A hatodik

Üdv kedves Olvasó!

Sajnálom az egy napos csúszást, viszont az is igaz, hogy mindig igyekszem úgy hozni vasárnaponként a fejezeteket, hogy aznap ne utazzak vissza Pestre, ez pedig most nem sikerült. Tegnap utaztam vissza és már nem is volt időm befejezni a szokásos formázásaimat, mire újra szabad lettem, már elég késő volt. Most azonban itt is van a 6. fejezet, ami reményeim szerint tetszeni fog nektek, mert nálam eddig ez a rész van az első helyen. Véleményem szerint igazán meghatározó pillanatok vannak benne, most fog igazán beindulni a cselekmény és már alig várom, hogy írjam a folytatást.

Szóval nem is húznám tovább feleslegesen a szót, átadom nektek a terepet. Kellemes olvasást kívánok A hatodikhoz!

Üdv,

Catalina

A hatodik

Fernando Torres

Hasta el Amanecer

Elgondolkodva figyelte a vele szemben ülő lányt, aki minden bizonnyal zavarban volt és emiatt se nézett rá, vagy a többiekre. Nem lepte meg ezzel, ahogyan az sem, hogy kiderült az, hogy tényleg nem spanyolok, hogy Budapestről érkeztek, neki pedig végre rá kellett döbbennie, hogy nem elég az, hogy bizonytalan Olíviában, hanem ott van még az a több ezer kilométer is, ami elválasztja egyébként őket. Saját magáról tudta jól, hogy nagyon könnyedén szerelmes tudna lenni, hogy bármennyire is elege volt a távkapcsolatból, gondolkodás nélkül belemenne egy újabba, hiába volt negatív élménye Olallával. A kék szeművel kapcsolatban, azonban tanácstalan volt, mert ugyan percekkel korábban érezte, ahogyan reagál a közelségére, mégsem mondta volna teljes bizonyossággal, hogy akár egy randira is igent mondana neki. Látta a tekintetében, hogy tart tőle és egyáltalán nem lepte volna meg, ha ez főként Sergiónak lenne köszönhető, aki egész este próbált neki keresztbe tenni. Végig csak arra utalt, hogy az ágyba akarja csábítani a lányt, azt pedig nem tagadhatta, hogy percről percre jobban kívánta és emiatt sem tudta, hogy mivel is védekezhetne, mert részben igaz volt, de nemcsak erről volt szó. Szeretett vele beszélgetni, megnyugtatta, és még ha végül semmi nem is lenne köztük, szeretne vele kapcsolatban maradni, mint barát. Bár ha belegondolt, akkor valószínűleg nem működne és elég csak arra gondolnia, hogy mennyire kívánja már most, pedig még igazán nem is ismerik egymást.

– Tényleg focizol? – Azonnal megfeledkezett minden gondolatáról és az épp zajló beszélgetésre koncentrált.

– Ühüm, csak most már az edző is elzavart pihenni. – Döbbenten nézett Olíviára, aki csak megvonta a vállát. Egyetlen beszélgetésük során sem vetődött ez fel és neki sem jutott volna ez az eszébe, valamiért nem tűnt olyan meglepőnek, hogy egyébként milyen jól megérti az ő világát, mintha egy-egy edzésen ő is ott lett volna velük. – Ne nézzetek így! Semmi komoly az egész, csak szeretek játszani.

– Persze és pont ezért szakad le majd két polcod is a rengeteg éremtől meg kupától…

– Még mindig nem szakadt le. – Nevethetnékje támadt, mert már neki is feltűnt, hogy nem mindig a lényeget ragadj ki az elhangzottakból, amivel kétségkívül bosszantotta Zórát.

– Valahogy nem gondoltam volna rólad, hogy focizol. Olyan kis nyugodtnak és törékenynek tűnsz – jegyezte meg Raúl, míg ő előre dőlt és az asztalra könyökölve a kék szeműt kezdte el tanulmányozni. Eddig se mondhatta rá, hogy átlagos lenne, ahogyan azt se, hogy törékeny lenne, elég volt csak arra gondolni, milyen intenzitással teremtette le. Ezek ellenére valamiért úgy képzelte idáig, hogy otthonülő típus, hogy hétvégenként meccset néz vagy olvas valamit, ami neki tetszett, ahogyan az újabb információ is, miszerint ugyanazt a sportot űzik.

– Hát, ha látnátok játszani, nem ezt mondanátok. Volt már olyan, hogy nekem kellett leállítani, nehogy neki menjen az egyik ellenfélnek. – Kíváncsian nézte a lány reakcióját, aki csak a szemeit forgatta a kijelentésre. Valamiért nem tudta elképzelni, hogy tényleg képes lenne ilyesmire, egy igazán visszafogott lánynak ismerte meg eddig, bár azért szembe találta már magát a vehemensebb énjével is, ami valamennyire alátámasztotta az elhangzottakat.

– Nem is említetted – szólalt meg ő is, amire magán tudhatta a kék szempárt. Az alakja sem volt árulkodó, mert ugyan hihetetlen vékony volt, ami nem is volt csoda, tekintve, hogy mennyit evett, mégsem látta olyannak, mint azokat a lányokat, akikkel a válogatott központjában találkozott. Ő nagyon is csinos volt, és sokkal jobban vonzotta magához, mint korábban bárki más, az alakjáról pedig még mindig nem tudta levenni a tekintetét, miközben egyre jobban tetszett neki a tény, hogy a szurkolójának tudhatja.

– Milyen poszton játszol?

– Ha nem rajtam múlna, akkor mindenki csatárt csinálna belőlem, de ahogyan apa is mondja, született szélső hátvéd vagyok. – A mosolyából rögtön látta, hogy nagyon szereti az édesapját és nagyra tartja az elismerését. – A gólszerzés valamiért sose volt az erősségem.

