki való ez az élet. Persze tisztában volt azzal, hogy ez akkor is megtörténne, ha egy ismeretlen, gazdag pasival kezdene el randizni, viszont Fernando nem volt ismeretlen és ez számított, ezen volt a hangsúly.

Lassan sétált ki a teraszra és rögtön el is mosolyodott, ahogy meglátta az asztaluk mellett álló idős férfit, aki eltakart előle a focistát és minden bizonnyal autogramot kért. Tisztában volt azzal, hogy ezt nem tudják elkerülni, viszont annak kifejezetten örült, hogy legalább addig nem zavarták meg őket, amíg az asztalnál ült ő is. Tudta jól, hogy amint visszaér, ismét rá fog csak figyelni a férfi, ahogyan azt egész este is tette, mintha rajta kívül más nem is létezne. Különlegesnek érezte magát és rögtön meg is feledkezett arról, hogy mit hallott az imént, hogy mi mindennel kellett szembe néznie, ha továbbra is találkozgatnak. Biztos volt benne, hogy idővel újra meg fogják rohanni ezek a kérdések, most viszont csak szerette volna élvezni az estét, az érzést, hogy valaki ennyire akarja, mert ebben már egyáltalán nem kételkedhetett. Elég volt csak arra a beszélgetésre gondolnia, ami a megérkezésük után folyt le közöttük, ahol annyira elpirult és a gondolatai is túl messzire kalandoztak el.

– Nagyon szépen köszönöm, az unokám nagyon boldog lesz. – Hallotta meg az idős férfi spanyol szavait. Tudta, hogy ezért sem mondott nemet Fernando a kérésre, hiszen többször olvasta már, hogy imádja a gyerekeket és tekintve a becenevét, jól kijött velük. Ráadásul ott volt a nagy szíve is, ami miatt az ő kimondatlan kérését is teljesítette, pedig tudnia kellett, hogy nem tenné szóvá, hogy szeretne ott lenni a döntőn vagy egyáltalán a mezét. – Nem is zavarok tovább, vétek lenne, ha nem egy ilyen csinos lányra figyelne, mint akivel vacsorázik.

– Ebben egyetértünk. – Ugyan még nem látta a férfi arcát, de biztos volt benne, hogy mosolyog. Szeretett volna most szemben ülni vele, hogy nézhesse, ahogy megjelennek a nevető ráncai, hogy azzá a kisfiúvá váljon, akinek becézik, akitől minden nő olvadozott. Ő is közéjük tartozott, ezt tagadni se akarta, meg azt se, hogy minden egyes alkalommal elveszett a meleg, barna tekintetben, hogy a szeplőiért teljesen odavolt, hogy a kedvességével és a figyelmességével levette a lábáról.

– További kellemes estét kívánok.

– Önöknek is. – Sétált el a férfi mellett, majd visszaült a helyére. Rögtön magán érezte a támadó pillantását, miközben abba a buborékba is visszakerült, amiben csak ők ketten voltak, ami teljesen új volt a számára, de hihetetlenül élvezte. Ráadásul az se volt elhanyagolható, hogy egy igazán helyes pasival vacsorázott, aki szívdöglesztően nézett ki a fehér ingben és sötét farmerben. Nagyon is tetszett neki az, amit látott. – Ugye, még nem fizettél?

– Most hozzák majd ki a számlát. Szeretnél még valamit kérni? – Eszében sem volt, hogy akár egy percnél is tovább maradjon, mint ami egyébként szükséges volt. Nem szerette volna, ha az imént hallottak ráülnek a hangulatára, nem akarta, hogy megtörjön az a varázs, ami körbe vette, ami megvédte a negatív gondolatoktól és mindattól, amit a pincér mondott róla.

– Nem, csak szeretném, ha nem adnál borravalót. – Kérdőn nézett rá a férfi a kijelentését hallva, azonban nem akart válaszolni, nem szerette volna elmondani, hogy miért is kérte ezt, mert biztos volt abban, hogy azt nem hagyná szó nélkül. Nem is lett volna ideje válaszolni, mivel megállt az asztaluk mellett a zöld szemű, majd ahogy Fernando elé rakta a blokkot, rá terelte a tekintetét. Esze ágában sem volt felnézni, végig a vele szemben ülőt figyelte, aki már elő is vette a pénztárcáját, aztán ahogy meghallotta, hogy németül kezd el beszélni, újfent kérdőn nézett rá. – Remélem, nem gond, ha nem kapsz borravalót? Tudod, nem túl kényelmes ilyen ruhában ennyit ülni, amikor nincs rajtam semmi, szóval kell a plusz motiváció, hogy máskor is otthon hagyjam a bugyimat. – Hiába beszélt sértettségből, nagyon kényelmetlenül érezte magát, már úgy is, ha mindez csak feltételezés lenne, viszont a pincér ezt komolyan gondolta róla. Sose volt még szerelmes, így nem is tudta, hogy mi mindenre lenne képes, de abban biztos volt, hogy ennyire nem fordulna ki önmagából, sose volt és nem is lesz az a lány, aki képes lenne ilyenre. Túl sok gátlása volt, amik nem engedték volna, hogy ezt megtegye, túl szégyenlős volt, amit ugyan már kezdett kinőni, viszont még mindig hatással volt rá és a viselkedésére is. – Mehetünk?

– Mit mondtál neki? – Szegezte neki a kérdést a focista, a tekintetéből pedig kiolvasta, hogy addig nem fog megmozdulni, amíg nem válaszol. Felsóhajtott, miközben már csak ketten voltak az asztalnál, ő pedig szeretett volna elfeledkezni mindenről.

– Amikor kifelé jöttem a mosdóból épp azt bizonygatta, hogy olyan vagyok, mint a többi. A pénzed és a hírneved miatt teszem szét a lábamat. – Látta, hogyan változnak meg a vonásai, hogyan lesz egyre mérgesebb, amit pont nem akart. Bármennyire is az elevenébe vágott ez, nem szeretett volna ezzel tovább foglalkozni, hiszen nem volt ilyen és reményei szerint, ezzel a spanyol is tisztában volt. – Ne csinálj semmit Nando, jó? Szeretnék menni.

Kitartóan nézett a barna szempárba és remélte, hogy érvényesíteni tudja az akaratát, mert véleménye szerint az is elég kínos lehetett, hogy ő hallotta a beszélgetésüket és szóvá is tette ezt. Nem akart semmi bajt, emiatt sem akarta elmondani, hogy minek volt a fültanúja, ami valószínűleg nem az utolsó volt, főleg, ha egyre több időt töltenek együtt és a sajtó is megjelenik körülöttük. Jelenleg el se tudta képzelni, hogy mennyi mindent kellene elviselnie, csak továbbra is a barnás örvénybe pillantott, ami magába szippantotta és minden egyes porcikájával érezte, hogy jó helyen van, hogy egyedül csak az számít, amit érez a csatár közelében. Kezdett melege lenni, ennek ellenére sem fordította el a fejét, egyenesen élvezte, hogy magán tudhatja Fernando tekintetét, hogy rá figyel, hogy szinte végig simít a bőrén és a gondolatai között ott volt, hogy szerette volna, ha ez tényleg meg is teszi. Lágyan mosolyodott el, miközben meg se mozdult, mikor tényleg menni akart, mert akarta, hogy újra megfogja a kezét, akarta, hogy mindössze pár centi legyen köztük, akarta, hogy újra biztonságban érezhesse magát. Nem szeretett volna mással foglalkozni, ez az ők randijuk volt, az ő elsője, amit egyetlen rosszindulatú megjegyzés sem ronthatott el.

