A hetedik

Üdv kedves Olvasó!

Egy picit megkésve érkezem a 7. fejezettel, viszont remélem, hogy a tartalma és a hosszúsága kárpótolni fog benneteket abban, hogy ilyen későbbi időpontban jelent meg. Szerettem írni, száguldoztak közben a gondolataim, sok minden felötlött közben bennem és még tisztában látom magam előtt a cselekményt, az ötleteket. Szerencsére azt is elmondhatom, hogy az írással is nagyon jól tudok haladni, gördülékenyen megy, néha-néha persze akadnak kisebb tanácstalanságok, ezeken azonban igazán hamar sikerül túl lendülnöm.

Nos, most nem is írnék túl sokat, beszéljen helyettem inkább a rész. Kellemes olvasást kívánok hozzá!

Üdv,

Catalina

A hetedik

Fernando Torres

I gave it all

Az egyre jobban alábukó nap sugarainak már alig volt ereje, a felforrósodott aszfalt mégis ontotta magából a hőséget. Ahogyan egyre sötétebb lett, egyre többen nyüzsögtek a belvárosban, kisebb-nagyobb dugók alakultak ki, melyek egyre jobban elnyúltak, elhúzódtak. A szénfekete autóban ülő férfi türelmesen ült a bőrülésben és bámult ki a szélvédőn, míg a háttérben halkan duruzsolt valamelyik rádióállomás egyik felkapott slágere, amire egyáltalán nem is figyelt oda. Nem sietett haza, valamiért még nem akart mindazzal szembenézni, ami az otthonában vár rá, csak késleltetni akarta az elkerülhetetlent. Eszébe sem volt, hogy elnapolják a beszélgetést, azonban szerette volna még kiélvezni a jelenlegi békéjét, nyugalmát, ami már így sem volt teljes. Szeme sarkából az anyós ülésre dobott mobilra nézett, mely még mindig nem mutatott semmi változást, vagyis igazság szerint, csak az nem kereste a nap folytán, akitől annyira várta. Valószínűleg miatta sem sietett annyira, reménykedett abban, hogy akár csak egy üzenetet is küld neki és rögtön hívhatja is, mert beszélni akart vele. Csalódott volt, aztán rögtön az eszébe is jutott a hajnalban váltott pár szó, amiből sejtenie kellett, hogy most is pihen és nem a mobilját nyomkodja. Türelmesnek kell vele lennie, először jobb, ha rendbe teszi az életét és csak aztán foglalkozik bármi mással, hiába szerette volna annyira hallani a hangját. Itt volt az ideje, hogy szembenézzen a kapcsolata kudarcával, hogy most ne dugja ismét a homokba a fejét, amire Olalla minden bizonnyal készült.

A felharsanó, hangos dudára feleszmélt, ami ráadásul neki is szólt, mivel előtte már szabad volt az út. A gázra taposva, igyekezett megfeledkezni minden felesleges elmélkedésről, mert a mai és az elkövetkezendő napok eseményeire kell koncentrálnia. Ezért is akart annyira beszélni a kék szeművel, mivel vele igazán könnyedén meg tudott feledkezni minden bajáról, még ha most még az egyiket ő is okozta. Ráadásul zavarta, hogy órákkal korábban olyan gyorsan elköszönt tőle, tudni akarta az okát, mert nem érezte úgy, hogy rosszat mondott volna, hiába volt pocsék hangulatban, ami még most sem javult. Jólesett volna egy kis vigasztalást hallani tőle, amit ugyan egy kis részben meg is kapott, de nevetségesen vágyott arra, hogy azt hallja, hogy hiába kaptak ki, nem csalódott benne, nem tartja hibásnak. Másrészt viszont valahol nem is bánta, hogy nem beszéltek annyit, nem akart még jobban belebonyolódni, mikor fogalma sem volt, hogy egyáltalán látja-e még valaha. Elég ellent mondásos szituációban volt, hiszen mindennél jobban akarta Olíviát, viszont azokat a bonyodalmakat, amivel vele járt, már nagyon nem.

A francokat! Hazudhatott magának, az igazság azonban az volt, hogy iszonyat kívánta, akarta a lányt és magasról tett minden akadályra. Bármennyire is hülyeség volt, legszívesebben Lipcsében maradt volna és addig nem is nyugodott volna, amíg nem lesz teljesen biztos abban, hogy Olívia is ugyanúgy akarja, mint ő. Aztán végre meg is csókolná, hogy legalább ezzel is csillapítsa a vágyát, amely egyre többet akart és minél előbb. Már csak az volt kérdéses, hogyan fogja ezt megoldani, mikor különböző országokban voltak.

A garázs előtt parkolt le a kocsijával, de még hosszú percekig ült a volán mögött, miután leállította a motort. Sokkal könnyebb lett volna kitolatni és egyszerűen valahol máshol tölteni az éjszakát, mint túl lenni a nehéz beszélgetésem, amivel kapcsolatban nem ringatta álmokba magát, hogy még a mai este folyamán le tudnak zárni békésen. Tulajdonképpen egyáltalán nem volt arról meggyőződve, hogy sikerül-e majd mocskolódás nélkül elválniuk, mert magáról tudta jól, hogy ő nem fog semmit se Olalla fejéhez vágni, hiszen tudta jól, hogy mindketten hibásak voltak, amiért idejutottak, azonban a nő részéről már nem mert semmit kijelenteni. Nem is érdekelte annyira, hogyan fog reagálni a volt szerelme, egyedül azt nem szerette volna, ha mindebbe belekeveredik Olívia is, akár csak szóban is, mivel neki semmi köze nem volt ahhoz, hogy mennyire eltávolodtak egymástól, hogy milyen régen szakítaniuk kellett volna, hogy ne legyen rákenve, miatta történik az egész. Őt ki akarta hagyni a kettőjük dolgából, hiába volt abban egy pici része, hogy végre elhatározta a lépésre magát, ez csak róluk szólt, nem hármójukról.

Kiszállva, a csomagtartó felé sétált, ahonnan kivette bőröndjét és sporttáskáját is, majd lezárva azt, elindult a bejárat felé. Pár ablakból látta a kiszűrődő fényt, így próbált felkészülni az elkerülhetetlen, összerakni a gondolatait, hogy tudja, mi mindent akar mondani, miközben nagyon is jól tudta, hogy minden tervét keresztbe fogja húzni a bent tartózkodó. Beérve a házba, a cipős szekrény tetejére rakta slusszkulcsát, míg csomagjait az elé és már érezte is a bent terjengő finom illatokat. Sóhajtva indult el a konyha irányába, miközben a nappaliból halk zenét hallott, aminek köszönhetően tudomásul kellett vennie, hogy Olalla tényleg úgy gondolta, hogy most is működni fog az, ami korábban mindig. Csakhogy már nem akarta ugyanazokat a köröket róni, felesleges próbálkozás lett volna megint tovább nyüstölni a döglött kapcsolatukat. Megunta az egészet, nem volt boldog és nem is akart bujdosni a saját házában, mert ezt csinálta tudat alatt, próbálta elkerülni a nőt, hogy minél jobban minimalizálja az érintkezést. Ő már meghozta a döntését és csak reménykedni tudott abban, hogy ezt rövid időn belül el fogja fogadni a barna szemű is.