– Khm, hányszor is lettél gólkirály a bajnokságotok végén? – Mind nevetni kezdtek, mikor Olívia válaszként csak kinyújtotta a nyelvét. Jobban tette volna, ha nem néz oda, gondolatai megint visszakalandoztak egy szobába, ahol csak ketten vannak és megvalósíthatja minden fantázia képét… Frusztráltan sóhajtott fel, miközben igyekezett inkább arra összpontosítani, hogy már neki is feltűnt, hogy milyen szerény és milyen maximalista magával szemben, ami miatt megmagyarázhatatlan módon csodálni kezdte, míg egyre nagyobb hülyének érezte magát a viselkedése és a reakciója miatt. Nevetséges volt és röhejes, mint valami tapasztalatlan kamasz kölyök.

– Na és kik még a kedvenceid? Mert azt sejtem, hogy Nando az első számú. – Ahogy meghallotta Sergio utolsó mondatát, elvigyorodott. Jólesett ezt hallania, viszont amikor észrevette, hogy kényelmetlenül fészkelődik a helyén a lány, kérdőn pillantott rá. – Aha, szóval mégsem az!

– Hát, ami azt illeti, nem ő az első. – Tényleg úgy érezte magát, mintha leforrázták volna, míg a szemben ülő kerülte a pillantását. Nem lett volna szabad így éreznie, de egy picit csalódott magában, amiért nem volt képes az első helyre befurakodni. – Zidané az első hely.

– A te vonzerőd sem a régi Kölyök! – Elmosolyodott ugyan, viszont nem vette le a szemét Olíviáról, aki mereven bámult lefelé és enyhén el is pirult. Nem tagadhatta, hogy eléggé zavarja a dolog, ami miatt még jobban fog hajtani, hiszen mind tudták, hogy a VB után a Real játékosa visszavonul és…

– Kérlek mond, hogy nem nekik szurkolsz! – Reménykedve várta a választ az asztal túloldaláról, hogy mosolyogva fogja közölni, hogy az Atleticónak szurkol, csak a francia játékát szereti, azonban csak mély hallgatás érkezett. Sóhajtva támasztotta állát tenyerében és igyekezett megfeledkezni arról, hogy a többiek rajta röhögnek. Egyáltalán nem értette, hogyan lehetett a lány kedvence, mikor a városi riválisuknak drukkolt, így végül csak hozzá írta ezt is ahhoz, hogy sose fogja megérteni a női logikát, ahogyan Olíviát se, aki tele volt ellentmondásokkal.

– Szívás haver, de még ő is tudja, hogy melyik a jobb csapat. – Tudta jól, hogy nem most hallotta ezt utoljára és fogalma sem volt, hogyan érezzen ezzel kapcsolatban. Az andalúz sokáig fogja ezzel húzni az idegeit, amit már most utált, azonban a lányra nem tudott semmi rosszat mondani vagy gondolni, nem kényszeríthette arra, hogy az ő csapatának szurkoljon, ha egyébként nem szereti. Persze sokkal jobban tetszett volna neki az, hogy Atletico drukker, de ez ellen nem tehet semmit sem és nem is haragudhat rá emiatt.

– Várjunk csak! Kedden akkor kinek fogsz szurkolni? – Valamiért már meg se lepte az, hogy még jobban lehajtotta a fejét, miközben magyarul motyoghatott valamit.

– Hát a ti vonzerőtök se sokkal jobb. – Menteni akarta a helyzetet és Olíviát is, aki minden bizonnyal sokkal szívesebben lett volna most máshol.

Még tanácstalanabbnak érezte magát, mint percekkel korábban és még motiváltabbnak a keddi mérkőzéssel kapcsolatban, most már még több oka volt, hogy legyőzzék a franciákat, hogy aztán egyedül csak neki szurkoljon a kék szemű, aki tele volt meglepetésekkel. Tulajdonképp még tetszett is neki az, hogy mondhatni ennyire ellene volt, mert így végleg megbizonyosodhatott arról, hogy nem az ismertsége vagy a rajongás miatt áll vele szóba. Persze csak növelte volna a büszkeségét és az egóját is, ha minden értelemben ő lett volna az első, bár így se panaszkodhatott, ha visszagondolt arra a meccsre, amin kint volt a stadionban. A mosolyától tényleg úgy érezte, mintha ő lenne a világon a legjobb és neki nem fog számítani, ha nem nyernek, ha nem lő gólt. Csak azt érezte, hogy bármit csinál, ő büszke rá és ez számított egyedül, az már nem, hogy kinek szurkolt. Az ő neve szerepelt a mezén és ő is volt az első, aki neki adott egy mérkőzésen viseltet. Ez számított csak egyedül, mert tudta jól, hogy erre örökre emlékezni fog és neki ez volt a legfontosabb.

Érdektelenül hallgatta Olalla szavait, amivel próbálta rávenni, hogy még egyszer utoljára kezdjék előröl az egész kapcsolatukat. Őszintén már meg se tudta volna mondani, hogy hanyadjára tartanak itt, azonban most már nem akarta, hogy újra neki fussanak, hogy aztán a végén megint ide kerüljenek, mert nem tudott abban hinni, hogy majd most minden más lesz. Ráadásul elég volt előre néznie a fagylalt kínálatot tanulmányozó Olíviára, hogy most ne nyugodjon bele az életébe, hogy merjen dönteni és lépni. Fogalma sem volt, hogy mi lesz az egészből, hogy akár egy hónap múlva még beszélni fognak-e, de változtatni akart és ezt egyedül csak neki köszönhette. Igazából egy utolsó szemétláda volt, mivel nem mondott semmit a barátnőjének, miközben már valaki más után érdeklődött, pluszban azt is tudta nagyon jól, hogy nem játszadozhat a kék szeművel, mert ha a környezetében lévőket nem is veszi figyelembe, ő biztos nem fogja jó néven venni, hogy úgy közeledik hozzá, hogy még kapcsolatban van. Tisztában volt azzal, hogy az a tisztességes, ha lezárja a viszonyát, azonban ezen gondolatát az a része rögtön meg is kérdőjelezte, amely még mindig szerette a spanyol nőt, amely a tőle pár méterre lévővel is ugyanezt tette, aminek köszönhetően elbizonytalanodott.