Fernando Torres

Elveszett a kék szemekben, miközben még mindig fortyogott benne a düh, annak a baromnak semmi joga nem volt ahhoz, hogy ilyen véleménnyel legyen az ő Olíviájáról. Azt még el tudta volna viselni, ha csak a szemét legelteti rajta, azonban senkitől se tűrte el, hogy ilyet mondjon, mikor a napnál is világosabb volt, hogy a lány a légynek se tudna ártani. Nem akarta annyiban hagyni, ő aztán nem volt olyan jó szívű és rendes, de ahogy a mosolyát nézte, kezdett megenyhülni, pedig még ott volt az a fecni is, amin minden bizonnyal a száma volt, ami aztán már a pofátlanság ne továbbja volt. Még úgy is, hogy a lány meg se nézte, csak összegyűrte és a hamutartóba dobta, ami aztán nagyin is a kedvére való volt. Tudta, hogy nem kellene így reagálnia, hiszen ezek a kijelentések az életükben mindennaposak voltak, viszont a szembe ülő nem érdemelt ilyen szavakat. Azokhoz képest, akikre ez valójában illet, egy igazi angyal volt, akit a magáénak akart tudni, mert a zsigereiben érezte, hogy kincsre talált, amit nem szabad eleresztenie a fogásából.

– Valami olyasmi rémlik, hogy a parkban akartál sétálni vacsora után. – Csak egy felvetés volt, nem akart semmit sem a lányra erőltetni, bár azt se szerette volna, ha az étteremből egyből haza kellene vinnie. Örült annak, hogy végre kettesben lehetnek, emiatt is kellene azt tennie, amit kér tőle, mert bármennyire is be akart olvasni annak az idiótának, sokkal fontosabb dolga volt, nem foglalkozhatott ezzel. Ráadásul nem volt szabad engednie, hogy magára vegye az egészet, nem hagyhatta, hogy újra bezárkózzon Olívia és elforduljon tőle, mert valószínűleg aztán már iszonyú nehéz lenne visszaférkőznie a bizalmába.

– Nem fogom hagyni, hogy így beszéljenek rólad. Főleg, ha ez irigységből fakad, mert mással vagy itt és nem vele. – Tolta hátra a székét, majd felállva, az asztal mellé lépve, a lány felé nyújtotta a kezét. Rögtön nyugodtabbnak érezte magát, amikor összekulcsolta az ujjaikat, míg érezte, hogy a kék szemű kissé megremeg, amitől elmosolyodott, aminek kifejezetten örült. – Nem vagy olyan, mint azok a nők. Ezért sem hagytam, hogy csak úgy elmenekülj tőlem. – Nézett végig a tekintetébe és még többet is mondott volna, mégsem tette, nem akarta elriasztani. Nem viselkedhetett vele úgy, mint azokkal, akik mindent megtettek volna azért, hogy a közelébe férkőzzenek, a magyar lány inkább egy kis riadt nyuszi volt, akit óvatosan kell becserkészni, mert a legapróbb neszre is neki iramodna és ki tudja, hogy újra a közelébe tudna-e kerülni. Olívia más volt és ez kellett szem előtt tartania.

Lassan indult el az étterem belseje felé és remélte, hogy nem fognak összefutni azzal a barommal, mert bármennyire is igyekezne, nem lenne képes szó nélkül elsétálni. Nem akarta elrontani az estét, mivel most érezte csak igazán, hogy elengedte magát a közelében, hogy nincs köztük távolság, se megmászhatatlan falak, ami pedig kifejezetten élvezet. Tetszett neki, hogy most sokkal közvetlenebb volt vele és lényegében teljes valójában megkapta a lányt. Sok mindenről beszélgettek, de még így se érezte azt, hogy eleget tudna, aki meglepetésére olyan kérdésekkel is faggatta, amelyekre a válaszokat az internetről is megkaphatta volna, azonban jólesett neki, hogy ezeket tőle akarta hallani. Örült, mert mindez csak azt bizonyította, hogy a mellette sétáló más, különleges, aki tényleg nem az ismert focistát látta bennem, hanem az egyszerű pasit. Mindettől ő is felszabadult, mert ugyan eddig se kételkedett abban, hogy őszintén viselkedik vele a barna hajú, de most minden megmaradt kételyét elűzte, miközben arra is rá kellett döbbennie, hogy már rég nemcsak testi vonzalomról volt szó a részéről, meg arról, hogy kedveli. Akarta, szeretett volna minél közelebb kerülni hozzá, hogy bármit el tudjon neki mondani, mert meghallgatja és azt is akarta, hogy ő legyen az életében az első férfi, hogy ne más legyen, hanem ő.

Már majdnem kisétáltak az étteremből, mikor balról feltűnt neki a pincér, aki most is zavartalanul legeltette tekintetét Olívián. Most már kifejezetten idegesítette, főleg úgy, hogy hallotta, hogy milyen véleménnyel van a lányról, de azzal is tisztában volt, hogy nem ez volt az első ilyen eset és nem is az utolsó. Ő is megnézte volna, nem sétált volna el csak úgy mellette, ha így láthatja, de azt biztos nem ejtette volna ki a száján, hogy azok közé tartozik, akik önként fel szokták kínálni magukat, és abban is megegyezett a pincérrel, hogy ő is a sajátjának akarta tudni, na meg az ágyába. Érezte, ahogyan enyhén megszorítja a jobbját a lány, amivel elérte, hogy rá figyeljen és ne álljon meg. Nagyon is jólesett volna neki, ha beolvashatna, viszont valószínűleg semmit se értett volna belőle, és azért örült annak, hogy a mellette sétáló lebeszélte, mert ez is csak azt mutatta, hogy nem volt olyan, mint a pénzéhes nők, akik kifejezetten élvezték, ha értük ment a harc.

– Merre szeretnél menni? – Örült annak, hogy Olívia még nem akart hazamenni, szeretett volna minél több időt vele tölteni. Látta rajta, hogy tanácstalan, így csak elindultak jobbra, majd nem sokkal később be is fordultak a park egyik bejáratánál.

– Gondolom, ritkák az ilyen nyugis esték?

– Tény, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nagyon tolakodóak tudnak lenne a szurkolók, de általában olyan helyekre szoktunk menni, ahol tudjuk, hogy nem fognak letámadni minket, így zavartalanul tudunk kikapcsolódni – válaszolt őszintén. Egy egyszerű filmet megnézni egy moziban elég körülményes volt, bár ahogy elkezdődött a vetítés, már nyugton hagyták és több olyan értelmet is ismert, ahol elrejtőzhettek és zavartalanul tudtak enni. Persze tisztában volt azzal, hogy nem lesz egyszerű az elkövetkező pár hét, mivel még az se tudódott ki, hogy Olallával már nincsenek együtt, abba inkább bele se gondolt, hogy mi lesz, ha rájuk bukkannak Olíviával, valószínűleg őt fogják majd okolni, amiért szakítottak. Már most tudta, hogy azon kell majd gondolkodnia, hogyan tudja megvédeni a lányt mindattól, amit majd a média a nyakába akar önteni, már most aggódott, mert érthető reakció lenne tőle, ha el akarna majd menekülni, mivel sokszor ő is ezt tette volna. – A meccsek kivételével, általában hagynak élni. Olyankor általában megőrülnek, főleg a fiatal lányok. Persze nagy csalódásomra, vannak kivételek.