Valami oknál fogva benézett a nappaliba és rögtön meg is torpant, amikor meglátta odabent Olallát. Meg se lepte a szűk ruha látványa, ami alatt minden bizonnyal egy újonnan vásárolt, szexi fehérnemű volt, amit korábban nagy élvezettel vett volna le róla, most azonban más volt a helyzet. Csak nézte az egykori nagy szerelmét és ekkor döbbent rá, hogy már szexuális értelemben sem vonzódik hozzá, nincs rá hatással és igazság szerint az elmúlt hetekben hiába hiányzott számára a szex, nem jutott az eszébe, hogy vele elégítse ki a vágyait. A nő által várt hatás elmaradt, ami miatt látta a szemében, hogy egyre türelmetlenebb, viszont neki eszébe sem volt ez ellen tenni, nem akart belesétálni a csapdájába, hogy aztán újra szemet hunyva, mindent kezdjenek előröl.

– Olalla…

– Csináltam vacsorát, a kedvencedet és van desszert is. Több is édesem. – A csábos mosoly csak a korábbi gondolatait támasztotta alá és azt, hogy semmit sem hitt el abból, amit korábban mondott neki. Az utolsó reménye is elszállt, hogy normálisan meg tudnak beszélni mindent, veszekedni fognak és valószínűleg semmivel se fognak előrébb jutni, hiába szeretné ezt. Mégsem gondolta meg magát, nem hátrált ki, mivel tudja jól, hogy akkor a végén be fogja adni a derekát és megfeledkezik mindarról, amit a kék szeművel kapcsolatban érzett, amit kiváltott belőle. Némán figyelte, ahogy ringó csípővel sétál felé, ami semmi hatást nem ért el, még a parfümje se, amit korábban annyira imádott. – Ha szeretnéd, kezdhetjük egyből ezzel is.

– Nem! Beszélnünk kell végre kettőnkről – szólalt meg, mielőtt még elé ért volna Olalla. Rögtön látta, ahogyan elönti a méreg, hiszen eddig még sose utasította vissza. – Én nem tudom ezt így folytatni, már rég nem működik Oli. Felesleges megint megpróbálnunk, úgyse fog sikerülni, mert már nem vagyunk boldogok egymás mellett…

– Amiatt a csitri miatt van igaz? Láttam a képeket, láttam hogyan nézel. – Sejthette volna, hogy elé fog kerülni az a pár fotó, ami a vacsorájukról készült, amikor teljesen megfeledkezett arról, hogy egyébként otthon barátnője van. Vagy legalábbis az agya egyik leghátsó zugába űzte ezt a tényt. Ő nem látott semmit azokon a képeken és igazából semmi olyat nem tett, amivel gyanúsítgatni lehetne, a nagy bánatára semmivel sem lehetett, ami miatt megérdemelt volna egy hatalmas pofont. Ha tényleg rajta múlt volna, akkor most egy csendes, elsötétített háló ágyában lenne a lánnyal, ami mégsem lenne olyan csendes, mert minden bánatát a testének felfedezésébe fojtotta volna… minden akarat erejére szüksége volt, hogy a beszélgetésre koncentráljon és ne a kék szeműre, meg arra, hogy mennyire is élvezné, ha abban a hálóban lehetne. Bármennyire igyekezett, befészkelte magát a kép a fejébe, hogy végre megszabadulhat a benne lapuló feszültség egy jó részétől, hogy végre engedhet a vágyainak, viszont azt is igaz volt, hogy az se bánta volna, ha nem kerül le róluk a ruha és csak a közelében tudja Olíviát. Fura volt, de már ezzel is megelégedett volna. – Gondolom, már szét rakta neked a lábát és a következő menetért cserébe azt kérte, hogy dobj ki engem. Neked tényleg ennyit jelent a kapcsolatod? Komolyan képes volt megfektetni az első ribancot, ahogy kiteszed a lábad az otthonunkból, csak mert van egy kis gondunk?

– Kis gondunk?! Tényleg szerinted csak egy kis gondunk van? Olalla lassan egy éve csak azért vagyunk együtt, mert ezt szoktuk meg, nem azért, mert együtt akarunk lenni. Tulajdonképpen már arra sem emlékszem, hogy mikor szeretkeztünk utoljára, mert ami az utóbbi időben volt, az csak szex volt, amire mindkettőnknek szüksége volt és nem azért, mert vágytunk rá – emelte fel a hangját, amikor meghallotta az utolsó szavait. Rögtön kizavarta fejéből a csábító képeket, ami helyét a düh vette át, melyet főként maga iránt érzett, amiért tényleg idáig várt ezzel a beszélgetéssel. Azt meg főleg nem akarta hallani, hogy milyen következtetést vont le a lányról, ami természetesen helytelen volt, mert arra megesküdött volna mindenre, hogy legyen bármilyen élénk az ő fantáziája és legyen bármilyen jó a flörtölésben, nem tudta volna az ágyába csábítani. – Őt meg hagyd ki ebből az egészből, mert valószínűleg többet látni se fogom, szóval nem ő az oka. Pontosan a szerinted kis gondunk miatt akarok ennek az egésznek végett vetni!

– Persze, amíg nem találkoztál vele semmi bajod nem volt velünk. Kötve hiszem, hogy megtudná adni azt, amire vágysz édesem, ellenben én nagyon jól ismerlek, tudom, mit szeretsz, hogyan szereted. Tényleg a nyakadba akarod venni azt a fáradtságot, amíg az a fruska megismer, vagy maradsz velem és kiélvezed, amit nyújtani tudok? – Búgta a fülébe a nő, a kezei a mellkasára simult, miközben mintha meg se hallotta volna, hogy mi mindent mondott az imént. Mindezzel csak azt érte el, hogy egyre ingerültebb lett, míg a vágya nemhogy nőt, még az emléke is eltűnt, amit korábban a hozzábújó váltott ki belőle. Nagyon nem tetszett neki, ahogyan Olíviáról beszélt, mert még ha igaza is volt, hogy nem tudná azonnal megadni azt neki, amire vágyik, egyáltalán nem érdekelte volna. Ráadásul bármit is hitt a perceken belül exévé váló, jelenleg a kék szemű volt a számára legnehezebben megkapható nő, akit csak megkívánhatott. – Tegnap bevásároltam és vettem egy nagyon dögös fehérnemű szettet. Fekete csipke és lehetetlenül apró, mintha nem is lenne rajtam…

– A rohadt életbe, felfognád végre, hogy nem azért akarok szakítani, mert nem szexeltünk már több hete? Állítom, ha napokkal ezelőtt nem mondom, hogy ezt akarom, akkor most itthon se lennél. Ez a bajom, érted már? – Már rég letett arról, hogy nyugodtan beszéljen, hogy ne kiabáljon. Nem is figyelve arra, hogy milyen erővel teszi, megragadta Olalla csuklóit, majd egyenesen a szemébe nézve folytatta a mondandóját és remélte, hogy most már hallgatóságra talál és nemcsak elbeszélnek egymás mellett. – Nem vagyok boldog, ahogyan te sem, vagy szerinted normális az, amit művelünk egymással? Ha megérzed, hogy el akarlak hagyni, egyből újra eljátszod a szerető barátnőt, én meg hülye módjára úgy teszek, mintha ez így is lenne jó. Nem akarom ezt így folytatni Olalla.