– Oli, kérlek ne! Te is tudod, hogy már rég nem működik. Nincs értelme tovább húzni – szólt közbe, amire csak csend érkezett. Nem így akarta ezt megbeszélni, de már belefáradt abba, hogy ugyanazokat a köröket fussák le megint. – Ha hazamegyek, leülünk és beszélünk, de én nem akarom így folytatni, érted?

Sóhajtva emelte el fülétől telefonját, miután csak a búgó hang érkezett a túl vonalról. Egyáltalán nem várta azt, hogy könnyedén menjen, mégse számított arra, hogy így fog reagálni, mivel neki is tudnia, éreznie kellett, hogy már nem működő képes a kapcsolatuk. Emiatt sem akarta tovább húzni, aminek értelme sem volt már, csak egymást bántották volna és ő készen állt arra, hogy lezárják, mielőtt még elmérgesedne minden köztük. Persze nem is mobilon akarta ez megvitatni, annyira szerette és tisztelte a nőt, hogy ne így szakítson vele. Nem volt az a féreg, aki képes lenne erre, hiszen az elmúlt öt év java része boldog emlék volt a számára, rengeteget köszönhetett és ugyanennyit is köszönhetett Olallának, viszont már nem volt szerelmes és nem is akarta tovább játszani a vakot.

Zsebébe csúsztatva a készüléket, felemelve a fejét, újra Olíviát kezdte el nézni. Még mindig tanácstalanul bámulta a hűs édességeket, a homlokát ráncolta és csak arra tudott gondolni, hogy ha úgy adódna, vele megpróbálna egy új kapcsolatot. Nem tudta volna pontosan megfogalmazni, hogy mi az, ami ennyire érdekli benne, túl összetett és jóval több volt annál, mint egyszerű testi vágy, ami ugyan egyre jobban növekedett benne, mégis tudta, hogy nem csak ennyi a magyarázat. Gyönyörű volt és másodpercek alatt képes volt felvidítani, azonban nem volt abban biztos, hogy mindez elég lenne, főleg, hogy az is előfordulhat, hogy soha többet nem fognak találkozni. Nem akarta, hogy így legyen, de ezt észben kellett tartania, hogy két külön országban élnek, ami sok mindent megnehezíthet.

– Biztos nem kérsz egyet? Nagyon finom és én tuti nem foglak beárulni, ahogyan Sergio se. Annyira figyelnek ránk, hogy simán elrabolhatnának, észre sem vennék. – Nézett fel rá kérdőn a lány, míg ő teljesen belefeledkezett a látványba, ahogyan belenyal abba a fagyiba. Pillanatok alatt lett egyre szűkebb a nadrágja és magában szitkozódott azért, amiért képtelen volt elfordítani a fejét. Egyszerűen nem tudta kiverni a gondolatot az elméjéből, hogy vajon milyen érzés lenne, ha magán érezhetné az ajkait… – Nando?

– Biztos, elég volt az a süti is, amit nem bírtál megenni. Így is többet kell majd edzenem – mosolyodott el, ahogy magához tért. Nagyon remélte, hogy nem érti félre a viselkedését, kifejezetten örült volna annak, ha nem vesz észre semmit sem, nem akart magyarázkodni, mert már így is túlságosan belebonyolódott a képzelgéseibe.

– Mehetünk fiatalok? – Sétált el mellettük Zóra, amire csak bólintott, majd ők is elindultak utánuk. Valahol irigy volt Sesére, amiért jóval egyszerűbb helyzetben volt. Nem volt barátnője, ráadásul olyan szemtelenül flörtöltek egymással, hogy amikor elindultak az étteremből, Iker odaszólt neki, hogy figyeljen a hátvédre, nehogy a szex tilalom ellen tegyen. Tudta jól, hogy a karamell szemű nem fog neki engedni, ahogyan neki a mellette sétáló sem, mégis szerette volna, hogy ha olyan közvetlen lenne Olívia, ha adna neki némi választ.

Aztán rögtön eszébe jutottak Zóra szavai, amiket még induláskor intézett hozzá, amikkel elárulta a lány félelmeit, amelyeket nem meglepő módon a szobatársa ébresztett benne, aki épp gondtalanul próbálta megpuhítani a kiszemeltjét. Nem akarta letámadni, azzal meg főleg nem, hogy egyébként minden vágya az, hogy ágyba bújjon vele, ennek ellenére nemcsak egy kalandot akar, hiába van szakító félben a barátnőjével. Ismerte már annyira, hogy tudja jól, mindezzel csak még jobban megijeszteni, hogy puhán kell megközelítenie és ugyanígy kell megosztania vele az igazságot. Bármilyen nyálasan is hangzott, tényleg a szőke hercegnek kell lennie, aki meghódítja a hercegnőjét, és valószínűleg másért ezt nem tenné meg, de bármikor a kék szemekbe nézett, egyre jobban erősödött benne az, hogy lassan fogja meghódítani, hogy aztán amikor neki adja magát, teljes szívével tegye meg. Nem akarta, hogy bárki mást lásson rajta kívül, vagy gondolni tudjon, minden pillantását és figyelmét a magáénak akarta tudni. Ó, nagyon is tetszett neki az, hogy kitörli minden korábbi pasi emlékét és az újabb jelentkezők eltörpüljenek mellett, hogy rajta kívül ne akarjon mást. A kérdés már csak az volt, hogy tényleg hajlandó-e egy újabb távkapcsolatra?

– Haragszol? – Meglepve torpant meg, mintha nem is neki tették volna fel az imént elhangzott kérdést. Felvonva szemöldökét, várta, hogy érkezzen valamiféle magyarázat, mivel semmi oka nem volt, ami miatt neheztelnie kellene rá. – A Real miatt főként.

– Jézusom Olívia, emiatt sose tudnék rád haragudni! – Hitetlenkedve ingatta fejét, miközben hangosan nevetett. Ez aztán egyáltalán nem jutott volna az eszébe sose. – Nem mondom, hogy jólesik, de el tudom fogadni, hogy nekik szurkolsz. Mégis, hogyan jutott ez az eszedbe?