– Szóval, akkor azt mondod, hogy ha le akarnálak rázni vagy mérges vagyok rád, akkor csak lökjelek közéjük? – Nagyon is ellenére volt a felvetés, mert sose tudott könnyedén megszabadulni a körből, vagy ha igen, akkor rengeteg átkot szórtak rá.

– Remélem, azért hamar megesne rajtam a szíved Oli és végül kimentenél – mosolyodott el, ami aztán rögtön el is tűnt az arcáról, mikor érezte, hogy megtorpan mellette a lány és egyáltalán nem tetszett neki az, amit a szemében látott. Nem tudta volna pontosan megfogalmazni, hogy mi volt az, de semmiképp sem volt biztató.

– Szeretném, ha nem hívnál így. Angyalkának, Manónak vagy bármi másnak, csak ne Olinak. – Rögtön megértette, hogy mire gondol, hogy azért nem akarja ezt, mert Olallát becézte így. Nem is értette, hogy ez neki miért nem szúrt idáig szemet, hiszen annyira kézen fekvő volt, hogy őt is így becézze, ráadásul Emmáéktól is hallotta, valamiért ő mindig a teljes nevén hívta mindig. Aztán azokon kezdett el gondolkodni, amiket felsorolt neki a lány. Az Angyalka egyáltalán nem lepte meg, ő is egy angyalhoz hasonlította, mert az is volt. Gyönyörű és ártatlan.

– Manó? – Valószínűleg ezt a magassága miatt kaphatta, tőle egy fejjel alacsonyabb volt, ami őt aztán nem zavarta. Tetszett neki, hogy sokszor úgy érezte, hogy szüksége van rá, hogy meg kell védenie, mert ugyan már kezdte tudni, hogy nem az a törékeny virágszál, akinek kezdetben hitte, mégis érezte, hogy hagyni fogja majd, hogy vigyázzon rá.

– Apa miatt kaptam és szerencsére rajta kívül már csak egy-két ember hív így. Anya azt mondta, hogy amikor először a karjaiba adtak, ez volt az első szó, amit kimondott és azóta ezt sokkal többet hallom tőle, mint az Olíviát. – A szavaiból csak úgy sütött, hogy milyen szoros köztük a kapcsolat, amit az indulásuk előtti hívás is biztosított. – Valamiért ezt nem felejtette el úgy, mint Emmánál a Hercegnőt.

– Mert te vagy a kicsi lánya, és szerintem ez aranyos. Azért örülök annak, hogy nincs most itt apukád, mert biztos jobban megizzasztott volna. – Elég volt csak a saját családjára gondolni, hogy a nővére barát jelöltjeinek nemcsak az édesapjukkal kellett szembenézniük, hanem még a bátyjukkal is, aki sokkal szigorúbb volt. Egyetlen srác se volt jó Mari Paznak, szinte sportot űzött abból, hogy kidobjon minden próbálkozót, ami persze aztán mindig kiderült és a nővére nem volt túl boldog. – Még jó, hogy nincs bátyád, mert tuti kirakta volna a szűrömet, ahogy megtudja, hogy focista vagyok.

– Tényleg ne haragudj apa miatt! Ha rajta múlna a dolog, akkor még harminc évesen se engedne el randizni. Különben meg nem gondolod, hogy bőven elég Emma és Zóra, főleg egyszerre?

– Ugyan, ha lesz egyszer lányom, akkor ő se fog legalább annyi idős koráig egyetlen fiúval se találkozni – jelentette ki határozottan, ami miatt nem zavarta annyira az ügyvéd határozott fellépése. Fordított helyzetben, ő biztos tiltakozott volna a vacsora ellen úgy, hogy nem találkozik a pasival, aki a lánya után érdeklődik. Persze azzal is tisztában volt, hogy ha odajut egyszer, akkor ezt képtelen lesz betartani, ahogyan sokan mások is, máskülönben nem sétálhatna most Olíviával. – Sose gondoltatok arra, hogy kiköltözzetek Spanyolországba, ha már a nagyid spanyol?

– Miattam hiúsult meg a Madridba költözési terv. Már mindent elintéztek, amikor jöttem én, a meglepetés baba és nem voltam olyan nyugis pocaklakó, mint Emma, így még a doki se ajánlotta a környezett változást. Anyának nem volt könnyű dolga velem, az már biztos. Aztán apa is kapott egy komolyabb ügyet, így a végén maradtunk Pesten.

– Nem is tudom, hogy ennek most örüljek vagy sem. – Nem volt törvényszerű, hogy ha ez megvalósul, akkor találkoztak volna, de nem tudta kiverni a fejéből azt, hogy mennyivel könnyebb lenne minden, ha egy városban élnének. Nem kellene azon aggódnia, hogyan fogják a kapcsolatot tartani, hogyan fognak találkozni, csak a címét kellene megszereznie, aztán akkor láthatná, amikor csak akarná. Tagadhatatlanul tetszett neki a gondolat, hogy az edzések után érte mehetne, és amíg engednék az édesapja szabályai, együtt lehetnének. Túlságosan is tetszett neki ez az elképzelés, ami miatt sajnálta, hogy ez nem fog bekövetkezni.

– Nem hiszem, hogy nagyobb lett volna az esély arra, hogy akkor találkozunk. Az is lehet, hogy simán elsétáltunk volna egymás mellett. – Ezt ő is tudta, mégis jobb volt arra gondolnia, hogy mi minden lehetne másképp, ha kint élnének Madridban. – Csak a véletlennek köszönhető, hogy megismerkedtünk.

– Azt hiszem, tartozom egy köszönömmel annak a fotósnak – a kijelentésére csak egy szúrós pillantást kapott, amin ő elmosolyodott. Tény, hogy nem volt szerencsés a megismerkedésük, de ha nincs az a kis baleset, akkor valószínűleg most egy rémkínos nyaraláson lenne, mert ha nem találkoznak, Olallával sem szakított volna.