– Akkor gyerünk! Dobj ki valami hülye kis indokkal – vágta a fejéhez a barna szemű, miközben kirántotta a kezét a szorításából. Készen volt arra, hogy kimondja, már nyitotta is volna a száját, mikor a nő egyszerűen fogta magát és elrobogott mellette, ezzel meggátolva abban, hogy megtegye azt, amit az imént még követelt tőle. – Majd szólj, ha észhez tértél és kiverted a fejedből azt a szajhát, mert tudom jól Fernando, hogy utána engem akarsz majd, ahogyan mindig is.

– A kurva életbe, fogd már fel, hogy nem akarom! – Kelt ki magából, miközben utána indult. Kezdte elveszíteni türelme utolsó cseppjeit is, és fogalma sem volt, hogy mi fog akkor történni, ha ez bekövetkezik. Sose érezte még magát ilyen mérgesnek, nem is volt szokása ordítani, főleg nem a nővel, akit szeretett, viszont az ajtón kisétáló már nem az volt, akit ő szeretett és nem is az, akivel tovább akart egy fedél alatt élni. Szánalmasnak érezte, hogy tényleg találkoznia kellett valakivel, hogy megtegye azt, ahogyan a jelenlegi viselkedését is, mert nem lett volna szabad így reagálnia, bármennyire is felbosszantotta a nőtől érkező tagadás. – Állj meg! – Ahogy utolérte a kocsinál, megragadta a karját és maga felé pördítette. Nyugalmat erőltetett magára és úgy kezdett el beszélni, lassan, hogy nehogy azzal vádolja, hogy csak felindulásból beszél megint. – Komolyan mondom, hogy szakítani akarok. Rajtunk már nem segít semmi sem, már nem szeretlek és tudom jól, legbelül már te se engem. Nem fogjuk folytatni és ezt holnap is, így fogom gondolni, meg utána is.

– Eressz el! – Sziszegte az arcába és azonnal ki is rántotta magát a markából, de nem is akarta tovább marasztalni. Elmondta, amit akar, még ha közben egy igazi féreg is volt, azonban most már nem fog megint megismétlődni mindaz, ami korábban igen. Bármilyen undorító módon is megtette az első lépést és csak reménykedni tudott abban, hogy Olalla is így fog cselekedni, és ahogy meg tudja oldani, kiköltözik tőle, mert esze ágában sem volt az, hogy kibéküljenek. Ehhez semmi köze nem volt Olíviának vagy másnak, maga miatt nem akarta, csakis saját maga miatt nem.

Némán fordult meg és indult vissza a házába, miközben hallotta az ajtó csukódást, majd a motor zúgását. Nem lepte volna meg, ha a nő első útja az édesanyjához vezetne, hogy elsírja neki, mekkora szemétláda volt vele, hogy nem is hagyta, hogy megbeszéljék a dolgokat, csak hazajött és szakított vele. Az se lepte volna meg, ha még aznap estére várhatná az anyja megjelenését, aki próbálja fülön ragadni és rávenni arra, hogy kérjen bocsánatot Olitól és könyörögje vissza magát a kegyeibe. Azt is tudta, hogy ha mindez bekövetkezik, szikla szilárdan fogja tartani magát az elhatározásához, nem fog meginogni, nem fogja hagyni, hogy befolyásolják, hogy visszalépjen és újra egy döglött kapcsolatban találja magát. Világ életében arra vágyott, hogy olyan boldog családja legyen, mint amilyenben felnőtt, ez az álma pedig egyre jobban átformálódott, ahogy múltak az évek a barátnője mellett. Már rég nem úgy látta, hogy majd az ő kezét kéri meg, hogy vele lesznek gyerekei és tudta jól, hogy akkor kellett volna döntenie, amikor mindezt már ki is tudta hangosan mondani. Ez pedig már egy jó ideje ment a számára, nem most jutott el ide.

Bezárva maga mögött az ajtót, fáradtan sóhajtott fel, mint aki legalább éveket öregedett az elmúlt talán negyedórában. Fogalma sem volt, hogy mennyit veszekedtek, ahogyan azt se tudta, hogy mihez kezdjek. Az egyetlen terve a mai napra az a beszélgetés volt Olallával, ami katasztrofális kimenetellel végződött, bár az is igaz, hogy a végén akárhogy is, de el tudta mondani, hogy mit szeretne. Nem érezte úgy magát, hogy megkönnyebbült volna, azt se hitte, hogy ha nyugodtan meg tudják beszélni, jobban érezte volna magát. Már fogalma sem volt, hogy milyen az, amikor egyedül volt, az elmúlt öt évben ott volt neki a barátnője, szinte mindig ő volt az első dolga és ugyan sose kérte, de rengetegszer őt választotta a barátai és a szórakozás helyett. Valószínűleg ez volt az egyik legrosszabb döntése, mert így nemcsak a saját szabadságát iktatta ki, hanem a kapcsolatukat is.

Kiropogtatva az ujjait, a konyha felé indult, miközben elővette a telefonját. Fel is hívhatná Olíviát, beszéltethetné, hogy már csak a hangjával megnyugtassa és valószínűleg nagyon hamar le is higgadni, viszont még mindig ott volt benne az érzés, hogy a kurta beszélgetés után, inkább megvárja, amíg ő keresi meg. Volt valami a hangjában, amit még most se tudott megmagyarázni, mintha csalódott lett volna, amit szeretett volna betudni annak, hogy veszítettek, azonban nem akarta magát ebbe a tudatba ringatni. Talán csak meg kellene vacsoráznia, letusolnia és aztán bedőlni az ágyba, hogy kipihenje magát és egy időre megfeledkezzen minden nőről, még ha egy után annyira is vágyakozott. Jelen pillanatba mindet a háta közepére kívánta, annak ellenére is, hogy azt nem bánta volna annyira, ha hirtelenjében ott terem a kék szemű és megvalósíthatja minden fantáziáját. Nos, arra az időre biztos megfeledkezne arról, hogy jelen pillanatban hogyan is érez a gyengébbik nem iránt…

***

Say ok

Lassan nyitotta fel szemhéját, és ahogy meglátta a szobában uralkodó hajnali gyér fényt, rögtön vissza is csukta. Fogalma sem volt, mire ébredt fel, aztán, ahogy erre gondolt, meghallotta a nyikorgást, majd a halk lépteket, de meg se mozdult, mert sejtette jól, hogy az éjszaka közepén valamikor hazajött Olalla. Számított erre és mivel komolyan gondolta minden egyes korábbi szavát, így ennek fényében átköltözött pár holmijával az egyik vendégszobába. Meg kellett volna szólalnia, ki kellett volna küldenie a nőt, azonban nem nyitotta ki a száját, egyszerűen csak várt. Az izmai egyre jobban megfeszültek, mintha várná azt, ami következni fog, pedig abban semmi élvezet nem lesz, hogy ki fogja rakni a helyiségből a volt barátnőjét. Ezen gondolata ellenére sem mozdult meg, továbbra is a hasán feküdt, miközben egyre közelebb ért hozzá a betolakodó. Az este eszébe se jutott az, hogy be fog jönni hozzá a barna szemű, szentül hitte, hogy az igen csúnya vitájuk után, rá se akart nézni, nem hogy hajnalban beosonni abba a szobába, ahol aludt és ki tudja, hogy mire akart készülni.