– Mert elég csendes vagy azóta – vonta meg a vállát, mintha nem is érdekelné az egész, de tudta jól, hogy valójában nagyon is várja az újabb választ tőle, amivel nyugtatni fogja. Könnyedén el tudta oszlatni ezt a félelmét, azonban talán itt volt az ideje annak, hogy elárulja az igazat a magánéletéről és talán neki is segíteni fog.

– Ez inkább annak köszönhető részben, hogy fogalmam sincs, hogyan tisztázzam magam. Tudod az a barom, ott előttünk, nagyon nem viseli jól, ha egy csinos nő visszautasítja és mivel te nem kosaraztál ki, így most az volt a bosszúja, hogy befeketít előtted. Nem arról van szó, hogy ne tartanálak vonzónak, mert nem erről van szó, de sose használnálak ki, eszembe se jutna, hogy csak pár éjszakára csábítsalak el. Nem akarom, hogy el hidd a marhaságait, nekem sose jöttek be a kisebb kalandok és tudom jól, hogy te sose mennél bele ilyenekbe. – A kisebbik rosszal akarta kezdeni, hogy tisztázza azokat, amikre Zóra felhívta a figyelmét. Remélte, hogy elég egyértelműen fogalmazott, mert neki aztán tényleg nem feküdtek az egy éjszakás kalandok, ahogyan a csont sovány modellekért sem volt oda soha. Olívia minden lehető módon az esete volt, mellette férfi tudott lenni, annak érezhette magát, akire vigyázhatott, aki megértette őt és a munkáját is, akivel gond nélkül képes lenne átbeszélgetni éjszakákat is akár. A szexről nem is beszélve, mert egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy ne élvezné minden egyes másodpercét, hogy ne fedezné fel minden egyes alkalommal a testét. – Ha lehetek őszinte, akkor szívesen ágyba bújnék veled, ahogyan rajtam kívül még sokan mások is és én se érném be pár alkalommal. Gyönyörű és kívánatos vagy Olívia, de én szeretnélek is megismerni, úgy igazán, és ezen nem fog az változtatni, hogy kinek szurkolsz, vagy ki az első számú kedvenced.

– De a…

– Másrészt pedig pont a barátnőm miatt van ilyen kedvem – vágott gyorsan a szavába, mivel tudta jól, hogy ezzel akarja lebeszélni. Nem is lepte meg ezzel, várható volt, és ő szerette volna, ha végig hallgatja, ha megismeri az igazságot, hogy tisztán lássa a helyzetét a lány is. Ráadásul hitt abban, hogy valamivel meg is fog könnyebbülni, mivel nagyon ritkán ismerte be, hogy problémáik vannak, vagyis, hogy már készülőben volt a katasztrófa, amit talán Olalla fog véghez vinni. Ha őszinte akart magával lenni, akkor tudta, hogy hatalmas balhét fog csapni a nő, amibe az édesanyját is bele fogja vonni, csak hogy elérje azt, hogy újra az legyen, amit ő akar, hogy újra megpróbálják rendbe hozni azt, ami már rég nem is volt meg. – Lassan egy éve nem működik a kapcsolatunk és a megszokáson kívül talán csak a múltunk tart még egyben minket. Sose csalnám meg, képtelen lennék ezt megtenni vele, de már nem vagyunk boldogok. Igazából már nem is vagyok belé szerelmes, csak egymás mellett élünk, mai már rég rossz. Hónapok óta a szakítás küszöbén állunk és nem is értem, hogy eddig miért nem mondtuk ki a végét, amikor már semmi se fog rajtunk segíteni.

– Oh! – Semmi több nem érkezett, amiből tudta, hogy sokkolta az elmondottakkal. Nem szerette volna lerohanni, de azt se akarta, hogy tisztázatlan maradjon a helyzet, hogy továbbra is Olallával hozakodjon elő, ha közeledni szeretne hozzá. Nem tudta, hogyan közölhette volna finomabban, mikor így is az emészthetőbb verziót adta elő, mert még magának se akarta elismerni, hogy milyen szánalmasan viselkedett és mennyire hagyta, hogy valaki a fülénél fogva irányítsa őt és az életét is.

– Ne haragudj, nem lett volna szabad…

– Nem. Nincs semmi baj, csak én azt hittem, hogy minden rendben veletek. – Nem hibáztathatta ezért, mert a külvilág felé végig azt mutatták, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, hogy tökéletes a kapcsolatuk. Semmi szüksége nem volt arra a felhajtásra, amit a szakításuk okozna, de főként az édesanyja reakciójára nem, aki minden bizonnyal majd megpróbál a lelkére beszélni. Most viszont már kész volt szembenézni mindennel, ha nem is annak a reményében, hogy így elhívhatja randira a mellette sétálót, magáért mindenképp megérte. – Ez így egy picit váratlan volt.

– Emiatt mondtam, hogy ne hidd el feltétlenül azt, amit a firkászok írnak – jelentette ki és nagyon remélte, hogy most már hinni fog neki. Na meg azt is, hogy sikerült eloszlatnia minden kételyét.

Most aztán kifejezetten örült volna annak, ha egy hétköznapi ember lenne és nem kellene magyarázkodnia egy a média által tévesen kialakított kép miatt, vagy legalább látná a kék szemű gondolatai és megnyugodhatna, hogy hisz neki. Ezért sem szerette a focistákról szóló általános feltevéseket, mert egyáltalán nem volt könnyű dolguk a nőknél, olyannál semmiképp, akitől többet akartak pár éjszakánál, mert azokkal rém egyszerű lett volna, akik csak be akarnak bújni az ágyukba, hogy aztán henceghessenek a skalpjaikkal. Olívia egyértelműen nem ebbe a kategóriába tartozott, valószínűleg nagyon kevés személynek árulta el, hogy találkoztak és arról is meg volt győződve, hogy ő sokkal jobban szeretne bejutni az ágyába, mint a lány az övébe. Ha mégse ez volt az igazság, akkor el kellett ismernie, hogy nagyon jól leplezte ezt és talán jobban tenné, ha felkészülne arra, hogy a végén csalódhat benne, de legbelül tudta jól, hogy csak felesleges idő pazarlás lenne, mert a mellette sétáló tényleg olyan szerény, amilyennek tűnik. Arról sem feledkezhetett meg, hogy még abban se volt biztos, hogy szingli-e, bár annyira nem is érdekelte a válasz, mert ha mégis volt valakije Budapesten, akkor hatalmas marhának kellett lennie, hogy elengedje egyedül, csajos nyaralás ide vagy oda. Vele tartott volna, hiszen így is tisztában volt azzal, hogy rajta kívül mennyien figyelnek a kék szeműre, ő pedig magának akarta és minden más mellékes volt jelenleg a számára.