Kellett ez az új érzés ahhoz, hogy végre megtegye azt, amit már rég meg kellett volna tennie, nem lett volna szabad ilyen sokáig homokba dugni a fejét. Biztos volt benne, hogy mindezt még át kell majd beszélnie a mellette sétáló lánnyal, ahogyan sok minden mást is, de nem ma este, főleg most, hogy sokkal nyíltabb volt vele, mint eddig bármikor. Nem érezte egyetlen alkalommal sem, hogy menekülni akarna tőle, látta, hogy mennyire élvezi, hogy figyelmes vele, hogy egy kívánatos nőnek tartja, de nem is tudott volna rá másképp gondolni, mindent megmozgatott benne, amit csak kellett és egyre erősebben érezte azt, hogy tényleg nem szabad elengednie. Rég nem élvezte már ennyire senki társaságát se, felszabadultan beszélgethetett, mert a kék szemek kíváncsian csillogtak, még akkor is, amikor olyasvalamiről volt szó, amit egyébként már tudhatott. Ez volt az egyik legnagyobb különbség, ami a két nő között volt, mert Olívián tisztán látszódott, hogy bármit mond, az érdekli, figyel rá, Olalla viszont régóta csak meghallgatta, de semmi se reagált, igazából már rég nem is érdekelte őket, hogy mi van a másikkal, hogy mit csinál. Persze az is előfordulhatott, hogy mindez a magyar lánnyal se lenne másképp, mégis ahogy erre gondolt, valami azt súgta neki, hogy minden más lenne, hiszen már a természetük sem egyezett, a mellette lévő képtelen lenne mások manipulánsára. Elég volt csak a szemeibe nézni és máris az az ártatlan angyal jutott az eszébe, aki sose ártana senkinek, aki a kissé szkeptikus Ikert egy vacsora alatt meggyőzte, hogy nem olyan, mint amilyennek hitte és valahol a kapust is levette a lábáról, ő pedig már mindennél jobban akarta a lányt az életébe.

Kicsit kelletlenül szállt ki a kocsiból, miután leparkolt a bérház előtt. Nem akarta, hogy végett érjen a randijuk, még nem szerette volna elengedni. Annyi mindent mesélt neki Olívia, annyival közlékenyebb volt vele, hogy nem akarta, hogy ez megtörjön, mert mindez csak azt jelentette, hogy elkezdett bízni benne. A szavaiból jól kiérezte, illetve a viselkedéséből is, hogy nagyon kevés embert enged ilyen közel magához és kifejezetten örült annak, hogy ő beletartozott ebbe a csoportba, vagy legalábbis nagyon közel állt már hozzá, hogy csatlakozhasson. Idejét sem tudta már annak, hogy mikor kapott valakitől ennyire személyes és nagy ajándékot, mivel amióta egyre jobban ment neki a foci, rengetegen csak érdekből akartak a közelébe férkőzni. Emiatt sem ismerkedett az utóbbi időben már, mégis a kék szeművel kapcsolatban már az első percben érezte, hogy sose lenne képes érdekből cselekedni, hogy ő más, amire neki szüksége van, azt pedig nem is gondolta, hogy sokkal jobban, mint bármi másra. Ezért sem akarta elengedni, még egy éjszakára sem, úgy akart megint elaludni, hogy magához ölelheti, hogy reggel úgy ébred, hogy belélegzi a finom illatot és aztán csak nézheti nyugalomban a békés arcot.

– Mondjad Sergio – fogadta a hívást, miközben kinyitotta az ajtót Olíviának, akit aztán ki is segített. Ötlete sem volt, hogy miért keresi a csapattársa, mivel amikor elindult a hotelből, nagyban azon agyalt, hogyan tudná meghódítani Zórát. Nagyon remélte, hogy nem a segítségét akarja kérni a másik, mert szeretett volna minden lehetséges percet a fiatal lánnyal tölteni és ő már korábban is figyelmeztette a hátvédet, hogy most nagyon is nagy fába vágta a fejszéjét.

– Itt vagyok a csajoknál, szóval majd gyere fel.

– Rendben, pár perc és fent leszünk. – Elrakta a mobilját, miközben belökte az ajtót és benyomta a riasztót. Megfordulva, már automatikusan nyúlt volna a barna hajú kezéért, de meglepetésére megelőzte ebben, ami váratlanul érte, hiszen nem a kezdeményezés jellemezte eddig, ennek ellenére kifejezetten örült a tettének. Vigyorogva indult meg, jobbján Olíviával, míg csak arra tudott gondolni, hogy egy újabb akadályt ugrott át, ami még köztük volt. – Sergio itt van nálatok.

– Szóval akkor van némi reményem, hogy elvonja a figyelmet és megúszom a faggatózást? – Őt nagyon is érdekelte volna, hogy mit fog elmondani, szerette volna tudni, hogy mi minden jár a fejében, hogy mit gondol, mert azt egyenesen lehetetlennek tartotta azt, hogy megfejtse a gondolatait. Eddig egyszer se reagált úgy, ahogyan arra ő számított, persze kapott visszajelzéseket, amióta visszajöttek egyre többet is, meg azt is tudta, hogy akárkivel nem ment volna el csak úgy egy vacsorára se. Mégis szüksége lett volna valami biztosítékra, hogy jól csinálja-e.

– Én azért nem reménykednék ebben, ismerve a lányokat.

Egyetlen korábbi lányt se tudott magában felidézni, akivel kapcsolatban ennyire bizonytalannak érezte magát, saját magát is tapasztalatlannak érezte, mint amilyen Olívia is volt. Persze az is igaz volt, hogy sose volt olyan, mint Sergio vagy néhány más csapattársa, de nem okozott gondot eddig, hogy meghódítson valakit. Tényleg úgy érezte, hogy most ismeretlen terepen jár, pedig már nem először volt első randin, viszont maga a lány miatt minden felülíródott, hiszen nem olyan volt, akikkel korábban randizott volna. Nem tudta volna pontosan megfogalmazni, hogy mivel is volt más, de érezte ezt, meg azt is, hogy azt a nyugalmat kapja meg viszonzásvárás nélkül, amire már régóta vágyott, ami már régóta hiányzott az életéből. Nem olyan volt, mint amit Olalla mellett kapott, ez sokkal melegebb és szabadabb volt, nem érezte azt, hogy fuldokolna, könnyedén lélegzett és nem is érezte azt, hogy ez a későbbiekben megváltozna valamikor.

A kapuhoz érve, megvárta, amíg beüti a kódot, majd betolva az ajtót, maga elé engedte a lányt. Utána sétálva, már rakta is a derekára a karját és indult is volna a lépcső felé, mikor megérezte a törékeny kezet a mellkasán, ami megállásra késztette. Kérdőn pillantott a gyér fényben a kék szemekbe, a halvány mosolyt sem értette, ráadásul válasz helyett, csak felfelé intett a fejével, amitől még jobban összezavarodott. Aztán másodpercek múlva hallotta is az ajtó nyitódást, majd a kissé hangosra sikeredett pusmogást, amiből ugyan egyetlen szót se értett, viszont voltak elképzelései, hogy miért lopóztak ki a csajok, mielőtt ők még felértek volna. Nem is foglalkozott tovább azzal, hogy mi folyik odafent, csak teljes testtel Olívia felé fordult, majd a derekán pihenő karjával magához húzta. Esze ágában se volt már, hogy felfelé haladjanak, elveszett a vidáman csillogó tekintetben, érezte, ahogyan közelebb simul hozzá, látta, ahogyan kissé elnyílnak az ajkai, amelyek egész este hívogatták, amiknek nem is akart tovább ellenállni. Lassan hajolt le, miközben örömmel vette tudomásul, hogy egyre gyorsabban kapkodja a lány a levegőt, hogy bármennyire sem látszik rajta, ugyanúgy akarja mindazt, amit ő is.

Óvatosan ért a puha szájhoz, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetne, finom volt minden mozdulata, mert azt akarta, hogy ezek után csak egyre többet akarjon majd Olívia. Szabad tenyerét a tarkójára simította, majd miközben még közelebb húzta magához, végig húzta nyelvét az alsó ajkán, amire rögvest érezte, hogy megremeg a törékeny test. Ez volt számára az utolsó csepp, elmélyítette a csókot, a lassú mozdulatok felgyorsultak, teljesen elmerült az ízében, aminek egyre jobban a rabjává vált és csak még többet akart.