Minden gondolatáról megfeledkezett, mikor csípőjén megérezte a vékony ujjak finom érintését és rögtön meg is dermedt, mert a zsigereiben érezte, hogy nem Olalla tette ezt. Valamikor az éjszaka lerúgta magáról a takarót, így az idegen a meztelen hátán simította felfelé tenyerét, amitől újra megfeszült, de korántsem az idegességtől. Élvezte a meleg bőr tapintását magán, mégis a fejében ott villogót az üzenet, hogy tennie kellene valamit, hiszen egy nő betört a házába és nem kellene így reagálnia a jelenlétére. Nem ésszerűen viselkedett, szó nélkül hagyta a kényeztetést, szemét újra lecsukta, miközben ki tudja milyen elvetemült szurkoló jutott be az otthonába.

Talán ekkor kellett volna felriadnia a révületből, hogy annyira ki volt már éhezve a testi kontaktusra, hogy szinte mindegy volt, ki ér hozzá, azonnal többet akar, amibe a meztelenség is beletartozik. Frusztrálta a tény, hogy ennyire vágyott az újdonságra, hogy már arra is képes lenne, hogy az egyik szurkolójával bújjon egy éjszaka, vagyis hajnal erejéig, miközben megfogadta, hogy sose fog ilyet tenni. Persze Olíviával kivételt tett volna, ő más most és talán emiatt is zavarta annyira, hogy ez a kivétel már másra is vonatkozik… azonnal az idegenre összpontosított újra, ahogy felfogta, hogy meleg tenyere megállt lapockája között, míg az enyhén nedves ajkaival megérintette a tarkóját. Hatalmasat kellett nyelnie, miközben férfiassága egyre keményebb lett és egyre pikánsabb képek tolultak be az agyába, mellette pedig az az este jutott eszébe, amikor együtt vacsoráztak a lányokkal, amikor igen nehezen állta meg, hogy ne csókolja meg a kék szeműt, akinek még most is az ujján érezte szája puhaságát.

– Olívia. – Meglepve ejtette ki a nevét, miközben jobb oldalára fordulva, felnézett az ágy mellett állóra. Egyre jobban pirkadt, így látta a mosolyát, a kék szempár csillogását, érezte a finom virágillatot, mégsem tudta elképzelni, hogyan került oda, honnan tudta, hogy hol lakik. – Hogyan?

– Csss – tette a szájára az ujját a lány, ahogyan azt ő is csinálta napokkal korábban. Az agya teljesen leblokkolt, nem tudta feldolgozni a tényt, hogy ott van, míg a teste cselekedett így is önállóan, a hátára fordult, közben megragadta a felé hajoló mindkét csuklóját és magára rántotta a törékeny testet. Egy pillanatig se habozott, csak kihasználta az alkalmat és lecsapott az ajkaira, nem törődve azzal, hogy túl erőszakos, hogy lerohanja, hogy talán túl erősen harapta, szabadjára engedte a vágyát, amely már hosszú napok óta egyedül őt akarta. Még akkor sem lazított szorításán, mikor az orrába kúszott a finom illat, mikor tétován ugyan, de viszonozni kezdte a csókját, mindezek egyre tovább szították benne a tüzet és már tudta jól, hogy semmi sem lesz képes megállítani. – Nando.

Pár pillanatra szakadt csak el a kék szeműtől, amíg fordított a helyzetükön és az ágyhoz szegezte, ahogyan azt már sokszor elképzelte, az apró, halk, de annál édesebb sóhaj megállította másodpercekre és csak bámulta. Amennyire látta, ki volt pirulva, az írisze vágytól csillogott, minden rezdülését érezte, az egyik combját a derekának döntötte, míg másik lába a sajátjai közé szorult és testsúlya jó részével rá is nehezedett, mégsem vett észre egyetlen tiltakozó jelet sem. Ha nem lett volna kiéhezve rá, valószínűleg megkérdezte volna, hogy biztosan akarja-e, viszont mivel bármikor jutott az eszébe, annak a végén egyre többször volt meztelen, így minden kérdést mellőzve újra birtokba vette az ajkait. Ezúttal gyengéden kezdte el ízlelgetni, nem tudott betelni az édes ízel, amit érzett, a bársonyos bőr puhaságával, legfőképp azzal az odaadással nem, amivel viszonozta a csókot. Nyelvé lassan húzta végig a száján, amire már nagyon vágyott, hogy megtegye és az így kiváltott apró remegésen, csak elmosolyodott, miközben egyre jobban megfeledkezett a sürgető vágyról és egyre jobban csak rá figyelt.

Élvezte, hogy ott volt alatta, hogy ránehezedhetett és érezhette minden mozzanatát, rezdülését, hogy ezekre tudott reagálni, hogy birtokolhatta Olíviát, aki készségesen hagyott neki mindent. Nehezen szakadt el az ajkaitól, aztán már nem is bánkódott annyira, mikor az állát, majd a nyakát csókolta végig, amit meg is harapott és hangosabban sóhajtott fel, mint korábban. Mindez csak tovább növelte egyébként is lángoló vágyát, amin az se segített, amikor megérezte a vékony ujjakat a hajába markolni, míg a teste az övének feszült és mindössze a lenge ruha anyaga választotta el őket, amit azon a vacsorán viselt. Gyorsan meg akarta tőle szabadítani, látni akarta végre meztelenül, amiről már annyit képzelődött, aztán szerette volna minden egyes porcikáját bebarangolni a kezével és a szájával is, csakhogy abba ne hagyja a nyögdécselést és a nevét is akarta hallani. Na meg azt is, hogy ne hagyja abba.

Már emelkedett felfelé, hogy megvalósítsa gondolatát, mikor megérezte a vállánál a kezét, majd tolni kezdte, egészen addig, amíg a hátára nem feküdt. Meglepte a hirtelen támadt merészsége, amivel nem is törődött sokáig, tenyerével újra elkezdte feltűrni a szoknyát, hogy végre bele tudjon markolni kerek fenekébe. Végül mégse tette meg, egyszerűen mindenről megfeledkezett, mikor váratlanul az ölébe ült a lány és tőle csak egy nyögésre futotta, míg a szemét is lecsukta. Egész testét elárasztotta a perzselő érzés és fogalma sem volt, hogyan volt képes fékezni magát, mikor már napok óta csak arra vágyott, hogy a magáévá tegye, főleg, hogy tudatosult benne, hogy mindössze pár vékony anyag választotta el őket.