Molnár Olívia

Összezavarodva próbálta kibogozni a gondolatait, melyeket a mellette haladó percről percre csak még jobban összekuszált. Ő tényleg azt hitte, hogy szerelmesek egymásba, hogy boldogok és tökéletes a kapcsolatuk, erre szinte kisebb pofonként érkezett a valóság, hogy a sajtóból szerzett információk alapján felépített elképzelése téves volt. Ugyan korábban említést tett arról a focista, hogy ne vegye ténynek azt, amit a különböző cikkekben megírtak, mégsem gondolta, hogy a valóság ilyen távol áll ezektől. Így viszont valahol már érthető volt az érdeklődése, bár annak igencsak ellent mondott, hogy nemcsak egy kalandot lát benne. Főleg, amikor az eszébe jutott rögvest, hogy szívesen ágyba bújna vele, de akkor azt is hozzáfűzte, hogy egy alkalommal nem is érné be és tekintete is ezt támasztotta alá, ami pedig teljesen meglepődött, hogy egy kicsit sem pirult el az őszinteségét hallva. Akármit is gondolt a focista, korábban senki se érdeklődött iránta ilyen nyíltan, ennyire meg főként nem, semmi tapasztalata nem volt és emiatt sem tudta, hogy mit kellene erre mondania vagy reagálnia. Emiatt hozakodott elő a kapcsolatával és végképp nem gondolta, hogy erre is olyan válasza lesz, amire némasággal tud csak felelni.

Egy ideje már csendben sétáltak egymás mellett és tudta jól, hogy mondania kellene valamit, viszont nem tagadhatta, hogy nagyon is élvezte a rájuk telepedő nyugalmat. A vacsora igazán jó hangulatban telt egészen odáig, amíg rá nem terelődött a téma és nem kerültek szóba a kedvencei. Akkor nagyon is szerette volna, ha megnyílik alatta a föld és többé nem irányul rá a figyelem. Zavarta, hogy ő volt a középpontban, ami az eredményeinek köszönhetően már számtalanszor előfordult, azonban sose szeretett ezzel dicsekedni. Ezért sem örült annak, hogy Zóra ezt gond nélkül megteszi helyette, mikor ő valószínűleg el se árulta volna azt, hogy focizik, mivel nem volt se profi, se klasszis, csak imádott játszani.

– Olívia. – Kérdőn pillantott oldalra, miközben a kezét törölgette a kapott szalvétával. Nem volt hőség és csak egyetlen gombócot kért csak, mégis mire végzett vele, az ujjai szinte összeragadtak. – Azt hiszem, megérkeztünk. – Meglepve nézett előre, ahol a barátnője épp a védőtől búcsúzott el a házuk előtt. Neki fel se tűnt, hogy ilyen közel járnak és valahol sajnálta is, hogy el kell köszönnie, hiába zsongott a feje a rengeteg információktól és kérdésektől.

– Öt percet kapsz, aztán itt hagylak. – Robogott el mellettük Sergio, mikor a kapualjba sétáltak be.

– Hát, tényleg nem sokszor utasíthatják vissza – pillantott fel Fernandóra, aki lazán dőlt neki a falnak, végig rajta tartva a tekintetét. Valamiért feszélyezve érezte magát, talán túl közel álltak egymáshoz és nem is volt hozzászokva, hogy így megbámulják. Olyan volt, mint egy megszeppent kislány, aki egy számára teljesen ismeretlen helyzetben van.

– Örülök, hogy eljöttetek. – Valamiért úgy érezte, hogy ez inkább csak neki szólt, és hogy visszagondolt az elmúlt órákra, főként csak vele foglalkozott, beszélgetett a csatár, amit nagyon is élvezett. Főleg, hogy igaza volt Zórának és tényleg elárasztotta a figyelmével. Talán, ha nem lenne ismert, nem két különböző országban élnének és nem lenne barátnője, akkor ez tényleg lehetett volna az első randijuk, azonban sok minden ez ellen szólt, hogy így tekintsen erre a vacsorára. – Remélem, lesz még lehetőség arra, hogy megismételjük. – Önkénytelenül elpirult, ahogy megérezte a bőrén az érintését, míg néhány tincset a füle mögé tűrt. A fejében szinte üvöltötte egy hang, hogy ő is ebben reménykedik, hiába próbált előtérbe kerülni pesszimista énje. – Gyönyörűek a szemeid. – Halványan mosolyodott el az újabb bókon, miközben alig észrevehetően közelebb hajolt hozzá a spanyol. Magát is meglepve, nem húzódott hátrébb és nem is állította meg, pedig tudta jól, hogy később nem tud majd elszámolni a lelkiismeretével.

– Mehetünk már? – Érkezett a közelből az ingerült kérdés, ami megtörte köztük a varázst és lesütötte a tekintetét. Zavarban volt a saját viselkedése miatt, hogy képes lett volna minden tényezőt figyelmen kívül hagyni, amire semmiképp sem volt magyarázat az, hogy ki akarta élvezni a férfi közelségét, hogy nagyon is kedvére való volt a kialakult helyzet, főleg, hogy mindez neki a tapasztalat szerzésről szólt.