Molnár Olívia

Boldogan, mosolyogva sétált felfelé a lépcsőn, el nem eresztve Fernando kezét, nem is gondolva arra, hogy egyébként mennyi plusz kérdést fog majd kapni azért, amiért már percek óta fel kellett volna érniük, vagy azért, ahogyan be fognak sétálni. Túl jól ismerte már őket, így csak kósza reményként élt benne, hogy megússza az egészet, emiatt is állította meg a focistát, amikor besétáltak a kapun, mert tudta jól, hogy a kíváncsiságuk miatt biztos ki fognak lesni az ajtón. Ez egyáltalán nem lepte meg, ami viszont utána történt, egy picit igen, mivel ugyan vágyott arra, hogy újra megcsókolja a férfi, ezért sem tiltakozott egyetlen másodpercig sem. Nagyon is élvezte, ahogyan magához húzta, ahogyan óvatosan kezdte el csókolni, mintha egy törékeny baba lenne, bár kétség kívül, hogy a szenvedélyesebb mozdulatait sokkal jobban imádta. Elég volt csak visszagondolnia arra, ahogyan végig simított a száján a nyelvével, újra megremegett, a borzongás végig futott a gerincén és bármennyire is meglepő volt még a számára, hihetetlenül vágyott arra, hogy újra átélhesse és akár még ennél sokkal többet is.

El se akarta hinni, hogy az eddigi álmodozásai, most megvalósulnak, hogy arról a személyről, akiről idáig csak képzelgett, akit olyannak szeretett volna, mint aki az édesanyjának az apja volt, akinek a közelében igazi nőnek érzi majd magát, aki hatással lesz rá, most ott van vele. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy ez tényleg a valóság, főleg, hogy elsőre így érez, persze nem volt még viszonyítási alapja, nem tudhatta, hogy mást mi mindent váltana ki belőle, hogy máshoz is tudna így vonzódni, vagy talán még jobban is, ennek ellenére nagyon is tudta, hogy különleges az, ami köztük alakul, ami már volt. Elég volt csak arra a fura, de kellemes érzésre gondolnia, ami még mindig ott kavargott a testében és nem érezte úgy, hogy csillapodna, inkább csak fokozódott.

Felérve a harmadikra, egyenesen a lakás ajtajához mentek, ami előtt megállva már nyúlt is a kilincs után, de ahogy megérezte, hogy közvetlen mögötte fékezett le Fernando, megfeledkezett mindenről, a mozdulatát is abbahagyta. Libabőrös lett, az izmai megfeszültek a hátában, mag egyre melegebbnek érezte maguk körül a levegőt és közben igazából semmi sem történt közöttük. Mindezen pedig aztán az sem segített, amikor a felkarján megérezte a gyengéd érintést, amely lefelé mozgott balján, amivel fogalma sem volt, hogy mit akar elérni a játékos, de elérte és teljesen a hatása alá került.

– Be kellene mennünk. – Hallotta meg közvetlen a füle mellől a kissé rekedt hangot, aminek köszönhetően újfent megremegett. Nem is értette, hogyan bírták még a térdei, mert bármennyire is tiltakozott korábban az ellen, hogy ő képes lenne az olvadásra, tagadhatatlan volt, hogy lassan folyékony állapotba fog kerülni, vagy valószínűleg már abban is volt.

– Ühüm. – Képtelen volt akár egyetlen értelmes szó kiejtésére is, mintha nem uralná se a testét, se az agyát. Ismeretlen volt ez az érzés a számára, mégsem ijedt meg, valahol érezte, hogy nem kell ettől vagy Nandótól tartania, megbízhat benne, mert nem tenne olyat, amit ő ne akarna.

Tudta jól, hogy a mögötte álló nagyban mosolyog, miközben a levegőben megállt kezére kulcsolódik a férfié, majd együtt nyitották ki az ajtót. A derekára simuló tenyér enyhe nyomására indult csak meg, mintha tényleg nem uralná a testét, aminek a hátterében valószínűleg az állt, hogy igazság szerint egyáltalán nem akarta még, hogy véget érjen a randijuk. Ugyan érthetetlen volt számára a hirtelen támad mohósága, de nagyon vágyott arra, hogy újra a támadó ölelésében legyen, hogy továbbra is annak a különleges nőnek érezze magát, akinek Fernando látta. Mintha eltűnt volna az a tapasztalatlan kislány, aki egyébként volt, mert ugyan a tapasztalatlansága nem vált köddé, de úgy érezte, hogy egyik pillanatról a másikra felnőtt. Sose gondolt arra, hogy mindezt majd egy pasi miatt fogja érezni, úgy volt vele, hogy idővel meg fog majd változni, hogy lépésről lépésre fogja maga mögött hagyni az apuci pici lánya szerepét, nem ilyen hirtelen és váratlanul. Ehhez pedig csak az kellett, hogy a közelében legyen a spanyol férfi és már nem is akart az a kis lány lenni, akinek az édesapja mindig is látni fogja.

Meglepte az őket fogadó csend, mintha nem lenne senki sem a lakásban, ami lehetetlen volt, hiszen az imént hallotta a lányok pusmogását és Sergiónak is ott kellett lennie. Aztán a némaságot Zóra heves tiltakozása törte meg, ami minden bizonnyal a hátvédnek szólt, amiből ugyan nem sokat értett, de elég lényegesnek kellett lennie, mivel egyedül csak Emma vette észre, hogy besétáltak a nappaliba. A nővérén látta, hogy próbálja elrejteni a mosolyát, de túlságosan jól szórakozott a kialakult helyzeten, aztán már csak a kíváncsiságot látta a tekintetében, amiből már érezte is, hogy hamarosan rá fog szakadni a kérdések özöne. Akaratlanul is közelebb húzódott a félig mögötte álló focistához, ami persze nem kerülte el az őket figyelő tekintetét sem.

– Angyalka miért nem mondtad soha, hogy ez a pasi totál hibbant? – Értetlenül hallgatta Zóra szavait, melyek magyarul érkeztek. Kérdőn vonta fel a szemöldökét, mert ugyan sejtette, hogy az iménti tiltakozásnak köze van ehhez a kérdéshez, azonban még így se volt előrébb. – Épp most ajánlotta fel, hogy költözzek be hozzá, amíg nem találok albérletet Madridban.

– És ezzel mi a gond? – Valamiért nem lepte ez meg, elég nyilvánvaló volt, hogy Sergio nagyon is akarja a barátnőjüket, inkább az volt a kérdés, hogy mennyi időre szól az érdeklődése. Azzal is tisztában volt, hogy Zórának sem közömbös a focista, külsőre egészen biztosan nem, hiszen rengeteg meccset csak azért nézett velük végig, mert éppen játszott, és ha csak kettesben ültek a tévé előtt, akkor általában végig hallgatta, hogy mennyire jó pasi és sokszor még azt is, hogy mi mindent tudna vele csinálni. Emiatt sem értette, hogy miért ágál ennyire ellene, mikor mindketten nagyon is élveznék az egészet.