– Gyerünk, ne habozz! Úgyis csak az a szajha vagyok, akit meg akarsz dugni…

Összezavarodva ült fel az ágyba, miközben önkénytelenül is körbe nézett a szobában, ahol rajta kívül nem volt senki sem, hiába volt olyan valóságos az egész, hiába érezte úgy, hogy ott van a kezei között a lány. Fáradtan dőlt vissza a párnára, végig magát győzködve arról, hogy tényleg csak álmodta, mert ha még valóban ilyen heves is volt Olívia, azt nem hitte, hogy azt gondolná magáról, hogy csak egy szajha lenne. Nem volt az, nem is tartotta annak, sokkal inkább egy igazi angyal volt, akiért ő teljesen megőrült, ráadásul pont emiatt tudta azt, hogy az iménti képzelgései csak jó pár randi után valósulhatnának meg. Pedig már így is olyan igazinak érezte az egészet, mintha tényleg megcsókolhatta volna, mintha már tapasztalta volna. Már csak a gondolata is tetszett neki, hogy egyszer talán meglepheti így, hogy bárhol megérintheti, hogy végre belemarkolhat a fenekébe és elmerülhet a testében.

Felnyögött kínjában, ahogyan újra maga előtt látta az egészet, hogy a teste alatt érezhette a lányét, hogy milyen jó érzés volt végig simítani a combján. Aztán jött az a gondolat is, hogy mennyire élvezte volna, ha végre megszabadíthatja attól a gönctől és percekig csak bámulhatja meztelenül… nem, nem hitt abban, hogy addig időzne ezzel. Minden bizonnyal rögtön rá is vetné magát, így a kérdés inkább az volt, hogy mihez is kezdene. Nem tudta, hogy egyedül csak magára gondolna, a saját vágyát enyhítené, vagy inkább a felfedezést választaná és lassan, aprólékosan ismerkedne meg a kék szemű idomaival. Ahogy ismét a lelki szeme előtt látta abban a ruhában, azzal a mély kivágással, ami felfedte, hogy csak az a lenge anyag takarja a bőrét, már tudta is, hogy hidegen hagyná a sürgető vágya. Először a kezével, majd a szájával barangolná be aprólékosan minden porcikáját, és minden bizonnyal a formás mellekkel kezdené az ismerkedést.

– Ó anyám! – Lemondóan mordult fel, majd ledobva magáról a takarót, elindult a fürdő felé. Már az álma is rendesen felhergelte, de ezt csak tetézte az, hogy elképzelte mi mindent tenne Olíviával, ha tényleg ott lenne most vele. Addig biztosan nem hagyna neki nyugtot, amíg nem súgná azt kimerülten, hogy elég volt, vagy legalább a nevét sikítaná élvezetében… kénytelen volt a hideg víz jótékony hatására bízni felhevült testét és csak reménykedett abban, hogy a gondolataival is ugyan ezt fogja tenni. – Meg kellett volna csókolnom.

Molnár Olívia

Kipihenten feküdt az ágyban, lehunyt szemmel, mozdulatlanul, pedig már percek óta ébren volt. A nyitott ablakon keresztül beáramlott a reggeli, kellemesen hűs és friss levegő, amely simogatta bőrét, és aminek köszönhetően csak lustálkodott. Már nem volt álmos, képtelen lett volna visszaszenderedni, főleg, hogy már a feje sem fájt, ami azt jelentette a számára, hogy végre kimozdulhat a négy fal közül. Mindenki tudta róla, hogy imád aludni és tényleg szeretett is, azonban ennyi már neki is nyűg volt és elviselhetetlen. Sétálni akart és a kimaradt futásait pótolni, vagy egyszerűen a többiekkel tölteni az időt, hogy hasznosan töltse el azt az időt, amit még kint töltenek Emmánál. Lassan kezdhetnek csomagolni, alig volt már két hét és indult is haza a repülőgép velük Budapestre, miközben fogalma sem volt arról, hogy mikor láthatja legközelebb a nővérét. Emiatt sem örült annak, hogy ágynak dőlt, bár így kétségkívül megúszta a faggatózást Nandóról, ráadásul a hajnali beszélgetésükről szerencséjére semmit sem tudtak. Igazából nem is tudta, hogy mit mondhatna nekik, hiszen ami elkezdődhetett volna köztük, annak már vége is szakadt, többet nem is fognak találkozni, már nem volt Németországban a férfi. Azért valaminek mégis csak örült, még pedig, hogy semmi komolyabb nem történt, még egy csók sem, ami ugyan az első lett volna és vágyott is rá, viszont legalább nem fog azon olyan sokáig rágódni, hogy mi minden lehetett volna. Most csak a kellemes beszélgetéseket, a rengeteg figyelmet hiányolhatja majd és nem egy számára még mindig ismeretlen érzést, amit a szájával érhetett volna el.

Igyekezett kiverni a fejéből a spanyolt, ami kifejezetten nehezen ment, főleg, mióta az utolsó beszélgetésük után vele álmodott. Mindössze pár álom foszlányra emlékezett, ennek ellenére a háta újra bizseregni kezdett, főként azért, mert olyan valóságos volt az egész, mintha a játékos tényleg végig csókolta volna a hátát aprólékosan. Egyedül csak azért tudta, hogy mindaz nem történhetett meg, mert a saját szobájában voltak és nem abban, amit jelenleg birtokolt. Ennek ellenére olyan valódi volt az egész, hogy félálmában mintha érezte is volna a hátán a simogató kezet, miközben a teste még most is reagált a visszaemlékezésre. Emiatt sem tudott megszabadulni tőle, pedig tudta jól, hogy ez sose fog megvalósulni, Fernandóval legalábbis biztosan nem. Ahogy erre a következtetésre jutott, mintha a csatár megérezte volna, hogy rá gondol, megcsörrent a telefonja és tudta jól, hogy pont ő hívja a korai időpontban.

– Te tényleg nem tudsz lustálkodni. – Némi habozás után fogadta csak a hívást, hiszen már elkönyvelte magában, hogy nincs túl sok értelme, ha továbbra is beszélgetnek. Bele is ásított a mondandójába, míg azon gondolkodott, hogy talán jobb lett volna, ha nem nyúl a mobiljáért és nem erőltetik a kapcsolattartást, ami egy idő után már mindkettőjük számára csak nyűg lesz.

– Bassza meg, hogy mindig elfelejtem, hogy sokáig alszol! Ne haragudj Olívia, tényleg nem szándékosan csinálom. – Elmosolyodott a szabadkozást hallva, miközben az oldalára fordult és az arcára tette a telefont, hogy ne kelljen azt fognia.