– Ne haragudj, de jobb, ha megyek, mert tényleg itt fog hagyni. Ne lepődj majd meg, ha holnap helyettem, őt fogod a telefonban hallani. – Az elhangzott szavak alatt a széles és meleg tenyér az arcára simult, felemelte a fejét és homlokon puszilta. Talán tovább is időzött a bőrén a szája, de senki kedvéért sem említette volna ezt meg, nagyon is élvezte a gyengéd érintést és nem akarta, hogy vége szakadjon. Tagadhatatlanul levette a lábáról, így ahelyett, hogy elhátrálva, beütötte volna a nyitó kódot, csak a barna szempára nézett. Ahhoz még túl tapasztalatlan volt, hogy bármit is felfogjon belőle azon kívül, hogy kedveli és le se veszi a tekintetét a szájáról. Aztán még ezek is kireppentek a fejéből, mikor eljutottak hozzá az újabb szavak és a puha simítás, amivel végighúzta hüvelykujját az alsó ajkán. Levegőt is elfelejtett venni, miközben egész testében megborzongott, valószínűleg pislogás nélkül, megbűvölten bámulta Fernandót, aki az ujja mozgását figyelte. – Menj be, mielőtt olyat tennék, aminek jelenleg még nagyon nem örülnél.

Hosszú pillanatokig állt még mozdulatlanul, a száján továbbra is érezte a lágy érintést és az istenért se tudta rávenni a lábát, hogy mozduljon. Úgy érezte magát, mintha az előtte álló megbűvölte volna és abban a percben átkozta a hülye elveit, mert nagyon is akarta azt a csókot, amire az imént csak utaltak. Aztán egy újabb türelmetlen felszólítás, mindent lerombolt és kissé riadtan húzódott hátrébb, amire csak egy mély sóhaj érkezett válaszul. Sietve ütötte be a négyjegyű kódot, amit elsőre el is rontott, majd zavarában, fel se nézve elbúcsúzott és igyekezett bemenekülni a nehéz fa ajtón, amit némi erőlködés után sikerült csak betolnia. Megint elmenekült előle, amit minden bizonnyal később még fel is fog majd emlegetni a támadó, de jelen pillanatban túlságosan megdöbbentették a gondolatai és az, hogy mennyire akarta azt a csókot. Sose képzelte, hogy valaha is lesz rá valaki ilyen hatással, hogy miatta sutba dobná az elveit és az egészben a legironikusabb az volt, hogy pont egy olyan pasi váltotta mindezt ki, akiről tudta jól, hogy elérhetetlen a számára. Emiatt sem akarta sokáig elfogadni azt, hogy érdeklődik iránta, legszívesebben most is letagadta volna ezt, hiába nyilvánította ki a szándékait. Tudta jól, hogy a köztük lévő távolság miatt a legvégén az egész csak egy álom marad, ami neki sokkal jobban fog majd fájni, mint Fernandónak.

Megrázva fejét, felemelte a ruha bő szoknyáját és elindult felfelé, miközben igyekezett tudomást sem venni arról, hogy még mindig bizsergett az szája. Egészen addig, amíg nem vallotta be neki, hogy szakító félben vannak, azon gondolkodott, hogy mit akarhat tőle, amikor pedig ez tisztázódik, máris érkezett a következő fejtörő, mert fogalma sem volt, hogy most mihez kezdjen, mit mondjon majd, ha felhívja. A lelke egy része nagyon is szerette volna, ha minél előbb újra találkoznak, ha úgy adódik, akkor egy randira is igent mondana, azonban ott volt egy másik része, amely jóval óvatosabb és lemondóbb volt. Valahol egyáltalán nem akarta, hogy kiderüljön, hogy talán működhetne köztük a dolog, hogy összeillenek, mivel ha hazautaznak, biztosan nem fognak találkozni, nem látta, hogyan tudnák ezt megoldani. Korábban mindig úgy képzelte, hogy az első barátja majd a közelben fog lakni és akkor találkozhatnak, amikor csak akarnak, most azonban a sors egy távkapcsolat lehetőségét sodort elé. Mégis attól sokkal jobban megijedt, hogy nem egy vele egykorú srácról volt szó, hanem egy évekkel idősebb és tapasztalt férfiről. Közel sem tartottak ott, hogy mindez felvetődjön és valószínűleg nem is fog, viszont kénytelen volt belegondolni abba, hogy a focistának lennének olyan igényei, amiket a tapasztalatlansága és a távolság miatt nem tudna teljesíteni. Nem akarta magát azzal altatni, hogy csupán a szimpátia elegendő lenne, ahogyan beleélni se akarta magát valami olyanba, ami egyébként halálra van ítélve.

– Na, megcsókolt? – Szinte letámadta Zóra, ahogy felért az emeletre, míg mögötte a nyitott ajtóban Emma is kíváncsian várta a válaszát.

– Nem, miért kellett volna? Gondolom, azért füstölgött Sergio, mert ő meg akart, csak te nem hagytad neki – magyarázkodott és remélte, hogy sikerült elterelni magáról a témát, mert nem akart erről beszélni. Nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért lett ilyen gyászos hangulata, miért lát olyan borúsan mindent, de ezt nem akarta tőlük is hallani, egyedül szerette volna végig gondolni az este történteket.

– Szivi, én még csak most találkoztam először a pasival és csak a bugyimat akarta lebeszélni rólam. Nem mondom, hogy a lovagodnak nincs ilyen szándéka, de ő cukin csinálja, figyel rád és bármilyen ciki ajándékot is küldött neked, még erre is gondolt. És szinte biztos vagyok benne, hogy még ma írni fog neked, szóval nagyon is elképzelhető lenne, ha meg akarna csókolni. – Volt benne valami, Nando nagyon is igyekezett, egy szava sem lehetett rá, mégis megint elmenekült tőle, ahogyan korábban is. Ráadásul nem is attól rettent meg, hogy mit szeretett volna megtenni a csatár, vagy mit látott az arcán, sokkal inkább a saját magától, hogy milyen könnyedén megtudna arról feledkezni, hogy jelenleg még kapcsolatban volt a spanyol. Ő pedig sose volt ilyen, ezekre mindig odafigyelt, mert nem akart zűrös viszonyokba kerülni. Hiba tudta az igazat, nem lett volna szabad olyan könnyelműnek lennie, hiába tetszett neki a férfi, nem akarhatta annyira azt a csókot, így nem. – Talán valami rosszat mondott?