– Megőrültél?! Hogyan költöznék vele össze, amikor nem is ismerem? – Tényleg nem értette, hogy mi a gond, mivel ha jól értette, akkor még fizetnie se kellene a lakhatásért, a legfontosabb mégis az volt, hogy számára elég értelmetlen kifogás volt, mivel azt se zárta ki, hogy csak egy szobát venne ki és úgy lenne lakótársa, akit persze szintén nem ismerne. Idegennel költözne akkor is össze, akit még annyira se ismerne, mint Sergiót és valószínűleg nem is tartaná egy szexi lovász fiúnak, ahogyan azt mondogatni szokta.

– Hát bejön neked, nem? – Vonta meg a vállát, míg látta, hogy az andalúz összezavarodva próbálja megfejteni, hogy éppen miről is folyik a beszélgetés.

– De, viszont ez nem jelenti azt, hogy be is költözök hozzá. Te se költöznél össze Nandóval, pedig ti már az első randin is túl vagytok. – Próbálta ezzel őt meggyőzni Zóra, azonban nem járt sikerrel, mert mindenki tudta kettőjükről, hogy minden értelemben ég és föld voltak. Ő valószínűleg akkor is így érezne az összebútorozással kapcsolatban, ha már hónapok óta egy párt alkotnának.

– A helyedben én inkább hozzá költöznék be, minthogy az utcán töltsem az éjszakákat, amíg nem találok albérletet. Ráadásul arról se feledkezzünk meg, hogy ahhoz a pasihoz költöznél be, akiért hajlandó vagy végig ülni egy meccset, szóval még grátiszt is kapsz amellé, hogy valószínűleg fizetned sem kellene neki semmiért. Azt pedig mind a hárman tudjuk, hogy nagyon is élvezni fogod és szomorú leszel, ha ki kell majd pakolnod tőle. – Egyáltalán nem értette a tiltakozás miértjét, mert az tény volt, hogy alig ismerték egymást, de ezen rövid idő alatt lehet változtatni, főleg, hogy holnap együtt fognak Berlinbe repülni, ahol jó pár napot együtt fognak tölteni. Amennyire pedig megismerte Sesét, biztos nem fog addig megállni, amíg nem kap beleegyező választ. Őt még Nando se hagyta békén, pedig a két pasinak is teljesen más a természete.

– Miről is van szó? – Egy picit megfeledkezett arról, hogy a focisták semmit sem értenek abból, amit mondanak.

– Sergio felajánlotta Zórának, hogy költözzön be hozzá, amíg nem talál magának albérletet és ezen totál kiakadt.

– Azért érthető a reakciója. – Meglepve pillantott fel a csatárra, miközben még látta, hogy a hátvéd a barátnőjéhez hajol és minden bizonnyal valamit súgott is neki. Kezdte azt gondolni, hogy vele van a gond, mert nem értette, hogy mi ezzel a baj, főleg, hogy tisztában volt azzal, hogy nagyon is élvezné a közös életet. Visszafordulva már csak azt látta, hogy a hátvéd nagyban vigyorog, miközben le se veszi a tekintetét Zóráról, míg ő csak kissé összezavarodva néz rájuk és mintha segélykérést vélt volna felfedezni az íriszében. Hitetlenkedve pislogott párat, hiszen korábban egyetlen egyszer sem látta azt, hogy menekülni akarna egy pasitól, főleg nem olyantól, akihez egyébként még vonzódik is. Tudta, hogy oda van érte, most meg úgy viselkedett, ahogyan azt ő tenné, ahogyan meg is tette Fernando közeledésekor, ami aztán egyáltalán nem volt Zórás, ráadásul neki nemhogy nem segítettek, de még a karjába is lökték. – Azt hiszem, jobb, ha megmentjük Sergiótól ma estére. Na gyere haver, menjünk, mert ahogy látom, már bőven sok volt belőled.

Nem örült annak, hogy máris indulnak, azt gondolta, hogy még maradni fognak, bár az is igaz volt, hogy ha nincs ott a hátvéd, akkor már odalent elbúcsúztak volna egymástól és minden bizonnyal Emmáék kérdéseire válaszolgatna. A Zórán látott megkönnyebbülés meglepte, az viszont már nem, hogy Sergio még súgott valamit a fülébe és csak aztán indult el. Nem értette az egészet, mert ő tényleg így reagált Fernando közeledésére, de ez tőle várható is volt, nem volt olyan határozott és magabiztos, mint a barátnőjük, sokkal visszafogottabb volt, emiatt is volt érthetetlen a látott reakció, amihez nem volt hozzá szokva. Egyetlen korábbi pasijával se látta ilyennek, tulajdonképpen még sose zökkentette ki semmi sem ennyire, ez még nekik is új volt és minden bizonnyal Zórának is.

Már épp készült volna megszólalni, hogy majd ő kikíséri a srácokat, mikor érezte, hogy a csatár összefűzi az ujjaikat, aztán csak elköszönt a többiektől és elindult az ajtó felé, maga után húzva őt is. Nem igazán figyelt arra, hogy mit mondott a mellettük elsétáló Sergio, vagy hogy a nappaliból milyen válasz érkezett, minden érzéke arra a kellemes érzésre összpontosított, amit egyre erősebben érzett. Boldog volt és még arra sem igazán figyelt, hogy pillanatokon belül már a kérdések kereszt tüzében fog állni, amit aztán sehogy se tud majd megúszni. Tudta, hogy nem kellene ennyire tartania ettől, mert valószínűleg a hasznára lenne, ha kibeszélné magából az érzéseit, hogy egyáltalán mi minden kavargott benne. Főleg azokról a kisebb aggályairól kellene beszélnie, amelyeket eddig igyekezett a háttérbe szorítani, de ahogy egyre közelebb került a férfihoz, közelebb engedte magához, azok egyre nagyobbra nőttek. Arra pedig aztán egyáltalán nem állt készen, hogy mindezt Fernandóval beszélje meg, pedig tudta jól, hogy egyszer erre is sort kell majd keríteniük.

A gondolataiból az az apró csók rántotta ki, amely közel se volt olyan szenvedélyes, mint a korábbi, egy lágy érintés volt, ami végig simított rajta. Ugyan sose tartotta magát olvadozós típusnak, azonban ezen az estén már nem először érezte úgy, hogy folyékony halmazállapotba kerül. Nem tudta volna megmondani, hogy egyáltalán mivel érdemelte ki mindezt, hogy minek volt köszönhető, hogy felfigyelt rá a spanyol, de abban biztos volt, hogy nem szabad hagynia, hogy a túlontúl földhöz ragadt énje elrontson bármit is, mikor sose érezte még magát ilyen boldognak és felhőtlennek.

– Menj, mert már biztos nagyon várnak. Reggel majd hívlak és megbeszéljük, hogyan legyen a holnapi nap – kezdett el hozzá beszélni a támadó, míg ő még mindig lehunyt szemekkel állt a karjai között. Pár másodperc kellett csak ahhoz, hogy elmerüljön a finom érzésben és belekerüljünk egy kisebb buborékba, ahol megfeledkezhet mindenről. – Jó éjt Olívia. – Még kapott egy homlok puszit, majd el is sétált a férfi. Mosolyogva nézett utána, majd ugyanígy csukta be maga mögött az ajtót miután bement, miközben érezte, hogy valami végleg megváltozott az életében, még úgyis, ha végül nem lesz a részese Fernando. Már nem az az Olívia volt, aki megérkezett Lipcsébe, vagy besétált abba az üzletbe, más volt, több.