– Hát, amióta tudod a számomat az esetek kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc százalékában miattad kelek korán, de nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad, szóval kiegyezhetünk egy kilencvenöt százalékban is. – Próbált komoly lenni, azonban a végére elkuncogta magát. Kíváncsi volt a hívásának az okára, ugyanakkor azt is szerette volna, ha titok maradna az egész, ahogyan az is, hogy mi lehetett volna, egy olyan, amiről nem is tud. Kész ellentmondás volt az egész, de nem tehetett arról, hogy akarta is meg nem is.

– Sajnálom, nem akartalak felébreszteni. Én csak… – hallgatott el a férfi, amire összeráncolta a homlokát, miután kinyitotta a szemét. Zavarta a hangja, gondterheltnek tűnt, mintha valami nem lenne vele rendben.

– Kivételesen már fent voltam. – Nem tudta, hogy rákérdezzen, talán nem is tartozik rá az, ami történt, viszont valahol meg úgy érezte, hogy talán jólesne neki, ha mégis faggatózna. – Minden rendben?

– Nem fogsz felhívni, igaz? – Rajta volt a sor, hogy elnémuljon. Tegnap hajnalban beszéltek utoljára és utána is fájdogált kissé a feje, ennek ellenére beszélhettek volna, ha csak egy sms-t is, de lett volna rá ereje. Ráadásul ott volt az a félig meddig ígéret, amit szeretett volna belőle kikényszeríteni a játékos, végül a gyors elköszönésével megakadályozta ezt, mégis érezte most, hogy ő igennek vette a szavait. Egyedül az önzősége és a lehetetlen helyzet miatt nem tett semmit, tudta jól, hogy semmi értelme nincs tovább folytatni az egészet, valószínűleg több nem is látják egymást, így feleslegesnek vélte, hogy még jobban megismerjék egymást. Szeretett volna tudatlan maradni, mert már így is ott bujkált a gondolatai között az a kérdés, hogy mi lenne akkor, ha egymáshoz közel laknának? Nem akart ehhez még újabbakat rakni, amelyek elkísérnék élete végig és nem tudna megszabadulni tőlük.

– Fernando, én…

– Ne, nincs semmi baj. Értem Olívia, megértem – vágott a szavába a férfi, de minden bizonnyal nem is tudott volna semmivel sem többet kiejteni a száján. Remélte, hogy tényleg megérti, hogy miért nem lépett vele kapcsolatba, hogy ha akarná is, csak egymás dolgát nehezítenék meg és igazából, valahol még mindig csak arra tudott gondolni, hogy egy idő múlva úgyis elfeledkezik róla. Ennek ellenére a pár perccel korábbi nyugalma elillant, rossz kedve támadt és tudta jól, hogy egész nap morgolódni fog, amiért piszkálni fogják és semmi kedve nem volt már most, hogy az okáról beszéljen. A pokolba kívánta az egész helyzetet, miközben már szentül hitte, hogy sose lesz pasija és az első csókos se fog túlesni az életében. Olyannal, akivel szívesen tenné és kedveli is, biztosan nem, muszájból pedig senkivel sem fog kezdeni, inkább egyedül marad, így már látta is maga előtt a hetvenéves önmagát, aki maga köré gyűjtené a macskákat, ha szeretné őket. – Ha nem ez lenne, eljönnél velem vacsorázni? – Nem volt benne biztos, hogy szeretne erre a kérdésre válaszolni. A korábbi szavait hallva, azt hitte, hogy el fog köszönni tőle a csatár, ehelyett tovább beszélt hozzá és valami olyanról akart tudni, amiről talán jobb lett volna, ha nem teszik meg. Talán neki kellett volna lezárnia az egészet, hogy azzal megvédje magát és ne kezdjen el ábrándozni, mert nagyon magasról fog lezuhanni.

– Nem tudom – adta végül a legegyszerűbb választ, amivel gondolkodnia sem kellett azon, hogy mit tenne, ha tényleg elhívná vacsorázni Fernando. Kezdte kényelmetlenül érezni magát, mintha valami igazán kellemetlen dologról beszélnének, pedig valójában nem volt az. Egyszerűen csak nem akart mélyebben beleásni magát abba, amiről tudta jól, hogy sose fog megvalósulni, lehetetlen volt.

– Nem tudod… komolyan?! Összetörted minden önbizalmam meg a szívemet is Olívia. – A túldramatizálást hallva a hangjában egy szempillantás alatt elmúlt minden kellemetlen érzése, mintha nem is egy olyan témáról beszélnének, amiről egyébként nem akar beszélni. Ez volt az egyik fő pozitívuma, amit annyira kedvelt benne, amiért minden ellen érzete elfeledve továbbra is hallgatta a spanyolt.

– Apa nagyon szigorú, ha randikról van szó. Nálad valószínűleg rögtön nemet mondana, mivel rossz helyen játszol. – Valójában egyáltalán nem volt arról meggyőződve, hogy ezt tényleg kifogásolná az édesapja, a lelke mélyén érezte, hogy ő is szimpatikusnak találná a barna szeműt. Inkább csak magát szerette volna ezzel nyugtatni, hogy eggyel még több oka legyen, amivel le tudja magát beszélni arról, amit szeretett volna. – Azt hiszem, jobb lett volna, ha nem tudod a választ, meg én se hallom a kérdést.

– Nem is játszom rossz helyen – kezdett el duzzogni úgy, mint egy gyerek, ami kifejezetten illet is a becenevéhez. Ha minderre nem is gondolt, akkor is ott volt még a barátnője, mert ugyan azt mondta, hogy szakító félben voltak, viszont azt is, hogy már régóta pocsék volt a kapcsolatuk, mégis együtt voltak. Emiatt is számított arra, hogy bármilyen nagy is volt a gond, a végén ki fognak békülni. – Máskor mond, hogy hallgassak rád. Nem kellett volna megtudnom. – Egy picit meglepte a csendes kijelentés, ami sokkal többet sejtettet, és amit nem akart tudni. Lehunyta szemét, de rögtön maga előtt látta azt az estét, amikor lent voltak a ház előtt és a szíve mélyén azt kívánta, bárcsak kint élnének Spanyolországban, Madridban, ahol a déd szülei is éltek régen. Talán akkor nem érezte volna így magát, akkor nem kellene elutasítania a férfi közeledését és talán valami kialakulhatna valami köztük, talán akkor tényleg félre rakta volna minden elvét akkor és valahogy jelzett volna, hogy akarja azt a csókot. Persze ez se volt garancia, illetve az elhangzottak se, mert könnyedén előfordulhatott az, hogy nem érezné magát jól egy kettesben töltött vacsorán, hogy ott aztán nagyon hamar kiderülne, hogy valójában semmi közös nincs bennük. Ezt kellett észben tartania, hogy ugyanannyi az esélye annak, hogy barátságon kívül nem is lenne más, vagy még az se. Egyedül ebbe tudott kapaszkodni, semmi másba, hiszen most is beszélgettek, ami csak azt mutatta, hogy a játékos tényleg érdeklődik iránta. – Szakítottunk Olallával.