– Nem, csak…

– Mi lenne, ha majd holnap folytatnánk ezt? Késő van és én fáradt vagyok, ahogy gondolom, ti is. – Mentette ki Emma, amiért hálásan pillantott az ajtóban állóra. Túlságosan össze voltak kavarodva a gondolatai és tulajdonképpen fogalma sem volt, hogy mit kellene mondania, mert nem mondott semmi rosszat a focista, valahol mégis a szavai idézték elő a jelenlegi állapotát. Megint vele volt a gond, hiszen végül nem lett a csókból semmi és pont miatta történt így, mégis úgy rohant el, és úgy aggódott, mintha megtörtént volna. Mindezek felett pedig kezdtek többségbe kerülni a negatív gondolatai, mikor semmi panasza sem lehetett Fernandóra vagy a vacsorára.

– Úgy tudtam, hogy a film helyett az ágyban fogtok kikötni! – Elmosolyodott Zóra harsány kijelentésén, de azt már nem várta meg, hogy mit reagál rá a nővére, csak elsietett mellette és egyenesen a szobájába ment.

Nagyot sóhajtva ült le az ágyára, miközben sikertelenül próbálta megfékezni cikázó gondolatait. Nevetségesnek és gyerekesnek érezte a viselkedését, hogy ennyire kiborult attól, hogy valaki meg akarja csókolni, közben pedig már régóta vágyott arra, hogy megtörténjen. Talán az sokkal rémisztőbb volt a számára, hogy ő mennyire akarta, hogy mindezt egy olyan pasitól, aki nemcsak kapcsolatban volt, de több ezer kilométerre lakott tőle és jelenleg nem tudott másra gondolni, hogy ez mindössze csak egy nyári kaland lehetne, vagy még annyi se. Eddig is katasztrófának ítélte magát a férfiakkal kapcsolatban, és most se volt szerencsés, mert ugyan ő akarta és úgy tűnt, hogy Fernando is, azonban tudta jól, hogy nem szabad álmodoznia, mivel már így is jóval többet megengedett magának, mint amit egyébként engedhetett volna. Nem volt szabad arról ábrándoznia, hogy ő és a spanyol akár alkothatnának is egy párt, hiszen halálra ítélt elképzelés volt, amivel csak magát és a szívét bántaná.

***

Losing You

A késő éjszaka nyugalmát sokáig csak az egyenletes szuszogás törte meg a szobában, ahol a levegő is alig mozgott, fülledt és nehéz volt. A váratlanul hangosan megszólaló csengőhang dallama az egész teret betöltötte, a bent alvó rögtön felriadt, majd fájdalmas sóhaj közepette vette tudomásul, hogy miért is ébredt fel. Teljesen összezavarodott gondolataival és időérzékével, pillanatokig feküdt még mozdulatlanul, míg telefonja kitartóan csörgött. Fogalma sem volt, hogy pontosan mióta volt ágyban, hogy egyáltalán milyen nap volt, a borzalmas fejfájás miatt szinte ki se mozdult a szoba négy fala között, csak aludt. Fáradtan fordult át a hátára, majd az éjjeli szekrény irányába nyúlva, ujjai szinte azonnal megtalálták a még mindig daloló és rezgő telefont. Hunyorogva pillantott a kijelzőre, azonban az éles fény miatt csak összemosódott betűket látott, így végül fogadta a hívást, és ahogy a füléhez rakta a készüléket, vissza is fordult a bal oldalára.

– Szia, Fernando. – Sejtette, hogy a spanyol keresi minden bizonnyal elég későn a mérkőzés után, aminek végül ő egyetlen pillanatát sem látta. Nagyon ritkán küzdött a fejfájással, arra nem is emlékezett, hogy valaha is volt ilyen intenzív, de ennek köszönhetően valószínűleg már második napja nem is járt a lakáson kívül. A focistával sem beszéltek sokat, néhány üzenetet váltottak, mivel nagyon készültek a franciák ellen.

– Jól vagy Olívia? Fura a hangod. – Halványan elmosolyodott a kisebb aggodalmat hallva, ami hihetetlen jólesett a lelkének. A vacsora óta nem került szóba az, hogy majdnem megcsókolta a focista, ahogyan az sem, hogy megint elmenekült tőle, de az utóbbit egyáltalán nem bánta. Még mindig nem jutott dűlőre saját magával, nem tudta határozottan kijelenteni, hogy mit is akar, tanácstalan volt még mindig.

– Tegnap óta ágyban vagyok, vagyis ha már elmúlt éjfél, akkor tegnap előtt óta. Fáj a fejem, szóval csak alszom, nem is nagyon beszéltem senkivel – adta a kimerítő választ, miután megköszörülte a torkát. Tompán még mindig érezte, hogy fáj a feje, amiből tudta, hogy ha vissza akar majd aludni, egy újabb fájdalomcsillapítót kell bevennie. Már nem tartotta számon, hogy mennyit vett be és azt a víz mennyiséget sem, amit a többiek nyomására ivott meg éber perceiben.

– De már jobban vagy?

– Még egy kicsit fáj, de már nem olyan borzalmas, mint korábban. – Kíváncsian várta, hogy kiderüljön miért is kereste későn a csatár, valahol viszont tudta, hogy a mérkőzés végeredményéről fog neki beszámolni. Egészen idáig bele se gondolt abba, hogy mi lesz akkor, ha pesszimista megérzései fognak megvalósulni és kikaptak a franciáktól. Magát is meglepve, minden idegszálával abban reménykedett, hogy az orra alá fogja dörgölni a csatár, hogy hiába nem nekik szurkolt, legyőzték az ellenfelüket és még pár napig biztos tovább fogja boldogítani Sergióval együtt, aki minden létező módon próbálta lenyűgözni Zórát.