– Na? – Alig ért be a nappaliba, mondhatni letámadta Zóra, akin már nyomát sem látta az iménti zavarnak. – Milyen volt vacsi? Kérlek, mond, hogy már túl vagytok az első csókon!

– Nyugi Mamma. Csak egy szimpla vacsora volt. – Az étkező asztalhoz sétálva, leült az egyik székre, majd elkezdte levenni a szandálját. Talán csak fel kellene hoznia a reakcióját az andalúzra és akkor máris megúszná az intenzív faggatást, ami talán egy vallatásnak is beillene már.

– Mi? Észnél vagy te lány? Hadd vágjam nyakon, légyszi! – Döbbenten nézte, ahogyan Zóra utolsó mondatát már a nővéréhez intézi, aki eddig csendesen figyelte őt. – Fernando Torresszel vacsiztál te dinka, akiért már évek óta odavagy! Már ez a puszta tény is kimeríti a hiperszuperfrenetikusanűberjó randi fogalmát és ezt mind így egyben. Ne beszélj úgy, mintha a szomszéd srác hívott volna el, mert egy félistenről van szó.

– Öhm, oké. – Nem kicsit sokkolta Zóra kisebb monológja, mert ugyan tény, hogy Fernando nem a szomszéd srác típus volt, de ő is csak ugyanolyan ember volt, mint mindenki más. Neki az egyáltalán nem számított, hogy ismert, hogy válogatott focista volt, azt már inkább figyelembe kellett vennie, hogy nagyon is jól nézett ki, na meg persze istenien csókolt, bár még nem volt viszonyítási alapja, mégis biztos volt abban, hogy mással lehet nem élvezte volna ennyire.

– Gyerünk, tessék mesélni és egyetlen apró részletet se hagyj ki!

***

Lassan araszolt a gép eleje felé az ülések közötti folyosón, miközben az ujjait mozgatta, amelyekbe lassan kezdett újra megindulni a vérkeringés. Most már tudta, hogy jobb lett volna, ha Zórát Sergio mellé ültetik, mert talán az ő kezét nem tudta volna úgy összeszorítani, mint ahogyan azt az övékkel tette. Nem is értette, hogy ez miért nem jutott az eszébe, amikor elfoglalták a helyüket, hiszen már akkor is majdnem sikerült összeroppantania a kezét, amikor Pesten szálltak fel a géppel, bár az is igaz volt, hogy az lényegesebben hosszabb út volt. Most nem volt annyira stresszes, de talán a hátvédnek sikerült volna elterelni a figyelmét, ahogyan előző este is sikerült kizökkentenie, aminek most nagy hasznát vették volna. Az ujjaiban érzett bizsergés nagyon is jól mutatta, hogy most se járt ő sikerrel, ahogyan eddig szinte soha, és már azt se tudja majd kideríteni, hogy az andalúz mire lenne képes, hiszen Lipcsébe már csak hárman fognak visszarepülni.

Megkönnyebbülve sétált ki a kisebb repülőgépből, a halknak indult pusmogásból kisebb zümmögés lett, ahogy kezdték egyre többen felismerni a srácokat. Mindez azonban nem tartott sokáig, mivel az átjáróban nem haladtak olyan sebességgel az emberek, mint azt egyébként tették volna, mindenki igyekezet észrevétlenül a már napszemüveget viselő focistákra pillantani. A meglepő mégis az volt, hogy eddig még senki se szólította meg őket, a lipcsei reptéren se ment oda hozzájuk senki sem, a bámulást leszámítva, nyugodtan vártak a beszállásra. Valószínűleg ő is így viselkedne a helyükben, meglepve nézne rájuk, hiszen mindenki úgy tudja, hogy ők már nincsenek Németországban, mivel a spanyol válogatott a franciák elleni vereségük után haza is utazott, így nekik ott se kellene már lenniük igazság szerint. Elég volt neki is arra a pillanatra gondolnia, amikor meglátta a lépcsőn ülő alakot és másodpercekig el se akarta hinni, hogy jól lát, hogy nemcsak a képzelete játszadozik vele, meg kellett érintenie ahhoz, hogy elhiggye, hogy ott van.

Kiérve a fém folyosóról, egy pillanatra megállt, hogy megigazítsa sporttáskájának pántját a vállán, aztán csak azt érezte, hogy megállnak mögötte és leemelik a táskáját. Mosolyogva pillantott fel Fernandóra, aki könnyedén akasztotta sajátja mellé az ő csomagját, majd a bal oldalára lépve már nyúlt is a keze után. Az intenzív szúró érzésre, ami nem tartott tovább pár pillanatnál, megmerevedett, a fogait is összeszorította a kellemetlen érzésre, miközben félig csukott szemével is látta a spanyol kérdőn felvont szemöldökét.

– Csak ne szorítsd meg, jó? Zóra kinyírta a vérkeringésemet és még csak most próbál éledezni – válaszolt a kimondatlan kérdésre, miközben óvatosan összefűzte az ujjaikat. Nem törődött azzal, hogy hányan nézik őket, valahogy sikerült mindent kikapcsolni a fejében, amihez valószínűleg az is hozzá segítette, hogy előző este sok mindenről beszélgettek a csajokkal. Bár az is igaz volt, hogy addig nem is állhatott volna fel a kanapéról, amíg el nem mond minden apró kis részletet, mivel Zóra úgy csöngött minden egyes szaván, mintha a legújabb romantikus filmről mesélne, amit mindenképp látni akart volna.

Egy homlok puszit kapott csak, majd a többiek után indultak. Nem nézett körbe, mert azért bármennyire is igyekezett kizárni, nem tudomást venni róla, tudta jól, hogy megbámulják őket, sőt, valószínűleg fotók is készültek már róluk, ami egészen ijesztő volt a számára. Ezen félelmeiről nem beszélt, hiszen még magában se tisztázta ezeket, valahogyan elkerülte ez a gondolatait, főleg akkor, ha mellette volt a focista. Mintha abban a kis buborékban minden megszűnt volna, a külvilág is, erre pedig Zóra is felhívta a figyelmét, ami viszont teljesen meglepte őt, hogy féltékeny volt, amit nem igazán értett először. Neki már több kapcsolata is volt és nem is egyszer látta azt, hogy nagyon egymásra voltak kattanva, például a legutóbbi pasijával, míg nála ez a tapasztalat szerzésről szólt főként, hiszen neki minden új volt, fogalma sem volt, hogy milyennek kellene egyébként lennie. Ráadásul szóba se került köztük a kapcsolat, mégsem érezte úgy, hogy ez gond lenne, hogy aggódnia kellene, csak jól érezte magát a férfi közelében, hagyta, hogy sok mindenben ő legyen az első és egyáltalán nem érezte azt, hogy rosszul tette azt, hogy ezt megengedte neki. Aztán még az is ott volt, hogy tényleg úgy érezte, hogy sok mindenben teljesen megváltozott, egyedül azt nem tudta, hogy ez az előnyére van-e vagy nem, hogy mire kell egyáltalán a végén számítania.