– Sajnálom. – Fogalma sem volt, hogy mit mondhatna, pár pillanattal korábban még biztos volt abban, hogy a végén úgyis ki fognak majd békülni. Tényleg ezt hitte, ezért is érte váratlanul a vallomás, amivel nem is tudta, hogy mit kezdjen.

– Nem kell, már rég meg kellett volna ezt tennem. Tudod, valahol meg is könnyebbültem. – Újra kezdte magát kényelmetlenül érezni, mindez nem tartozott rá, hiába került most már ténylegesen szóba egy randi. Még így se érezte úgy, hogy neki erről tudnia kellene, mivel köztük nem lesz soha semmi, talán még barátság sem, hiszen telefonon keresztül semmilyen kapcsolatot nem lehet fenntartani, szükséges hozzá, hogy személyesen is találkozzanak. Az egész nem volt több, mint egy nyári kaland lehetősége, ami még azelőtt elmúlt, hogy elkezdődött volna. – Olívia?

– Hmm? – Szerette, ahogyan kiejti a nevét, különlegesen hangzott és hatott minden egyes alkalommal. Eddig se volt problémája vele, de tőle még jobb volt hallani, még jobban megszerette. Az édesanyja nagymamájának volt ez a második keresztneve, amit sose használt nem tudni miért, viszont a szüleinek az első perctől kezdve tetszett, ezért sem értették, hogy miért nem Emmának adták ezt. Sose válaszoltak a kérdésükre igazán, csak összemosolyogtak és annyit mondtak, hogy megérzés, amit nem értették, de annyiban hagyták a dolgot. Bár nem is tudta volna elképzelni, hogy milyen lenne, ha felcserélnék a neveiket, annyira a személyisége része volt a becézésekkel együtt, ráadásul a férfinak köszönhetően egy kisebb bizsergés is társult ezekhez, ami kellemes volt és csak nála érezte ezt.

– Én azért szeretnék majd egyszer veled vacsorázni kettesben – a kijelentést hallva, elmosolyodott. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért reagált így, nem volt semmi bonyolult logikai menet, ami elárulta volna a mosolya okát. Csak azt érezte, hogy a remény újra elkezd benne pislákolni és nagyon messzire űzi azt a tényt, hogy valójában igen kevés arra az esély, hogy ez megvalósuljon.

– Megbeszéltük. – Nem akart mást mondani, nem szerette volna visszautasítani és még az önvédelmi mechanizmusa sem avatkozott közbe. Még arra se gondolt, hogy hiába az egyezség, nagyon könnyedén egy végre hajtatlan marad, nem zavarta.

Sajnálta, hogy így alakult, hogy a távolság áll az egész útjába és valahol azt kívánta, hogy találjon a focistában valamilyen hibát, valamit, amivel kiábrándulhat belőle, mert jelenleg semmi olyat nem tudott felhozni, ami miatt vissza kellene utasítani. Szimpatikusnak találta, nagyon könnyedén megnyílt neki és mesélt, a legfontosabb pedig az volt, hogy vonzódott hozzá. Már korábban is jó pasinak tartotta, a valóságban pedig még helyesebb volt, mint a képeken, a szeplőit egyenesen imádta, pedig nem nézhette ezeket addig, amíg szerette volna, a legfontosabb mégis az volt, hogy hihetetlenül figyelmes volt vele. Erről tanúskodtak a telefonbeszélgetéseik, a belépők a meccsre, az ajándéka, a vacsora, amin talán alig volt pár perc, amikor ne érezte volna magán a tekintetét, amikor ne hallgatta volna meg minden egyes szavát. Ugyan csak visszagondolt az egészre, mégis olyan volt, mintha akkor nem lett volna velük senki sem, mintha valójában egy randin lett volna. Emiatt sem akart belegondolni, hogy milyen lehetett a hétköznapokban, amikor csak úgy összefutnak, amikor nincs megbeszélve, hogy találkoznak. Persze ott volt az a pár alkalom, amikor a szerencsés véletlennek köszönhetően botlottak egymásba, amikor otthagyott mindenkit és odament hozzá és nem törődött semmivel sem… csalódottság fogta el, hiszen valamennyire már tudta, hogy milyen a hétköznapi Fernando, nem volt szüksége arra, hogy jobban megismerje.

Elcsendesedett, ahogyan azt a vonal túlsó végén is tették. Fogalma sem volt, hogy mit mondhatna ezek után, miről beszélhetnének, agyát már lefoglalták az iménti felfedezések és az, hogy elképzelje azt a vacsorát, ami hivatalosan is a randijuk lenne. Sokkal jobban izgulna, mint korábban, teljesen tanácstalan lenne abban, hogy mit vegyen fel, amire rögtön a segítségére sietne Emma és Zóra, vagy az édesanyjuk. Idegesen várná, hogy megérkezzen érte a spanyol, és ha körömrágós lenne, akkor tövig rágná mind a tízet, miközben csak azon agyalna, hogy mit fog szólni, mi lesz a reakciója. Talán a vacsora alatt már képes lenne felengedni, megfeledkezni az idegességéről, aztán ahogy elindulnak haza újra görcsbe rándulna a gyomra, miközben azt találgatja, hogy megkapja-e az első csókját. Tudva, hogy már az elvei sem állhatnak az útba, biztos jelezné valahogyan, hogy akarja, kezdeményezni mégse kezdeményezne. Arról is meg volt győződve, hogy nagy jól érezné magát az egész este folyamán, hogy rengeteget nevetne és mosolyogna, miközben az járna a fejében, hogy milyen szerencsés, amiért egy helyes pasival töltheti az estét, aki elárasztja a figyelmével. Na meg arról is, hogy legyen ő bármilyen tapasztalatlan is, tuti elolvadna attól a csóktól.

Mélyen sóhajtott fel, amikor ráébredt, hogy megint elszaladt vele a ló és túlságosan sokat álmodozott röpke pillanatok alatt, aminek köszönhetően nagyon magasról fog leesni, nagyon gyorsan.

***

Fernando Torres

Némán nézte a kezében tartott üvegpoharat a teraszon ülve, miközben az édesanyja és a nővére elkezdték megteríteni a kint lévő ebédlő asztalt. Nem volt beszédes kedvében, főleg, hogy érezte magán a dühös tekintetett, amiből tudta, hogy Olalla megelőzte és a saját verzióját hitette el az anyjával. Sejtette, hogy így lesz és ugyan nem tudta, hogy mikor mesélte el az egészet az exe, de neki tegnap haza kellett volna jönnie és elmondania a történteket. Miután elköszönt Olíviától azonban mindenről megfeledkezett, csak lézengett otthon, amihez persze az álmai is hozzájárult és az is, hogy tudta, hogy nem utasítaná el a meghívását. Hiába kapott kifogást, érezte, hogy az csak kitalált indok, és neki is ezt kellett volna tennie, elfogadnia, hogy nem lehetséges. Aztán elég volt újra az álmára gondolni és mindene csak a közelében akarta tudni a kék szeműt, meg akarta valósítani, anélkül, hogy elhangzana az a mondat, ami felébresztette. Már az elején se jutott az az eszébe, hogy egyetlen dugásra fogadja az ágyába, többet akart, szeretkezni akart vele, hallani az apró sóhajokat, érezni magán az érintését és látni a szemében a csillogást. Valamit muszáj lesz tennie, mert már így is minden gondolatában benne volt, nem akarta megtudni, hogy mi lesz később.