– Akkor gondolom, a meccset sem nézted – érkezett a lehangolt kijelentés, amitől rossz előérzete támadt, pedig tudat alatt már tudta, hogy mit fog közölni vele Nando. Másodpercek múlva már egyre gyászosabb volt a hangulata, hiszen érezte, hogy most fognak búcsúzni, amire egyáltalán nem volt felkészülve. Bármennyire is igyekezett eddig lebeszélni magát arról, hogy igen is neki is nagyon tetszik a spanyol, hogy mennyire jólesik a törődése, hogy nőként kezeli, hogy közeledik felé, nem akart szembe nézni azzal, hogy mindennek vége. Azzal pedig végképp nem akarta hitegetni magát, hogy majd továbbra is tartani fogják a kapcsolatot, a hívások és sms-ek egyre ritkábban fognak érkezni, mígnem teljesen megszűnnek és mindez neki már most fájt, mert tudta, hogy így lesz. Imádta ugyan a tündérmeséket, azonban nem volt buta, hogy elhiggye, hogy a valóság majd most azzá fog válni, nem ámította magát. – Kikaptunk.

– Sajnálom. – Hosszú pillanatokkal később szólalt csak meg és még ekkor sem érezte azt, hogy tényleg mondania kellene bármit is. Tulajdonképpen már azt se értette, hogy miért hívta fel a támadó, mert az utóbbi időben rengeteget beszélgettek, de ő nem tudta semmivel sem vigasztalni, fogalma sem volt, hogy mit mondhatna neki. – Akkor reggel utaztok is haza?

– Nem, még most. Nincs túl sok értelme várni az indulással – az érkező válasz szinte fejbe kólintotta a valósággal. Fájt ezt hallania, ami csak azt jelentette, hogy már így is túlságosan beleélte magát valami olyanba, amitől távol kellett volna magát tartania. Egyszerűen nem akarta még ezek után sem elhinni, hogy tényleg csak egy kaland lenne a férfinek, vagyis lett volna, amit napokkal korábban igen vehemensen tagadott még neki, most azonban rácáfolt erre.

– Értem – préselte ki magából ezt az egyetlen szót és nagyon remélte, hogy nem hallatszódott ki a hangjából a csalódottság. Nem szeretett volna szembenézni azzal, hogy tényleg csak szórakozott vele a barna szemű, ahogyan azzal sem, hogy ezek szerint mennyire torz volt az a kép, amit kialakított magában róla, bár azt még mindig hozzá kellett fűznie, hogy nem ismerte eléggé. Ennek ellenére minél előbb meg akart szabadulni az értelmetlen beszélgetéstől, csak vissza akart aludni és megfeledkezni mindarról, ami Fernandóhoz kapcsolta. Az már igazán el se jutott a tudatáig, hogy ha mindez tényleg valós lenne, akkor nem hívta volna fel, csak utálni akarta, főleg magát, amiért olyan könnyedén megfeledkezett a fejében felharsanó vészcsengőkről.

– Szeretném, ha megígérnéd, hogy továbbra is kapcsolatban maradsz velem. Csak azért, mert most haza kell mennem, nem akarom, hogy többet ne beszéljünk. – Váratlanul érte a kérés az iménti gondolatai után. Nem tudott rajta kiigazodni, ahogyan saját magán sem, tudta, hogy nem a logikus részével gondolkodik, hanem az érzéseivel, amelyek jelenleg csak el akartak szakadni a focistától, hogy megóvja a még nagyobb csalódástól, hogy ne fájjon majd még jobban az átverés. Nem számított, hogy milyen jól érezte magát a társaságában, hogy milyen jó érzés volt, amikor hozzá ért, hogy mennyire akarta azt a csókot, egyedül az volt a fejében, hogy minél előbb befejezzék a beszélgetést és megszűnjön a kísértés, hogy higgyen a szavaiban. – Olívia?

– Ne haragudj, csak kezd megint megfájdulni a fejem. Azt hiszem, jobb, ha megyek és beveszek egy fejfájás csillapítót – kezdett el hadarni, figyelmen kívül hagyva, hogy milyen átlátszó lehet a kifogása. – Jó utat nektek. Szia!

Halkan még hallotta, ahogyan elköszön tőle a spanyol, de az se érdekelte volna, ha rányomja a telefont. Nevetségesen viselkedett, biztos volt benne, hogy ezt fogja gondolni róla a játékos, azonban nem zavarta, mert talán így nem fogja keresni és neki lesz bőven ideje arról, hogy lemondjon minden ígéretről, amit a vacsora után látott és érzett a mozdulataiban. Mindig is igazi álmodozó volt, ennyire mégsem tudott elrugaszkodni a földtől, nem hitt abban, hogy a vonzalmukból bármi is lehetne, hogy akár kitartana a nyár végéig. Egy pillanatig tényleg elhitte, hogy egy ilyen férfi érdeklődhet utána, mostanra már tudta nagyon jól, hogy egy nyári kalandra jó is lehet, többre valószínűleg nem. Bármit is mondott korábban, bármilyen magabiztosan állította, hogy vége a kapcsolatának, valahol sejtette, hogy ahogyan korábban többször is, most is ki fognak majd békülni ők ketten és aztán nem fogja felhívni, nehogy félre értse a barátnője. Egy szava sem lehet, mert ha ő lett volna ilyen helyzetben, akkor ugyanígy cselekedne, vagyis közölné a másikkal, hogy inkább ne keressék tovább egymást. Viszont ő egyedül volt, ő volt az a naiv kislány, aki megbízott egy idegen szavaiban, aki végül megint egyedül marad.

Sóhajtva ejtette maga elé a mobilját, miközben csendesen bámult a sötétségbe. Nem kellett volna így reagálnia az elkerülhetetlenre, illedelmesen el kellett volna köszönnie, mert bármennyire is fájt neki, azt nem tagadhatta, hogy jól érezte magát Fernandóval. Neki köszönheti azt, hogy kint volt egy világbajnoki mérkőzésen, hogy gazdagodott az ő mezével, hogy valamennyire megismerhette. Hálásnak kellett volna lennie, jelenleg azonban még az önzősége volt előtérben, amely nem tudott ezekre gondolni, amely átkozta azt az idióta férfit, amiért fellökte és így megismerkedett azzal, akinek ha nem lett volna köztük annyi akadály, odaadta volna a szívét, ha tényleg akarta volna. Tévedett korábban, már késő volt ahhoz, hogy megálljon, már beleélte magát a tündér meséjébe.