Miután magukhoz vették a bőröndjeiket, egyenesen kisétáltak a hatalmas és zsúfolt épületből, ahol Emma rögtön a fuvarjukat kezdte el intézni. Igazság szerint nem is tudták, hogy hová fognak menni, hogy hol fognak megszállni, mert bármennyire is próbálták megtudni bármit is, nem árultak el nekik semmit. Minden kérdésükre csak annyit kaptak válaszul, hogy imádni fogják és haza se akarnak majd menni, amiben azért kételkedett, de végül csak rájuk hagyta az egészet. Azon kívül nem is nagyon tudott mást, hogy a döntőre ki fognak menni, van rá jegyük, semmi más tervüket nem ismerte, ha egyáltalán volt. Kíváncsi volt, hogy mit talált ki Fernando, mert reménykedett abban, hogy volt valami ötlete, bár kétség kívül annak is örült volna, ha csak a városban sétálnának.

– Gyertek, ezzel megyünk. – Indult meg a nővére a tőlük nem messze parkoló fekete kisbusz felé. Az idősebb férfi próbálta nem megbámulni őket és valahol díjazta is az igyekezetét, de tudta, hogy a vége úgyis az lesz, hogy közös fotót fognak készíteni. Magáról tudta, hogy nem kérne, bár nem igazán tudta megfogalmazni, hogy miért tenne így, mikor a számára is igazi kincs lett volna, viszont azt is sejtette, hogy sokszor már nagyon elegük lehetett a folytonos pózolásból és mosolygásból és talán ezért sem kérte volna az a fényképet.

Átadva a bőröndjét, a félre húzott az ajtó felé, majd a hátsó sor belső ülésére ült le, az ablak mellé. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ismét az egyik nyári ruháját vette fel, mikor általában inkább a kényelem mellett döntött és rövidnadrágokat hordott pólókkal. Persze tisztában volt azzal, hogy ez főként Nandónak volt köszönhető, akiről már tudta, hogy nem kérné azt tőle, hogy olyat viseljen, amiben nem érzi jól magát, ennek ellenére nagyon is imponált neki az, hogy tetszett a férfinek. Ami pedig még jobban esett neki, az az volt, hogy ezt a tudomására is hozott, ami miatt máris a figyelmén kívülre került az, hogy kilépett a komfort zónájából. Korábban az eszébe se jutott az, hogy erre hajlandó lesz akár egyetlen pasi kedvéért is, most mégis ezt tette és ugyan ijesztő volt egy picit a számára, mégis megérte. Még úgy is, hogy semmi sem volt biztos, jelenleg csak élvezte mindazt, ami körbe vette, ami magába szippantotta és távol tartotta tőle a negatív gondolatokat és érzéseket.

Bekötve magát, már épp fordult volna a mellé ülő csatárhoz, mikor megpillantotta az előttük helyet foglaló Zórát, akinek eléggé különös volt az arckifejezése. Furcsállta az egészet, mivel akkor szokta ilyennek látni, amikor fel vagy leszállnak a repülővel, utána mindig a régi szokott lenni, nem ugyanúgy viselkedik. Aztán hallotta az apró sóhajt és látta is, ahogyan lecsukja a szemét, majd a már behúzott ajtó felé fordult és kibámult az ablakon, de nem hitte, hogy bármit is felfogott abból, amit látnia kellett volna. Nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy mindez a közvetlen mellette ülő Sergiónak volt köszönhető. Azt nem hitte, hogy nem élvezné, semmi jelét nem látta annak, hogy ne vonzódna a hátvédhez, hogy ne élvezné azt, amit éppen csinált, ráadásul neki még az esélytelenséggel se kellene szembe néznie, mivel Madridban fog élni egy évig, egymás közelében lesznek.

– Szerinted meddig bírják? – Tette fel a kérdését Fernandónak úgy, hogy azt más ne hallja.

– Talán két napig, de nem biztos. Ritkán láttam azt, hogy Sese ennyire tepert volna valakiért. Ráadásul az, hogy Zóra nemet mond neki, csak még jobban feltüzeli és biztos nem fogja addig feladni, amíg nem kap zöld utat. – Előre nézve látta a hátvéd magabiztos mosolyát, ahogyan Zóra fura arckifejezését is, ami azt sugallta, hogy akarja is meg nem is azt, ami éppen történik. Csak arra tudott gondolni, hogy neki kellene így viselkednie, ez tőle volt várható, hiszen ő csinálta ezt korábban mindig, míg a karamell szemű vagy keményen visszautasított, vagy kiélvezte azt, amit kapott, de sose menekült. Az ő taktikája volt a menekülés, amit Fernandónál is meg akart tenni, csakhogy nem hagyta és hamarosan már ő se akart annyira elfutni előle.

– Nem is olyan nagy baj, hogy nem enged a barátodnak – jelentette ki határozottan. Abból kiindulva, hogy mi mindent tudott a védő magánéletéről a sajtónak köszönhetően, hogy milyen nő ügyei voltak, örült annak, hogy nem adta be a derekát Zóra, hiszen ki tudja, hogy egyébként meddig tart az érdeklődése, ha megkapja azt, amit annyira akar. Persze semmi kétsége nem volt afelől, hogy nagyon is élvezné minden egyes percét annak, amit nyújtani tudna neki az andalúz, viszont az érkező reakció volt az, ami miatt aggódott és ezért is szerette volna azt, ha visszafogná magát Sergio.

– Honnan tudod, hogy jól teszi? Miből gondolod, hogy nem lenne jó neki? – Meglepve fordult a mellette ülő férfihez és rögtön el is veszett az olvadt csokoládéra emlékeztető szempárban. Ott ragadt abban a pillanatban, a háttérbe szorult az, hogy mi történik Zóráékkal, megfeledkezett minden másról is, mint ahogyan az annyiszor előfordult már vele. – Vonzó és kívánatos. Kész kínzás, hogy csak nézni lehet és érezni nem… – Képtelen lett volna elfordítani a fejét, miközben olyan érzése volt, mintha lebénult volna és mindenképp a focista tekintetébe kell néznie. Érezte, ahogyan a bőrén végig pattogó apró szikrák egyre nagyobbak lesznek, hogy a teste és a reakciója felett kezdi elveszíteni az irányítást, hogy a légzése egyre szabálytalanabbá válik és csak remélni tudta, hogy mindez nem tűnik fel senki másnak. Túl intenzív volt, amit a tekintetében látott, amit kiváltott belőle és ezek valami olyanról meséltek neki, amit még nem tudott megérteni, amihez még túl tapasztalatlan volt. Mégis rögtön maga előtt látta azokat a képeket, amelyek előző este is elé tolultak, amiknek köszönhetően úgy elpirult, amikről tudta, hogy soha többé nem tudja már kiverni a fejéből.

– Már nem róluk van szó, igaz? – Csak mozdulatlanul figyelte, ahogyan közelebb hajol hozzá Fernando, majd automatikusan le is hunyta a szemét, mikor beszéd közben a fülén érezte a szája mozgását. Rögtön végig futott rajta a borzongás, a mellkasa hevesen emelkedett, míg orrában érezte a parfümjét és végleg úgy érezte, hogy elveszett és a férfi hatása alá került, ami ellen már semmit sem tudott tenni. A leglényegesebb pedig az volt, hogy nem is akart.

– Sose volt róluk szó Olívia.