– Ki a csaj? – Meglepve kapta fel a fejét és nézett kérdőn az épp helyett foglaló bátyjára. – Anya tegnap felhívott, hogy én tudok-e valamit. Még akkor is itt volt Oli és arról sírt, hogy megcsaltad és a nő miatt ki is dobtad.

– Na, pont ezért szakítottam vele, mert ilyen szarságokat talál ki. Nem csaltam meg, még csókolni se csókoltam más, amíg együtt voltunk – háborodott fel és forrongni kezdett benne a düh. Az egy dolog volt, hogy neki mit mondott, de arra semmi szükség nem volt, hogy bevonják a családját, mikor ez csakis rájuk tartozott, az ő dolguk volt. Arról is volt némi sejtése, hogy mi mindent hordhatott össze Olíviáról, aki egyetlen sértő szó sem érdemelt meg, míg ő annál is többet. – És én marha ezt törtem egy éve, amikor már rég meg kellett volna szabadulnom tőle.

– Elhiszem, hogy bosszant fiam, de akkor se beszélj róla így. Azok a cikkek is ott vannak és amióta itt vagy, süt rólad, hogy fejben egészen máshol jársz – szólt közbe az édesapjuk, amire csak felsóhajtott. Ebben tényleg igaza volt, viszont tudta, hogy túlzásokba esett Olalla, amitől csak még mérgesebb lett és most kezdett csak kiütközni rajta az elmúlt hónapok alatt felgyülemlett feszültség. – Olalla nem buta, látnia vagy hallania kellett valamit, amitől ennyire kiborult. Hogy hívják azt a lányt?

– Olíviának és a Realnak szurkol. – Az utóbbit nem nagyon tudta, hogy miért osztotta meg velük, egyszerűen csak kibukott belőle. Israel megdöbbenve nézett rá, míg az édesapjuk csak elmosolyodott, ő pedig önkénytelenül mesélt tovább a lányról, aki jóformán minden gondolatát uralta. – De gyönyörű és okos, nem is emlékszem arra, hogy valaha is beszélgettem-e ennyire jókat Olallával. Eleinte szó szerint menekült tőlem, amikor összefutottunk, mintha sorozat gyilkos lennék és mással ellentétben, teljesen hidegen hagyja, hogy profi focista vagyok, pedig még én vagyok a kedvence is a játékosok közül. Simán lekiabálta a fejem egyszer – elmosolyodott ezen, ahogy visszagondolt arra a beszélgetésükre. Kifejezetten tetszett neki, hogy a csendessége ellenére, gondolkodás nélkül kinyilvánítja a véleményét, ha nem egyezett az övével, ez pedig biztos tetszene a családjának, főleg, a testvéreinek. – Annyi a gond csak, hogy túl messze él, másik országban.

– Németországban van még? – Érkezett hozzá a következő kérdés, amire csak bólintott. Az asztalra rakott kancsóért nyúlt, majd újra töltötte a poharát a jéggel hűtött vízzel és ivott is belőle, de ahogy meghallotta az apja következő mondatát, félre nyelt és köhögni kezdett. – Akkor miért nem mész vissza, most úgyis csak pihenned kell?

– Hogy mi?

– Ne nézz így fiam! Látom, hogyan beszélsz Olíviáról, és ha nem repülsz vissza most, egész életedben ezt fogod bánni Fernando. – Hazugság lenne, ha azt állítaná, hogy neki ez nem jutott az eszébe. Igazság szerint túlságosan is sokszor felvetődött benne, és mivel nyaralni már egészen biztos nem fog elmenni Olallával, így még jobban ajánlkozott neki ez a lehetőség. Viszont azt nem tudta, hogy aztán mi lenne. Mi van, ha kiderül, hogy nagyon is passzol hozzá Olívia, hogy mondhatni zökkenő mentesen működne köztük egy kapcsolat? – Én a helyedben nem nagyon gondolkodnék. Fiatalok vagytok, rengeteg lehetőséggel, még előtettek áll az élet. Nem szeretném, ha megbánnád, hogy nem utaztál el és elszalasztottál valami jót.

– Fernando, édesem bejönnél? – Szólt ki érte az édesanyja, mielőtt még bármit is mondhatott volna. Az apja szavai visszhangoztak a fejében, miközben felállt és besétált az ebédlővel egybe kötött nappaliba. Hallgatnia kellene rá, mert bármit is gondolt és érzett, az is előfordulhatott, hogy nem működne semmi, így pedig akkor nem lenne tele a feje a kék szeművel. Ha meg mégis a megérzései jönnek be, akkor is ráérnek a továbbiakon gondolkodni, viszont legalább már az övé lenne.

– Szórakozol velem?! – Megtorpant a küszöbön, ahogy meglátta a kanapéról felálló Olallát. Csak még jobban elöntötte a harag, a vörös szempár sem hatotta meg, az meg főleg nem, hogy védekezően emeli fel a kezét. – Mi nem volt abból érthető, hogy végeztem veled?

– Én hívtam ide, hogy megbeszéljétek a…

– Nem anya! Semmit sem fogunk megbeszélni, mi végleg befejeztük egymással. – Emelte fel a hangját, amivel az édesanyját is elhallgattatta. Egyáltalán nem sajnálta a vele szemben álló nőt, számára a napnál is világosabb volt, hogy most is csak megjátssza magát, hogy a saját oldalára állítsa az ő édesanyját. Részben az volt a baja, hogy most nem úgy ugrál, ahogyan azt szeretné, másrészt pedig ott volt az, hogy tudta jól, hogy Olívia nem az pótléka lenne, mert legalább olyan csinos volt.

– Vigyázz a szádra kisfiam! – Figyelmeztették, míg átkarolta a barna szemű vállát, ő pedig készült felrobbanni. Elege volt, hogy az édesanyja sose állt mellé a vitáikban, hogy nem veszi észre, hogy csak manipulálják. – Nem beszélhetsz így ebben a házban se velem, se Olallával.

– Rendben, akkor el is megyek. Te meg fogd fel, hogy végeztünk egymással örökre és szállj le a családomról – köpte a szavakat az exe felé, majd kiviharzott a házból. Valószínűleg, ahogy lenyugszik meg is bánja, hogy így beszélt az édesanyjával, hogy a jelenlétében ennyire kifordult magából. Az semmiképp se volt mentség, hogy elege volt Olalla kisded játékaiból, ami miatt hirtelen elhatározásból döntött és miközben feloldotta a kocsija riasztóját, már elő is vette a mobilját. – Van kedved visszajönni Lipcsébe?